Jó fizetések mellé komfortérzet is kell

– Mi az előzménye kinevezésének olyan körülmények között, amikor a tavalyi választásokon a néppárt képviselői nem jutottak be a helyi önkormányzatba?

– Ilie Bolojan polgármesterrel mintegy két éve ápolok jó kapcsolatot. A Szent László Napok rendezése kapcsán többször találkoztunk, és főleg gazdasági téren sok közös gondolatunk volt a polgármester-jelölti vitákon is. Évente mintegy öt-hat találkozó, megbeszélés jött létre közöttünk. Amikor 2016-ban a helyi RMDSZ – a polgármesternek tett ígérete ellenére – nem vállalta a városban és a megyében felajánlott többségi koalíciót a Nemzeti Liberális Párttal – a város elveszítette a magyar alpolgármesteri tisztséget.

Az utóbbi időszakban többször találkoztam a polgármesterrel, és azt javasoltam, találjunk köztes megoldást, ha már magyar alpolgármester nincs. Nem az én személyem volt a fontos, hanem az a tény, hogy a magyarság irányában legyen helyi összekötő kapocs a polgármesteri hivatalban. Ilie Bolojan végül engem kért fel e munkára.

– A Nemzeti Liberális Párt színeiben immár a harmadik mandátumát töltő polgármester mennyire nyitott a helyi magyarság irányába?

– Én soha nem éreztem sovinizmust a részéről: azt, hogy ő a mások kárára akarna jó román lenni. Az a típus, akit észérvekkel meg lehet győzni. Amikor két évvel ezelőtt felvetettem neki, hogy szeretnénk egy Rhédey Lajos-szobrot, megkérdezte, mit tett a városért. Elmondtam, hogy saját telkéből adott a 19. században Váradnak egy nagyobb parcellát, ahol ma park és állatkert üzemel. A polgármester erre azt mondta, rendben van, ő valóban szobrot érdemel. Ahogyan Erdély-szerte mindenhol, jövőre, a centenárium évében több román érdekeltségű szobrot is tervez a polgármesteri hivatal a városba. Nem kérhetjük, hogy erről mondjanak le, viszont

nekünk is lehet elvárásunk magyar szobrok állítására.

Felvetődött Rimanóczy Kálmán építész neve, aki meghatározó alakja volt a mai városkép kialakulásának, illetve a 20. század elején 19 évig polgármesteri tisztséget betöltő Rimler Károly neve is. Ezek még tervek, de ha a polgármestert meg tudjuk győzni hasznosságukról, akkor nagy valószínűség szerint a 70 százalékos liberális többségű helyi tanács megszavazza.

– A legtöbb vita a Szent László-szobor állítását övezi. Mekkora esélye van annak, hogy ezt az új szobrot belátható időn belül felavassák?

– Erre jó esélyt látok. A Szent László Napoknak köszönhetően is öt év alatt eljutottunk oda, hogy a Körösön áthaladó belvárosi hidat jeles királyunkról nevezték el, és a Szent László Gimnázium utcáját szintén. Valamikor régen Szent Lászlónak a váradi várban állt a lovas szobra, amit kivonulásukkor a törökök elhurcoltak. Két évvel ezelőtt egy hozzánk közel álló civilszervezet nyolcezer aláírást gyűjtött a Szent László-szobor újraállításáért. Azt kérték, hogy a szobor az egykori Szent László térre, a belvárosba kerüljön. Ekkor vette kézbe az ügyet az RMDSZ, és a civilek megkérdezése nélkül döntötte el, hogy a szobornak a felújított várban a helye. Annak idején a várban állt, mert az volt a város központja, de ma már minden városalapító szobra a belvárosokban található. Jó ideje erről folyik a vita, és a katolikus egyház egyoldalúan az RMDSZ oldalára állt. Mivel hosszú ideje ezt hallja, a polgármester is arra hajlik, hogy a szobor a várba kerüljön.

Célszerűbb volna, ha a magyarság részéről egységes álláspont alakulna ki, hova szeretnék felállítani városalapító királyunk szobrát.

Az elkészült makett szép alkotás, a szobornak a bronzból történő kiöntése azonban sokba kerül, amihez a magyar kormány támogatására is szükség lesz.

– Égető kérdés a hiányzó magyar utcaneveké. Az önök által korábban indított eljárást megnyerték, így Nagyváradon kötelező a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése. Mit tesz a polgármester tanácsosaként ez ügyben?

– A rendszerváltás óta tartó lemaradást orvosolnunk kell. Hiába voltak magyar alpolgármesterei a városnak, e téren egy tapodtat sem léptünk előre. Annyi történt, hogy megpróbálták tükörfordítással „magyarosítani” a román utcaneveket. Így lett a Lacul Roşu utcából Vörös tó és a Viilorból Élők utcája... Kabaréba illő jelenet volt ez akkoriban, de hosszú évek után végre megoldást kell találnunk az ügy rendezésére. Véleményem szerint nem az utcanevek tükörfordítására van szükség, hanem azt a fajta külföldi tapasztalatot szeretnénk meghonosítani, amikor más színű utcanévtáblán jelennének meg a történelmi magyar utcanevek. Például a Vasile Alecsandri alá odaírnánk a magyarok által használt Zöldfa utcát. Találkoztam már ilyennel Szászsebesen, és alkalmazzák Besztercén is a régi szász nevek felidézésére. Európában sok helyen működik ez a módszer: megmarad az utca mai, hivatalos neve – nem kell az ott lakók személyi igazolványát lecserélni –, miközben a hagyományőrzés újragondolása a helyi magyarság komfortérzetét és a turizmust egyaránt segíthetné.

– Magyar ügyekben sikerül-e egyeztetnie az RMDSZ-szel?

– Állok elébe minden megkeresésnek. Számomra ez a kinevezés nem cél, hanem eszköz. Ha ezzel élni tudok, akkor hasznosan cselekszem, ha nem, akkor ebből a székből fel lehet állni.

Ilie Bolojan pragmatikus ember, aki nem azért tesz valamit, hogy másokon bosszút álljon. Belátta, hogy a város 25 százaléknyi magyarságának elöljáróra van szüksége, aki az ügyeit tudja intézni a polgármesteri hivatalban.

– Nagyvárad dinamikusan fejlődő város. Mérnöki és menedzseri képesítéssel rendelkező tanácsosként hogyan látja, milyen mértékben befolyásolja boldogulásukat a kormány által elfogadott új fiskális rendszer?

– Nemcsak a jellegzetesen magyar ügyek – oktatás, rendezvények, stb. – tartoznak a hatáskörömbe, hanem a többi polgármesteri tanácsoshoz hasonlóan én is több mindennel foglalkozom, elsősorban gazdasági és infra­strukturális kérdésekkel. Nagy baj, hogy a bukaresti kormány ki akarja fosztani a városokat. Azzal, hogy a jövedelemadót levitte 16-ról 10 százalékra, óriási veszteséget okoz a helyi önkormányzatoknak, hiszen ennek az adóbevételnek eddig a 43 százaléka jutott a helyi büdzsébe. Miután az összeget jelentősen megkurtították, a polgármesterek tiltakozására kitalálták, hogy jövőre megmaradna a 2017-es keretösszeg, amiből viszont kivonnák azt a pénzt, amellyel a városi önkormányzatok 2016. december 31-én rendelkeztek bankszámlájukon.

Egy előzetes számítás szerint Nagyváradot 9,5 millió euró veszteség érné

, de például Konstanca 40 milliót veszítene. Minden olyan várost büntet a kormány, ahol dolgoztak és komoly fejlesztések voltak. 2016 elszámolási év volt az Európai Unióval: nem lehetett tudni, az unió mit és mennyit fizet ki. Ezért kellett a városoknak tartalékolniuk, hogy a kivitelezőknek fizetni tudjanak. Ha a város ezzel a veszteséggel marad, a jövőre eltervezett beruházások egy részéről le kell mondanunk.

– Mennyire tudja megtartani a fiatalokat Nagyvárad? Milyen mérvű az elvándorlás?

– Nagy veszély leselkedik a magyarságra, de a román értelmiségre is. A városból három-négy irányba távozik a munkaerő. Két erős egyetemi város – Kolozsvár és Temesvár – vonzza el a fiatalokat, akik jelentős hányada az egyetem elvégzése után ott telepszik le. A magyarok másik részét elszippantja Budapest vagy Nyugat-Európa. A jó hír mégis az, hogy a munkaerőhiány miatt folyamatosan emelkednek a bérek. Bízom benne, hogy elérkezik az az idő is, amikor Nagyváradon is olyan fizetést kaphatnak a munkavállalók, amiért már nem éri meg külföldre távozni. Ennek az útnak még az elején járunk, de az ipari parkokban már sokat emelkedtek a fizetések. Beszélgettem a polgármesterrel arról is, hogy más városokhoz hasonlóan Nagyváradon is jó lenne kijelölni azt a gazdasági kört, amiben hangsúlyosabban szeretnénk fejlődni, és ennek a stratégiának rendelnénk alá a szakoktatást is. Nagy előnyünk az autópálya közelsége: ez ugyan Magyarország érdeme, de ha rövid időn belül Nagyváradtól 30–40 km-re lesz a Nyugat-Európába vezető sztráda, az a befektetők számára külön vonzerő lesz. Ma már az üzemek nem nagy raktárkészlettel, hanem pontos logisztikával dolgoznak. Ehhez a trendhez fel kell zárkóznia a helyi magyar oktatásnak is. Négy magyar iskolánk van, de hiányzik a magyar nyelvű szaklíceum, amihez lenne üres épület. A fokozódó munkaerőhiány egyértelműen a létrehozása mellett szól. Úgy gondolom, Nagyvárad is csak akkor tudja megtartani magyarságát, ha a megfelelő fizetések komfortérzettel társulnak, hogy magyarként jól érezzük magunkat szülőföldünkön.