HIRDETÉS

Nincs zökkenőmentes beilleszkedés

2017. július 06., 19:26 utolsó módosítás: 2017. július 06., 22:42

Az Európai Parlament június 20-án fogadta el Kati Piri európai parlamenti képviselő jelentését a törökországi helyzetről. A szocialista pártcsoporthoz tartozó holland képviselőnő magyar szülők gyermeke, lapunknak magyarul nyilatkozott Brüsszelben a török állapotokról és az Európai Unió magatartásáról a migrációs válsággal kapcsolatban.

Hármashatár Kübekházán: a magyar határzárral sok nyugati politikus nem ért egyet Fotó: MTI

– Véleménye szerint menynyire következetes és megalapozott az Európai Unió magatartása az elmúlt két-három év törökországi változásaival kapcsolatban? Érvényes az a feltevés, hogy Erdogan elnök felszámolja az atatürki örökséget és iszlamizálja a társadalmat?

– Az EU megfogalmazása szerint világos, hogy a törökök csatlakozni szeretnének az unióhoz, de ez a tettekben kevésbé látható. Ugyanakkor legyünk őszinték: nem minden tagország akarja a törököket az unióban látni. Ez az oka annak, hogy az utóbbi években nem volt akkora befolyásunk Törökországra. Az egész csatlakozási folyamat végnélküli: a legdemokratikusabb törökországi helyzet sem biztosítja azt, hogy tagjai lehetnek az EU-nak. Az uniót éveken keresztül nem érdekelte, mi zajlik Törökországban, de ezen változtatott a migrációs krízis, szükség lett a törökökre. Hosszú évek után most került sor két EU–Törökország-csúcstalálkozóra, aminek eredményeként alkut kötöttek. Közben az elmúlt három évben a török belpolitika egyre messzebb került az EU-tól, és egyre mélyebbre süllyedt az ország. Az unió erre jelenleg egyáltalán nem reagál. Az egyetlen, ami ellen tiltakozik, az a halálos ítélet visszaállítása. A főérdek az, hogy a migrációt érintő alku érvényben maradjon. Úgy tűnik, mellékes, hogy Törökországban 140 ezer embert elbocsátottak állásából és több mint 50 ezret bebörtönöztek bírósági eljárás nélkül.

HIRDETÉS

A holland EP-képviselőnő a többsebességű EU gondolatát támogatja

– Milyen nyomást lehetne gyakorolni Törökországra?

– Politikusaink tisztában vannak a helyzettel, de a felsorolt érvek miatt nem lépnek közbe, dacára annak, hogy az EU gazdasági nyomást tudna gyakorolni Erdoganra, hiszen a külföldi befektetések kétharmada az EU-ból származik, és a török gazdaság fele Európától függ. Az iszlamista párt befolyása a közállapotokra mindig megvolt, de az állam jellege Atatürk óta a szekuláris berendezkedés – elkülönítve a vallást és az államot. Szerintem most sem az iszlamizmus a fő veszélyforrás, hanem a rettenetes török nacionalizmus, amely nem kíméli a kisebbségeket, legyen az vallási – mint a többmilliós alavi – vagy nemzeti, mint a kurdok. A török belpolitika állandósága, hogy a kurdokat kivéve minden párt nacionalista, ami nem patriotizmus. Ez tapasztalható a ciprusi kérdésben vagy a volt ottomán birodalom felidézésében.

– Mennyire befolyásolja ez a mentalitás az Európa különböző országaiban élő törököket? Hogyan sikerült az integrációjuk?

– Legjobban a hollandiai helyzetet ismerem, de a német, osztrák, belga állapotok is hasonlóak, míg Svédország vagy Anglia ettől eltérő, mert oda sok politikai menekült érkezett, elsősorban kurdok, amit nem igazán lehet összehasonlítani a török diaszpórával. A hatvanas évektől a munkaerő biztosítása miatt hívtak be törököket, persze a legalacsonyabb szintű munkákra azzal az indokkal, hogy a vendégmunkások idővel hazatérnek, de nem ez történt. Később családjaik is utánuk jöttek, viszont hiba volt a kormányoktól, hogy integrálásukról nem gondoskodtak. Az Anatóliából érkezett emberek törökországi viszonylatban is a konzervatívabb, tanulatlanabb része a társadalomnak. Nem elhanyagolandó az a tény sem, hogy azokban az időkben nem volt demokrácia Törökországban: a katonai diktatúra és a szekuláris kisebbség nem bánt demokratikusan a többséggel. Erdogan hatalomra jutásával vallási szempontból az emberek több szabadságot kaptak, ezért megmentőjüknek tekintik. A gazdasági fellendülés azokban a térségekben, ahonnan származnak, az elnöknek köszönhető, így érthető, hogy a török diaszpóra háromnegyede őt támogatja, míg a hazaiak körében ez az arány 45–50 százalék.

– Említette az integráció elmaradását. Ez hogy néz ki Hollandiában?

– Őszintéknek kell maradnunk azzal a jelenséggel szemben is, hogy másod- és harmadgenerációs törökök felvetik a kérdést: mit kell tenniük azért, hogy hollandnak tekintsék őket? Itt születtek, itt végezték a tanulmányaikat, hollandul beszélnek, hollandokkal dolgoznak együtt, de a társadalom mégis törököknek tekinti őket. Az is tény, hogy a holland állam megengedte különféle török konzervatív szervezetek megszervezését, ami nem segítette elő beilleszkedésüket. A török muzulmánok egy része ilyen alapon valóban gondot okoz, viszont a radikális iszlám szempontjából pont ez a konzervatív magatartás az akadálya a radikalizmusnak, a török mecsetekben és a különböző klubokban nem honosodott meg. Ezzel szemben

a marokkói közösségben – amelyik nem szervezte meg magát – sokkal könnyebb dolga van a szélsőséges nézetek terjedésének. Annak ellenére, hogy a beilleszkedés nem zökkenőmentes, mégsem mondhatjuk, hogy térjenek vissza származási helyükre, mivel többségük már itt született, a szülők vagy nagyszülők hazája számukra külföld, idegen ország.

– Rotterdam főpolgármestere marokkói származású, tehát egyfajta integráció tetten érhető.

– Az EU-ban Hollandia talán az egyetlen ország, ahol a polgármestert nem a nép választja közvetlenül, hanem a megválasztott városi vagy községi tanács dönt személyéről, és királyi jóváhagyás is szükséges. Mindezek mellett a rotterdami polgármester nagyon népszerű, kedvelt politikus a nép körében.

– Ön eléggé kritikus a török rendszerrel szemben. Hogyan fogadják el?

– Az elején nagyon melegen fogadtak, de EP-képviselőként kötelességem az intézmény többségi álláspontját tolmácsolni, emellett viselkedésemben és politikai megnyilvánulásaimban holland vagyok, nem teszek lakatot a számra: a pozitívumokat és a negatívumokat is közlöm, ami a törököknek nem mindig tetszik. A párbeszéd folyamatos, habár megmondták, nem szívesen fogadnak.

– Egy kisebbségi lap részéről rá kell kérdeznem a törökországi kisebbségek, elsősorban a kurdok helyzetére is. Mit tapasztal, van-e szándék török részről a megoldásra?

– Jellemző felfogásukra, hogy a kisebbség fogalma náluk nem létezik, mindenki török és ez nem Erdogan miatt van így. Ez a hagyományos török nacionalizmus Atatürk óta.

A törököknek fontos az ország egysége. Amit én megértek: a kurdok régóta harcolnak jogaikért, és nem csak békés eszközökkel. Erdogan alatt jobb helyzet alakult ki, mint előtte évtizedekig, de a szíriai helyzet miatt másfél éve a harc kiújult, és veszélybe sodorja azt a nyitást, ami tíz évvel ezelőtt kezdődött. A törökök végül elfogadták, hogy van kurd kérdés, a magániskolákban megengedték a kurd nyelvű oktatást, van kurd tv- és rádióadás, a kurd nyelv nyilvános használata nem tilos, viszont nem biztosítják a kurd autonómiát. Attól tartok, hogy Szíriához hasonlóan Törökországban sem lesz belátható időn belül megoldás, inkább visszaesés következhet be. A térség instabil, és ezt felerősítheti az iraki kurdok függetlenedése.

– Az Európai Unióval való kapcsolatában milyen mértékben élhet Erdogan a menekült kártyával?

– Nem szabad elfelejtenünk, hogy a szír válság 2011-ben kezdődött, tízezrek menekültek a törökökhöz. Mire a krízis hozzánk ért, a menekültek száma 2,6 millióra duzzadt.

Azt viszont nem hiszem el, hogy Erdogan azért engedte be a menekülteket, hogy majd öt év múlva Európába menjenek. Ebben a gesztusában inkább a török vendégszeretet játszott közre: úgy vélték, ideiglenes helyzetről lesz szó, hiszen hagyományosan is megszokott dolog volt, hogy munka után átjártak Szíriából az emberek Törökországba üzleti ügyek vagy családi kötelékek miatt. Nem jöttek létre hatalmas menekülttáborok – a menekültek mintegy tíz százaléka él ilyenekben –, Törökország nem jóléti állam, két és félmillió embernek nem is tudtak volna menekülttábori ellátást biztosítani. Az tény, hogy a törökök elképesztő erőfeszítést tettek a menekültek befogadására. Az EU-val történt anyagi jellegű megegyezés a törököknek politikai kártyát jelent, de nem hiszem, hogy Erdogan kijátszaná, mivel csak ezzel az egy kártyával rendelkezik és a hat milliárd EU-s befektetés nem elhanyagolható összeg. Ne feledjük, az EU sem tartotta be minden ígéretét, például azt, hogy átveszi a görögöktől a menekülteket, ahová a krízis idején napi hétezren érkeztek. A tagállamok 12 hónap alatt összesen négyezer menekültet fogadtak be. A szírek körében készült legújabb felmérések szerint a menekültek 90 százaléka szívesebben marad török területen, mint görög menekülttáborokban. Jelenleg naponta mintegy 80 ember érkezik Görögországba, ami így is nagy megterhelés az ország számára, és a táborokban az állapotok egyre szörnyűbbek. Minden megterhelés a görögöket sújtja, mi meg örülünk annak, hogy hozzánk már nem érkeznek.

– Ön szerint mennyire racionális a magyar magatartás, amely lezárta határait a migránsok előtt?

– Annál könnyebb politika nincs, mint a külső veszélyre hivatkozni és külső ellenséggel riogatni az embereket. Ez nagyon bevált a hidegháború idején. Érthető, hogy olyan országoknak, amelyek zártak voltak, ahonnét elmenni sem lehetett, ahova nem érkeztek külföldiek, nincs történelmi alap az összehasonlításra. Hollandiában a 18. század óta egy nyitott társadalom honosodott meg, alkalmuk volt megismerkedni a nagyvilággal. Logikus tehát, hogy Kelet-Európában nagyobb félelmet kelthet egy ismeretlen embertömeg megjelenése. Láthattuk viszont, hogy amikor 2015-ben mintegy félmillióan haladtak át az országon, rengeteg önkéntes nyújtott segítséget a menekülteknek, ezért sem hiszem, hogy a magyarok keményebbek és szívtelenebbek lennének mint mások, inkább egyfajta agymosásnak vagyunk a tanúi. El kéne mondani a társadalomnak, hogy olyan emberekről van szó, akik bombák elől menekülnek.

– Ön szerint járható út, hogy a migránsok befogadását megtagadó kelet-európai országokat az unió különböző büntetésekkel sújtsa?

– A hiba talán az volt, hogy azt hittük, a komunizmus utáni demokratikus átalakulás egy szint után nem tud visszaesni. Szerintem Magyarország nagyon visszaesett. Ennek az is az egyik oka, hogy míg a felzárkóztatási folyamat alatt az EU támogatta ezeket az országokat, a csatlakozás után magára hagyta őket.

Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek gondok a holland, a belga vagy a francia demokráciával, de ezek más jellegűek, mint amilyenek a fiatal kelet-európai demokráciákban jelentkeznek.

A másik, hogy 28-an vagyunk és azért még mindig a tagállamok döntenek, végső soron nem Brüsszelben. Ennek a következménye a többsebességű EU gondolata, ezt tartom a legvalószínűbb megoldásnak.

Krivánszky Miklós, Brüsszel

HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS