HIRDETÉS
– Generális direktor vagy missziói előadó. Miért e kettős megnevezés?
– A címek vagy a megnevezések nem fontosak, inkább a szolgálat, amelyre elhívást kaptunk. Nem önkéntes elhatározásból, személyi ambíciókból vállalkoztam e tisztségre, mint ahogy korábban az esperesi tisztségre sem vagy a gyülekezetekbe, ahol korábban szolgáltam (Magyarfodorháza, Ördögkeresztúr, Kisesküllő, Kolozsvár Bulgária-telep, Galambod), s a teológiára való jelentkezésem sem saját elhatározásból, döntésből született, hanem Isten hívásának engedtem. Személyes döntésemet megelőzte Isten hívása. Szolgálatom és egész keresztyén életem is a jézusi igén nyugszik: „nem ti választottatok, engem, hanem én választottalak titeket.” Ez mindannyiunkra érvényes, akik Isten szolgálatában állunk.
– Az egyházi szabályzat rendkívül röviden írja körül az előadó feladatát: összehangolja a misszió munkát és jelentést tesz a közgyűlésnek. Az utóbbi évtizedekben inkább az utóbbira helyeződött a hangsúly.
– A missziói előadó szerepe a mai, gyorsan változó világban rendkívül fontos és sokrétű. Legfontosabb feladata, hogy segítse a lelkipásztorokat és a különböző missziói ágazatokat tevékenységükben.
A missziói előadó feladata, hogy a hagyományos gyülekezeti alkalmakat, formákat segítse éltetni és ugyanakkor munkatársaival együtt keresni az új, kreatív megoldásokat, annak érdekében, hogy az evangéliummal elérjük azokat is, akiket valamilyen okból eddig nem tudtunk oly módon megszólítani, hogy közösségeinkbe aktívan bekapcsolódjanak. Feladatomnak tartom az igei hagyományok megőrzését, éltetését és nyitottnak lenni arra az újra, amelyeket Isten az igéjén keresztül szeretne elvégezni bennünk és általunk. A hagyományoknak megtartó szerepük is van: ahogy a hétköznapi rituálék komfortérzésünket növelik, biztonságot adnak, úgy a hagyományok kapaszkodót jelentenek, közösségünk fennmaradását szolgálják. A hagyományok stabil támpontot adnak, az újdonságok pedig impulzusokat. Mindkettőre szükségünk van.
– Egyházkerületünkben melyek a legégetőbb missziói feladatok?
– A nyugati világban évszázadokon keresztül kiváltságos helyzetben volt a keresztyén egyház, de napjainkban más idők járnak. Nálunk a kommunista diktatúra idején az egyháznak erős ellenszélben kellett megharcolnia a puszta létéért, aztán az 1990 utáni időszakot úgy éltük meg, mint akik egy nehéz időszak után picit fellélegezhetnek. Ám ez az időszak véget ért. S bár nem olyan látványosan, mint Nyugaton, de nálunk is beköszönni látszik a posztkeresztyénség korszaka. Legfőbb feladatunknak tartjuk a református identitástudat megerősítését. Erős önazonosság-tudat nélkül súlytalanná válunk, és könnyen elfúj a szél vagy valamilyen „áramlat”.
Mindannyian tapasztaljuk, hogy aki ma meg akar maradni az egyházban, annak ezt egyre öntudatosabban, egyre elszántabban kell tennie. Ma már nem elég beleszületni egy közösségbe, a közösséghez való tartozás tudatos és következetes döntést, elköteleződést igényel. Egyre nyilvánvalóbbá válik világunkban, hogy az egyházhoz való tartozás nem dísz, nem is természetes velejárója az emberi életnek, hanem öntudatos és szándékos Krisztus-követés. Ajándék, hogy beleszülettem a református egyházba, kegyelem, hogy Isten megkeresett és megtalált, feladatom, hogy megmaradjak Krisztusban és népe körében, szolgálva őt odaszentelt szívvel. Olyan célokat kell kitűznünk, amelyre ígéretünk van Istentől, hogy meg fogja áldani azokat. Szükség van mind hosszú távú, mint rövid távú célokra. Ha az a kérdés, hogy hitem szerint melyek azok a célok, amelyeket Isten meg fog áldani, akkor a következőkben fogalmaznám meg. Isten azokat a célokat áldja meg, amelyek:
A prédikátorok fejedelmének, Charles Spurgeonnek a szavai aktuálisabbak, mint valaha: „ha van olyan dolog, amiben a keresztyén egyháznak forró lángon kell tartani buzgóságát, akkor az a misszió. Ha van bármi, amiben nem tűrhetjük a langyosságot, az az, hogy eljuttassuk az evangéliumot a haldokló világnak.” Istenre mutatni, a ránk bízottakat szeretni, szolgálatainkat „lélekből lelkesen” végezni, nincs ennél fontosabb feladatunk!
– Sok vidékről beköltözött református elvész a nagyvárosokban, gyökértelenné válik. Szükség lenne ezek felkeresésére. Ám a városi lelkészeknek sokszor családlátogatásra sem jut idejük. Lehetne-e ezen az áldatlan helyzeten változtatni?
– Lelkipásztoraink túlterheltek, feladataik sokrétűek, sok esetben olyan jellegű tevékenység is hárul rájuk, amelyek nem kimondottan lelki jellegűek. A kis falvakban sok estben a lelkipásztor az egyetlen értelmiségi a településen, ebből fakadóan nemcsak lelki támogatásban, vezetésben kell részesítenie a ránk bízottakat, hanem az élet különböző területein is meg kell próbálnia eligazítást adni, támogatást nyújtani. A nagyvárosi lelkipásztorokra még nagyobb feladat hárul, hiszen a gyülekezetek méreteiből fakadóan nyilvánvalóan az elvégzendő feladatok mennyisége is nagyobb.
Jóllehet egyházkerületi szinten nem küzdünk lelkészhiánnyal, mégis azt látjuk, hogy a nagyvárosokban nincs elegendő emberünk, lelkipásztorunk.
A nagyvárosi missziót prioritásként kell kezelnünk, mert egyértelmű a városokba való migráció. Érdemes volna gondolkozni új egyházközségek plántálásán, ahogy történt ez példának okáért néhány évvel korábban a Kolozsvár vonzáskörében fekvő Szászfenesen. Illetve, ahol erre lehetőség van létre kellene hozni a már jó esetben meglévő második lelkipásztori állás mellett, a harmadikat, vagy a negyediket is. Tudom, hogy ez komoly kihívást jelent, nem csak anyagilag, de a misszió maga is kihívás, mégpedig a legnagyobb kihívás, amellyel Isten maga bízott meg. Meg kell találnunk a módját a segítségnyújtásnak, a képzésnek, a támogatásnak. Minden részemről telhetőt meg fogok tenni annak érdekében, hogy lelkipásztoraink minden lehetséges támogatást megkapjanak. Missziói előadói szolgálatomat illetően számomra ez a prioritás.
– Az idei esztendő a református egyházban az ifjúság éve. Mit jelent ez missziói szempontból az egyházkerületnek?
– Az ifjúsági misszió nem csupán egy program vagy egy szolgálati ág, hanem az egyház egyik legfontosabb befektetése a jövőbe. Fontos, hogy elérjük a fiatalokat, tanítványokká tegyük és felkészítsük őket arra, hogy az életben helyt álljanak, boldoguljanak és ne csak a társadalomnak, hanem egyházunknak is hasznos tagjaivá váljanak. Egyértelmű jelzésértéke van annak, hogy egyházunk a 2025-ös esztendőt az ifjúság évévé nyilvánította.
Az ifjúsági misszió azért fontos, mert a fiatalok életük egyik legmeghatározóbb szakaszában vannak, amikor identitásuk, világnézetük és jövőjük formálódik.
Ebben az időszakban különösen nagy szükségük van arra, hogy találkozzanak az evangéliumával, és megerősödjenek a hitben. Ott szeretnénk lenni mellettük életüknek eme fontos szakaszában, támogatni szeretnénk őket, szeretnénk, hogy tudják, megérezzük, hogy fontosok ők nekünk és hogy mi számítunk rájuk. A fiataloknak sok kérdésük van a hitről, az életről és a világról. Ha az egyház nem ad nekik bibliai alapú válaszokat, máshonnan fognak keresni, sokszor téves irányból. Ugyanakkor szükségünk van a fiatalok lelkesedésére, dinamizmusára és kreativitásukra, ami különleges erőforrás lehet az evangélium terjesztésében. Az ifjúság megújulása, Isten iránti elköteleződésre jelentős mértékben járulna hozzá egyházunk megújulásához.
– Új vezetősége van a nőszövetségnek és a presbiteri szövetségnek is. Tervben van-e a közös missziói stratégia, programok kidolgozása?
– Igen, a missziói munkát össze kell hangolni, számítunk egymásra, támogatni fogjuk egymást.
– Hogyan és miben lehet majd együttműködni az egyes egyházmegyék missziói előadóival?
– Az egyházkerületi missziói előadónak a legközvetlenebb munkatársaihoz tartoznak az egyházmegyei missziói előadók. Rendszeresíteni szeretnénk a találkozókat, évente két alkalommal szeretnénk egy másfél napos idői keretben találkozni, ahol közösen egymást meghallgatva, fogalmazhatnánk meg látásainkat, amit továbbítanánk magasabb fórumok felé. E mellett
– Szükség van-e a kórházmissziói munka átgondolására? A nagyobb városokban volna-e lehetőség több kórházlelkész alkalmazására? Ki felügyeli az ő munkájukat?
– Kórházlelkészeinkre különös feladat hárul, a betegek lelkigondozása, az értük, velük való imádság, közbenjárás embert próbáló feladat. Reménységet adni, hitet ébreszteni, vagy megtartani, vagy kísérni haldokló testvéreinket, nincs ennél nagyobb kihívás. Már elkezdtük szervezni a kórházlelkészek találkozóját, szeretnénk meghallgatni őket és támogatni őket szolgálatukban. A megfáradás jelei érthető módon náluk is jelentkeznek, nagyobb figyelmet szeretnénk fordítani rájuk és szeretnénk felkarolni a börtönmissziót, börtönlelkészeinket is, akik eddig önkéntességi alapon végezték ezt a szolgálatot.
– A szórványban, Dél-Erdélyben rengeteg a vegyesházas, sok románul beszélő református van. Mennyire lehet és kell odafigyelni rájuk?
– A szórványban élőket meg kell becsülni, ez eddig is így volt, de mindig lehet többet tenni. Égetően szükség van román nyelven is jól beszélő lelkipásztorokra, akik elkötelezetten tudják vállalni és végezni a szolgálatot. Az evangéliumot olyan nyelven kell hirdetni, szó szerint és átvitt értelemben is, amilyen nyelven a hallgatóság érti.
– A misszió része az egyetemi lelkészség munkája. Hányan dolgoznak Erdélyben ezen a területen? Mennyire hatékony az egyetemisták körében végzett munka?
– Hálásak vagyunk azért, hogy működik az egyetemista misszió. Egyházkerületünkben jelenleg két egyetemi lelkészünk van, nagyra értékeljük a szolgálatukat, keressük annak a lehetőségét, hogy a nagyvárosi missziókkal karöltve nagyobb támogatásban részesítsük ezt a területet is.
– Az egyház kezében fontos eszköz a sajtó is. Mennyire lehet ezt felhasználni a misszió érdekében?
– Az iratmisszió egy hatékony, széles körben alkalmazható és bibliailag is megalapozott missziós eszköz, amely segít az evangélium terjesztésében és a hívek lelki növekedésében. Minden korban fontos szerepet játszott az írás. Napjainkban azt tapasztaljuk, hogy egyre kevesebbet olvasnak az emberek, és amit olvasnak is, azt is inkább elektronikus formában, az internet segítségével.
Ugyanakkor meg kell tanulnunk azon a nyelven kommunikálni, amit a ma embere könnyedén megért.
– Azt szokták mondani, hogy az egyház akkor tölti be teljesen hivatását, ha külmissziót is folytat. Egyházunknak van-e anyagi és emberi erőforrása arra, hogy még ezzel is foglalkozzék?
– Az egyháznak törekednie kell arra, hogy Mennyei Urától kapott feladatát betöltse, ennek a küldetésnek része kellene, hogy legyen a külmisszió is. Őszinte alázattal be kell ismernünk, hogy ilyen téren súlyos mulasztásaink, adósságaink vannak. Nagyon bonyolult, komplikált annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy miért nincs emberünk, vagy miért nincsenek anyagi forrásaink a külmisszióra, én most nem is szeretnék ebbe belebonyolódni. Csak annyit hadd mondjak: „Kérjétek az aratásnak az Urát”! Itt kezdődhetne el, az imádságban, Istentől elkérni a feladatot, a személyeket és az anyagi forrást is. Minden istentiszteleten imádkoznunk kell a misszióért, mert ez az egyháznak a legalapvetőbb feladata.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
