Történelmi magyar borvidék az Érmelléken?

2018. április 06., 21:07 utolsó módosítás: 2018. április 06., 21:11

A rendszerváltás utáni mozgástér bővülésével az anyaországi borászat lábra állt és a hozzáértő gazdák átvették a főszerepet a szocialista rendszer borkombinátjaitól, ezzel egyidőben az elcsatolt területeken is megindult a magyar borászati reneszánsz. E megújulásnak Érmelléken is akadt gazdája Heit Loránd személyében.

Egységes Kárpát-medence: az Érmellék is történelmi magyar borvidékké kell kinője magát Fotó: Dorozsmai Endre

– Pincédben körülnézve, szőlősödben sétálva, de a magánéletedben is egyértelműen látszik erős kötődésed a hagyományos értékekhez. Családi örökség ez?

– Természetesen az. Katolikus családban születettem és nevelkedtem, majd amikor nejemmel, Szilviával családot alapítottunk, az ősi törvények szerint döntöttük el gyermekünk vallását, ami ismerős lehet sokaknak, hiszen ha az újszülött fiú, az apja vallását örökli, ha pedig leány, akkor az anyáét. Nálunk mindkettő lány lett és református, de sohasem vívtunk vallási csatákat, hiszen mindketten jól tudtuk a feleségemmel, nem a vallási hovatartozás számít, hanem a keresztyén nevelés. Bajban is vagyunk, amikor hazajönnek gyermekeink a hittanórákról és az ószövetségi testvérgyilkosokról kérdezősködnek, mi pedig visszavezetjük őket Hunor és Magor példájára, mert szülőkként nem az a dolgunk, hogy cáfoljuk, amit tanáruk tanít nekik, hanem az, hogy jövőképként járhatóbb utat állítsunk eléjük.

– Egyik fő törekvésed a borvidék egykori büszkeségének, a Bakator fajtának a meghonosítása, elterjesztése és népszerűsítése. Milyen fogadtatása van a közönség körében a régi magyar fajtáknak?

– Nehéz néhány év alatt megváltoztatni több évtizednyi helytelen döntést, valamint a vakvágány felé való rohanásnak az irányát. Egyik napról a másikra lehetetlen, de természetesen Isten malmai nem őrölnek hiába. Az elmúlt évek olykor kézzelfogható, olykor kirakat jellegű összefogásainak köszönhetően elkezdődött egyfajta odafigyelés mind a bakator szőlőre, mind az egyéb értékes fajták megbecsülésére és felkarolására. Természetesen ehhez kellenek jelentős személyek is, akik hol rejtve maradva, hol pedig teljes mellszélességgel támogatják a magamfajták kezdeményezéseit. Trianon önkényes határai elindították a bakator szőlőfajta hanyatlását, szinte teljesen eltűnt Érmellékről. Ugyanakkor

sikertörténet lehet napjainkban a bakator fajtának a visszahonosítása.

Jó borhoz szól a nóta. Heit Loránd számára a hegedülés lélekmelengető időtöltéssé vált Fotó: Dorozsmai Endre

Annál is inkább, hogy terméséből kiváló borokat, akár aszút, de még pezsgőt is készíthetünk, ugyanakkor zseniális nevével egy egész borvidékre hívhatjuk fel a figyelmet. Hiszem, hogy ezt a vissza nem térő lehetőséget napról napra egyre inkább kezdik megérteni az érmelléki borkészítők.

– Számtalan borkóstolót tartasz határon innen és túl. Hogyan érzékeled, van-e különbség az érmelléki borok bemutatásában határon innen és túl?

– Magyar és magyar ember között nincs különbség. Egyetlen különbség lehet csak közöttünk: egyik egy kicsivel jobban szeretheti a másikat. Kárpát-hazánk egy és oszthatatlan. Amit égi rendezőnk isteni határokkal teremtett, azt ember csak ideig-óráig választhatja szét, örökre sohasem. Sok helyen jártunk és sok helyre készülünk a közeljövőben, mindig ugyanazokkal a gondolatokkal köszöntöm magyar embertársaimat, bárhol is legyünk:

Heit Loránd vagyok Érmellékről, Bihardiószegen születtem, ami most, pillanatnyilag Romániához tartozik.

Nem vagyok sem több, sem kevesebb embertársaimnál: hazajöttem otthonról. A többit pedig hozza a bor, ahogy Hamvas Béla fogalmazna.

– Alkonyi László a biciklire ülő maratonistához hasonlította azokat a borászokat, akik adalékanyagokat használnak, erős szerekkel permeteznek és gyomirtóznak. Mennyire veszel részt e szakmai vitákban?

– Két párhuzamosan futó világ a technológiai és a természethű borkészítés, ami szerintem még a végtelenben sem fog találkozni. Akik csak biztosítékokkal képesek jövőképet alkotni, akiknek mindig a papírforma a legfontosabb, akik a konvencionálisat sosem cserélnék biológiaira, azoktól nem várhatjuk el, hogy megváltoztassák gondolkodásukat, hiszen már mindent elkövettek annak érdekében, hogy ne bort igyanak, hanem kémikus titánokká válhassanak. Nálunk mindig a felismerés és a belátás törvényei dominálnak: 90 százalékban a szőlőt szülő természet az úr, emberként pedig 10 százalékban eszközei lehetünk a folyamatnak. Egyszerű: szőlő, must, bor. Aki kíváncsi a különbségre, szerezzen be egy általa ismert fajtából, adott évjáratból egy technológiai palackot és ugyanabból egy kézműves eljárással készült tételt, amelynek ismeri a készítőjét. Üljön le csendben, töltsön ki egy-egy pohárral, és a többit bízza Istenre.

– A villányi borvidék sikerének egyik összetevője, hogy a gazdák a viták ellenére is összefognak. Hol tart most az Érmellék?

– Van még mit tanulnunk és ebben akár a villányiak is példaértékkel járhatnak előttünk. Az érmelléki gazdakörök, mint akár a falumbéli Zichy Gazdakör, remek példái az összefogásnak. Még akkor is, ha a kérész életű együttgondolkodás csupán a november végi András naptól a márciusi József napig tart, mert utána mindenki el van foglalva a saját gazdaságával. Ahogy azt már élen járó borvidékeinken felismerték, a túlélés reménye a következő nemzedékben van, nem pedig a tőzsdei spekulációkban. Ezért e helyeken már kifinomult utakon járnak mind a borkészítés, mind pedig egy egész borvidék megálmodott jövőképe tekintetében. Érmelléken ennél nehezebb a helyzet:

nem elég, hogy fél évszázadnyi lemaradásban vagyunk az anyaországi borvidékekhez képest, de még emellé társul a legnagyobb kérdés is, amit mi magunk sem merünk fel­tenni: képesek vagyunk-e újra történelmi magyar borvidékké válni?

Borvidékké válni ott, ahol egykoron királyi sóút kötötte össze Érmelléket a szürkemarha húsbirodalommal, Hortobággyal. Ott, ahol olyan szakrális központok bújnak meg az Ős Tisza által összehordott dombok között, ahol Szent István királyunk jobbját őrizték, ahol olyan termálvizes fürdők vannak, amire az egykori rómaiak is csak annyit mondtak: paradicsomi! Ezek után még kérdés, hogy van-e létjogosultsága a borturizmusnak. Igenis van. Már látom magam előtt azon időket, ahogyan kinő a virág az avar alól.

– Nemcsak szőlővel foglalkozol, hanem tormával is, mi több, még hegedülsz is. Miből meríted kifogyhatatlannak tűnő energiádat?

A családi birtok két településre oszlik: szülőfalumban, Bihar­diószegen 4 hektárnyi szőlőt művelünk, Létavértesen, nejem szülőfalujában, tormát palackozunk, a kézműves termékek legmagasabb gyakorlati színvonalán.

A hegedülés pedig mára lélekmelengető időtöltéssé vált, amit természetesen nem lehet elhagyni, hiszen, ahogy Kodály mesterünk fogalmazott: „a zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele lelki vérszegénységben él és hal.”

– Milyen terveid vannak a következő évtizedekre?

– Annyira rohan a világ és annyira igyekszik szembe menni a természettel, hogy nem tervezünk tíz évre. Amit tervezünk, az nem titok: emberséggel, becsülettel felnevelni gyermekeinket, újrafogalmazni a természethű életvitel lehetőségét mindazoknak, akik pontosan tudják, hogy az egyetlen ajándék az életünk mellett a szabadságunk, amit Istentől kaptunk, és senki nem lehet más tulajdona, aki ebbe a világba született.

Dorozsmai Endre

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Hallgassa online rádióinkat