Minden református lélek számít

Simon Virág 2016. november 06., 14:55

A Maros megyei Csíkfalván a missziói református egyházközség lelkésze, Kerekes József tizennégy település reformátusaira „vigyáz”. Szolgálati évei alatt volt olyan időszak, amikor azt érezte, munkája majdnem hiábavaló. De mint fogalmaz, mindig képes volt az újrakezdésre. A reformáció ünnepe alkalmával az unitárius és a római katolikus tömbben élő kis református közösségekről beszélgettünk.

Minden református lélek számít
galéria
Fotó: Gligor Róbert József


– Mit jelent a missziói egyházközség a Felső-Nyárádmentén?

– Míg a szórvány nyelvi kisebbséget, addig a missziói kifejezés felekezeti kisebbséget jelent. Csíkfalván és környékén reformátusokként felekezeti kisebbségben vagyunk. A Felső-Nyárádmentén levő Csíkfalvához 14 falu tartozik. Csíkfalva az anyaegyházközség, Jobbágyfalva és Búzaháza a leányegyházközségek: hozzánk tartozik Nyárádszentmárton, Iszló, Vadad, Jobbágytelke, Székelyhodos, Deményháza, Ehed, Nyárádköszvényes, Nyá­rádremete, Mikháza és Vármező. Ebben a térségben összesen háromszázhúszan vagyunk, legtöbben Csíkfalván, százötvenen. Székelyhodoson ma már nincs református, Jobbágytelkén tízen élnek, akikből rendszeresen egy személy jár templomba, Eheden hárman maradtak... Karácsony első napján például öt–hét helyen tartok istentiszteletet, másodnapján öt-hat helyen, és megtörténik, hogy helyenként egy személy vesz részt rajtuk. Nagyon szeretek prédikálni, ez mindig feltölt, mert lelkileg sokat kapok a gyülekezetektől.

– A tizennégy gyülekezet hány templomot jelent?

– Összesen négy templomunk van: Csíkfalván, Jobbágyfalván, Nyárádremete-Köszvényes határában és Búzaházán. Más falvakban házaknál találkozom a hívekkel. Mindenik templomunk felújításra szorul, a csíkfalvi javításának most fogtunk hozzá. 2003-tól szolgálok a gyülekezetekben, azóta is folyamatosan apad a lélekszám. Különben ez a jelenség az egész egyházmegyére jellemző: az öregek, akik az egyházközséget fenntartották és eljártak istentiszteletre, lassan kihalnak. Számomra is kérdés, hogy a fiatalokat miként lehet bevonni a gyülekezeti életbe.

– Erre már tudja a választ?

– A missziói egyházközségben ez azért is nehéz, mert szinte mindenki vegyes családból származik. Meg kell szólítanunk a más vallású házastársat is. Azt tapasztaljuk, hogy rendezvényeinkre szívesen jönnek családostól az emberek. Érdekes, hogy katolikus vidéken sokkal többen járnak templomba, és ez a reformátusok számára is ösztönző. A missziói egyházközségünknek az is sajátossága, hogy az unitárius és a katolikus tömbökben levő reformátusok rendszerint beköltözöttek, akik nem mindig érzik fontosnak a gyülekezeti életbe való bekapcsolódást. A családlátogatás számomra nagyon fontos: minden évben minden családot igyekszem meglátogatni. Úgy látom, a személyes beszélgetések sokat számítanak. Nekem életformám a beszélgetés: a teológia után elvégeztem a pszichológiát – két terápiás képzést és egy mediátorképzést is –, e tanulmányokat pedig mindig fel tudom használni a beszélgetésekben. Viccesen elmondom: indulok családot látogatni, és aki szívesebben elkerülne, az zárja be a kaput, ám ritka eset, hogy ne várjanak. Ez adja az erőt ahhoz, hogy minden évben újra elinduljak. Szeretem a gyülekezeteket. Mindig látok megoldást. Például Búzaháza a Nyárádmente legrégebbi települése: a világ minden táján élnek innen elszármazottak. Amikor úgy nézett ki, hogy a gyülekezet teljesen elfogy – mert az itteniek nagy része 80 év fölötti –, akkor beköltözött egy fiatal család, amely vállalta, hogy a templomot gondozza.

– Ha kicsi a lélekszám, anyagilag is nehezebb fenntartani a gyülekezetet. Ez szórványban mekkora kihívás?

– Régen Csíkfalva „büntető” egyházközség volt, hiszen nem rendelkezett vagyonnal: erdeje, épülete nincs, az anyagi háttér nem biztosított. Szerencsére elődöm sok külföldi támogatást kapott – akkor még áldoztak a nehéz helyzetben levő reformátusokra. Ennek a pozitív oldala az volt, hogy külföldi támogatásból épült fel a Nyárádremete-Köszvényes határában levő templom és gyülekezeti ház. De az emberi kapcsolatokban nyilvánult meg a negatív oldala, hiszen a gyülekezetben mindenki mindenkinek a haragosa lett. Azzal vádolták egymást, hogy egyik több pulóvert kapott, mint például a másik. Habár a missziói egyházközséget az egyházmegyének és az egyházkerületnek kell fenntartania, ez az elképzelés sokáig nem működött. A szolgálatom elején olyan helyzetekbe kerültem, amelyről ha könyvből olvastam volna, megmosolygom, hogy ilyen is létezik. Előfordult, hogy nem volt pénzünk kenyérre, levágták a gázunkat, a gyermekeket haza kellett vinni a szüleimhez, mert nem tudtuk őket fürdetni. Elmentem a püspökségre, ahol az egyházi elöljáró kedvesen mosolygott, és mutatta a tenyerét: húzzak ki belőle szőrt, ha tudok... Azzal bocsátott el, hogy ezekről az emberekről le kell mondani, mert vannak sokkal fontosabb javítások és beruházások az életképesebb gyülekezetekben. Kimentem az autóba és sírtam. S hirtelen arra gondoltam, hogy ez most nehéz helyzet, de ha tíz év múlva visszanézek, mosolyogni fogok, mert megoldódik. Ma már a püspök fontosnak tartja a missziói egyházközségek munkáját. Örömmel tapasztalom hozzáállását, hogy minden református számít. Nem legyint, hogy úgyis lemorzsolódnak és kihalnak. Számára minden gyülekezeti tag fontos, és ez erőt ad nekem is.

– A lelkészben mennyi ideig él a lelkesedés, amikor körülötte minden leépül, és gyakran már csak egy-két embernek prédikál?

– Sok sikert és kudarcot éltem át az elmúlt években. Sokszor kellett félretennem a büszkeséget, és ajtóról ajtóra járva segítséget, támogatást kértem. Shakespeare-től származik vezérgondolatom: „az élet nem jó vagy rossz, a gondolkodás teszi azzá”. Sokáig nehezen értettem meg, mit is jelent ez. Aztán rájöttem: úgy lehet változtatni bármin is, ha egyszer az én gondolkozásomon változtatok. A nehézségeket, az emberfelettinek tűnő munkát látva sokszor arra gondoltam, lehetetlen megbirkózni a feladattal. Amikor szóvá tettem a presbitereknek, hogy kellene szolgálati autó, legyintettek: szegény a gyülekezet, autónk soha nem lesz. De pályázati pénzből végül sikerült vennünk. Amikor azt mondtam, gyülekezeti ház és parókia kellene, azt válaszolták, hogy ilyen soha az életben nem lesz Csíkfalván. Amikor a gyülekezeti ház és a parókia építésébe fogtunk, sok kudarc ért. Most hogy már kész az épület, így utólag visszanézve, ez is sikertörténet. Mindent pályázati pénzből építünk, és így tudjuk fenntartani a gyülekezeti életet is. Folyamatosan vannak terveink, amelyeket lassan valósítunk meg. Azt tapasztaltam, hogy akkor lehet haladni, ha az ember nem akar mindent egyedül végezni, hanem segítőtársakat, munkatársakat keres, akik érzik, hogy fontos nekik a gyülekezet. Isten mindig küld embereket, akik segítenek.

– A missziói egyházközséghez tartozó gyülekezeteinek egy része unitárius, a másik katolikus tömbben van. Mennyire fontos az itt élőknek a reformátusságuk?

– Fontosnak tartom a református öntudatot erősíteni és őrizni, de jó kapcsolatot ápolunk a többi gyülekezettel is. Az a jó, ha minden felekezethez tartozó ember saját templomába jár: minél többet, annál jobb. Vegyes családok esetében a keresztelők előtt mindig meg tudnak egyezni, hogy a gyerek milyen vallású legyen. Szerintem ezt a családon belül kell megbeszélni, én ebbe nem szólok bele. A szolgálatom idején ilyen konfliktusom nem volt. Annak örülök, hogy a templomban esküdnek és keresztelik meg gyermekeiket, s nem a Bekecs tetején vagy a diófa alatt akarják kimondani az igent. A gyülekezeti tagok református öntudata erős, sokszor elhangzik az a mondat: én reformátusnak születtem, konfirmáltam és ebben a hitben akarok meghalni. A családi házaknál tartott istentiszteletek alkalmával néha a másik felekezetű családtag kimegy, de az is gyakori, hogy részt vesz az istentiszteleten. Ugyanakkor az is megtörténik, hogy egy unitárius református hittételeket fogalmaz meg, és a református meggyőződéssel mond katolikusokat. Ez  arra figyelmeztet: fontos a gyermekekkel, a fiatalokkal való foglalkozás, a konfirmációi felkészítés, a közös hitmélyítő programok szervezése. A református hitben való erősítés a célja a gyermektáboroknak is, ahol élményekkel gazdagodnak. Fontos, hogy a gyermekek és fiatalok megértsék a reformáció alapelveit: Sola fide – Egyedül hit által, Sola scriptura – Egyedül a Szentírás, Solus Christus – Egyedül Krisztus, Soli Deo Gloria – Egyedül Istené a dicsőség.

Reformacio.ma
A protestáns világ 2017-ben ünnepli a reformáció kezdetének 500 éves jubileumát, emellett a Kárpát-medence reformátussága saját hitvalló közössége megalakulásának 450. évfordulóját is. Az 500 éves ünneplés követésére létrehozott reformacio.ma honlapon olvashatjuk: Luther Márton 1517-ben megjelent 95 tételével indult meg immár visszafordíthatatlanul a nyugati keresztyén egyház megújulását szolgáló vita, amely még abban az évszázadban több protestáns felekezet és számos nemzeti egyház létrejöttéhez vezetett. A reformáció mindemellett mozgatórugója volt a 16. századi Európa legfontosabb társadalmi, politikai és kulturális változásainak is, melynek hatásai napjainkig érezhetők, kimutathatók. A történelmi Magyarországon előbb a reformáció lutheri, majd svájci (kálvini és bullingeri) ága terjedt el. A reformáció kálvini irányzata már az 1550-es években elterjedt az erdélyi magyarok körében. 1559-ben a marosvásárhelyi zsinat az úrvacsoráról szóló református tanítást fogadta el, az 1564. évi nagyenyedi zsinaton pedig a kálvini és lutheri irányzatok végképp elváltak egymástól. Ez az időpont tekinthető az erdélyi református egyház létrejöttének. Történelmi okok folytán a magyar reformátusság ma több országban és egyháztestben, de hitvallási egységben és testvéri közösségben él egymással a Kárpát-medencében és szerte a nagyvilágban. A kettős jubileumot a 2009-ben létrehozott Magyar Református Egyház részegyházai közösen kívánják megünnepelni. Erdélyben az 500 éves reformáció központi ünnepsége Kolozsváron lesz 2017 szeptemberében. A reformacio.ma honlapon követni lehet a reformációval kapcsolatos legfrissebb híreket, rendezvényeket.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.