Kőbe, vasba zárt világ a Partiumban

Sütő Éva 2019. április 14., 09:28 utolsó módosítás: 2019. április 14., 09:35

A Munkácsy-díj után idén március 15-én a Kossuth-díjat is megkapta Mihály Gábor érmelléki származású szobrász. A Székelyhídon született, majd Csanádapácán (Békés megye) gyerekeskedő művész Budapesten él, de ma is nagy szeretettel gondol Székelyhídra, amelynek díszpolgára is egyben. A Hamvas-fürt bordíj megalkotójaként visszajár a település borversenyeire.

Március 15-én Mihály Gábor magyar állami vezetőktől veszi át a Kossuth-díjat Fotó: MTI

Mihály Gábor szobrász neve ismerősen cseng Bihar megyében, hiszen Nagyvárad mellett több településen is vannak alkotásai. Nevéhez monumentális szobrok kötődnek. Mintegy harminc nagyméretű, köztéri szobra található Magyarországon és külföldön. Legismertebbek ezek közül a Budapesten felállított Olimpiai Emlékmű (1996), a Hungaroring 20 méter magas Kanyarulatok című festett acélplasztikája (1986), valamint a Kerékpárosok című nagyméretű térplasztika, amely Lausanne-ban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság parkját díszíti (1993). A Barátság című háromméteres alkotása Söulban hirdeti a magyar szobrászat dicsőségét. Az ő munkája a 2010-ben Magyarországon meggyilkolt román kézilabdázó, Marian Cozma szobra is, amely Veszprém egyik terén áll.

Mihály Gábor nemcsak alkot és oktat, de mecénásként is jelen van a Kárpát-medencében, legyen szó borról, filmről, képzőművészetről vagy díjak megalkotásáról.

Számos díj alapítása és elkészítése fűződik nevéhez. A Magyarország hírnevéért harangját 1997 óta díjként adja ki. A Sport a szobrászatban nevű alapítvány szervezőjeként sokat tett a NOB céljaiért is. 1999-ben a budapesti Százados úti művésztelepen hozta létre a Kék daru galériát és művészeti műhelyt, ahol ma is kortárs kiállításokat szervez és kollégáival szimpóziumokat tart.

Megkülönböztetni az álságost az igazitól…

Mihály Gábor így emlékszik vissza gyermekkori éveire és az életét formáló emberekre: „pályafutásom egy falusi katolikus templomban kezdődött, ahol évekig ministráltam, nevelkedtem-nevelődtem a mi Isten háta mögötti falunkba, Csanádapácára száműzött kiváló, fiatal papok keze alatt, mint Bacsilla Sándor, Lotz Antal, Bielek Gábor, akik ugyanannyit jelentettek számomra életem alakulásában, mint később a kiváló pedagógus-szobrász Laborcz Ferenc. A csikorgó hajnali miséktől a hosszú, tömjénes éjféli miséken át, a »tökmagos« litániákig mindenben bőven volt részem. Ez nem teher volt számomra, hanem először is apám elvárása miatt érzett kötelesség, aztán már játék, iskola és tulajdonképpen munkahely, mert mi ministránsok a papok mellett »dolgoztunk« felváltva, napi beosztás szerint, hol temetésen, hol házszentelésen, hol pedig a főoltárnál vagy éppen harangozni kellett a toronyban vagy forgatással izzítani a füstölő parazsát. Úgy jártam be a templomba, mintha munkahelyre járnék. Ma már tudom, itt tettem szert sok tapasztalatra, hogy megkülönböztessem az álságost az igazitól…”

A Szabadság madara Érmihályfalván – ’56-os emlékmű, amely a szobrász szívéhez leginkább hozzánőtt Fotó: Sütő Éva
A második bécsi döntés és Székelyhíd

A véletlen műve, hogy az Érmelléken, Székelyhídon látta meg a napvilágot. Apja friss diplomával a kezében Észak-Erdély visszacsatolásakor Székelyhídon kapott állást, így született meg Mihály Gábor 1942-ben az Érmelléken, de Nagyvárad 1944-es bombázása előtt már a szüleivel visszamenekült szülőfalujukba, a Békés megyei Csanádapácára. Itt élt húszéves koráig. Mivel nem voltak érmelléki rokonai, elég későn talált vissza születése helyére. Az utóbbi évtizedekben azonban már sűrűn megfordul arrafelé, szoros baráti kapcsolatokat ápol a helybéliekkel, szobrai vannak a településen. Székelyhíd díszpolgárává fogadta. Mihály azt mondja, hálás a sorsnak, hogy az Érmellék, amely legnagyobb magyarjainknak, Adynak, Kazinczynak, Fráter Lorándnak, Fényes Eleknek szülőhelye, őt is befogadta. Odavalósi szobrai közül az érmihályfalvi ’56-os emlékmű különösen a szívéhez nőtt. „Apám ’56-os forradalmár lévén, szolidárisan fordultam a hősies érmihályfalvi ’56-os forradalmi csoport tagjai felé, akik közül a túlélők, apámhoz hasonlóan, hosszú évekig börtönök foglyai voltak.

Ellenforradalmár gyermekeként utam a művészi hivatás felé nem volt zökkenőmentes. Igaz, először színészi vargabetűket írtam le, és csak a 20-as éveim derekán jutottam el a szobrászathoz “

– fogalmazott lapunknak Mihály Gábor.

Fráter Loránd híres nótaszerző érsemjéni mellszobra Fotó: Sütő Éva
A „véletlen” szülőföld hívása

Ahogyan azt a kövek és a fémek mestere említi, az Érmellék valóban sok híres embert adott a Kárpát-medencének. A tájegység lehetőségei szerint igyekszik emléket állítani a Kárpát-medence valamennyi híres szülöttének. Kőbe vagy bronzba öntve örökíti meg a történelem szülte fontos eseményeket, a történésekhez kötődő személyiségeket pedig iránytűként hagyja az új nemzedékre. Bihar megye, illetve az Érmellék a metser több munkájával is büszkélkedhet. A bicentenárium alkalmával két éve avatták fel Nagyváradon az Arany-szobrot. Két érmihályfalvi alkotást is köszönhet a művésznek az utókor, a Széchenyi téri ’56-os Szabadság madarát, illetve a dr. Andrássy Ernőt ábrázoló büsztöt. Az érsemjéni Fráter Loránd nótáskapitány és a csokalyi Fényes Elek statisztikus mellszobra is az ő keze munkáját dicséri.

Balázsi József, Érsemjén polgármestere éppen a napokban ejtett szót arról, hogy Kazinczy Lajos mellszobrát is hamarosan felavatják. Kazinczy Lajos a semjéni születésű nagy magyar író és nyelvújító Kazinczy Ferencnek a legkisebb gyermeke volt, és az 1848–49-es forradalom 15. vértanújaként tartják számon. A büsztöt október 27-én fogják felavatni, amelynek alkotója szintén Mihály Gábor.  

A „véletlenül” kapott szülőföldről így beszél a szobrász: „természetesen jól esik, hogy a romániai Bihar megyében vagy az Érmelléken is számon tartják alkotói munkásságomat, és ha lehetőségem nyílik – hálám jeléül – igyekszem apait-anyait beleadni a munkába. Így tettem legutóbb az Arany János-portrészobornál isNagyváradon. Szobraim tanúsága szerint alkotói tevékenységem során főleg köztereken valósíthattam meg plasztikai elképzeléseimet, sokszor monumentális méretekben, amelyek közül számos mű is felkeltette az ország nyilvánosságának figyelmét”.

A magyar kultúra művelésének és ápolásának elismeréséért járó legmagasabb állami kitüntetést március 15-én vette át Áder János köztársasági elnöktől,

a sport témáját és a magyarság sorskérdéseit egyedi módon megjelenítő, kisplasztikákat és monumentális köztéri szobrokat is magába foglaló alkotóművészete elismeréseként. „Többször voltam már felterjesztve, most a csillagok állása is kedvezett. Jó érzés volt megkapni, jelentős személyiségektől átvenni pedig még jobb” – fűzte az eseményhez gondolatait a művész.

A Kerékpárosok című nagyméretű térplasztika Lausanne-ban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság parkját díszíti
Közvetítők ég és föld között

„Azt tartják, minden művész valamiféle közvetítőszerepet tölt be ég és föld között, Isten és ember között. Ez a művészember számára isteni adomány. Vagyis az alkotás fölött érzett boldogító, éltető erő az, ami az emberi életerő tápláló forrása, amelyhez még csak művészi produktum sem szükséges mindig. Életünk során minden ember számára adott a lehetőség, de kinek-kinek tehetsége szerint a kötelesség is, észrevenni az alkotó örömök forrását, mint ahogy a művész számára kötelesség észrevenni az élettelen anyagban az ihletett formát. Ennek megvalósítása során válhat minden ember – képessége szerint – szűkebb hazája, illetve nemzetének javára. Természetesen vannak valódi ünnepnapok is, ilyenkor megyek a székelyhídi borversenyre, ahol átadom az általam alapított vándordíjat, a Hamvas fürt-bordíjat, vagy részt veszek a szentegyházi hagyományőrző huszárok Őszi Hadjáratán. Esetleg a Szentendrei-szigeten levő földemen nézegetem, milyen termést ígérnek virággal teli barackfáim…”

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Hallgassa online rádióinkat