Az erdélyi tolerancia 1568 szelleméből él

Makkay József 2018. január 26., 14:52 utolsó módosítás: 2018. január 27., 11:20

A vallásszabadság évét és az unitárius egyház fennállásának 450. évfordulóját ünneplik az unitáriusok, amelynek nyitánya Tordán volt. Az idei eseményekről és az egyház előtt álló kihívásokról az unitárius egyház főgondnokával, Farkas Emőddel beszélgettünk.

Farkas Emőd: arra törekszünk, hogy híveink érezzék, érdemes magyar unitáriusnak lenni Fotó: Kiss Gábor

– A vallásszabadság öröksége bennünk, magyarokban vajon mennyire él?

– Szeretem azt hinni, hogy a híres erdélyi tolerancia, a sokszínűség, az a többé-kevésbé békés egymás mellett élés, ami itt tapasztalható, valahol 1568 szelleméből táplálkozik. Az évszáza­dok során az itt otthonra lelt sokféle kultúra, nyelv, etnikum kialakította az együttélésnek egy olyan technikáját, ami segít elkerülni a konfliktusokat. Szeretném hinni, hogy ez így van, és hogy mindez a vallásszabadság törvényének is köszönhető.

– Milyennek látja a mai unitárius egyházat főgondnokként?

Mi, unitáriusok mindig büszkék voltunk arra, hogy igyekszünk lépést tartani a korral, megpróbálunk valamilyen módon megfelelni az új kihívásoknak. Ma is erre törekszünk.

A mai világban sok feladat hárul az egyházra, és ezeknek csak akkor tud megfelelni, ha élő közösségekből áll, amelyekben tevékeny gyülekezeti élet zajlik a világiak részvételével. Arra törekszünk, hogy ennek a feltételeit megteremtsük. A templom falain túl kell tekintenünk, vagyis fontosak azok az alkalmak, amelyeken keresztül az egyház közösségépítő szerepe megnyilatkozik legyen az oktatási intézmények működtetése, gyerektáborok szervezése, nőszövetségi összejövetelek, kulturális rendezvények és megannyi egyéb, a közösség fennmaradását elősegítő kezdeményezés. Az unitárius egyház igyekszik megfelelni e kihívásoknak és egyházi vezetőként ezt igyekszem elősegíteni.

– Az idei ünnepség tordai nyitánya után számos rendezvény várja a vallásszabadság évét ünneplő erdélyi közönséget. Melyek ezek fontosabb helyszínei?

– A jubileumi év három fő esemény köré csoportosul. A tordai megemlékezés és emlékműavatás csak az első esemény volt. 2018-at a vallásszabadság évének tekintjük, amikor az unitárius egyház fennállásának a 450. évét is ünnepeljük. A második a júliusi ünnepi főtanáccsal egyidőben az egykori kolozsvári püspöki ház új intézményként, a Vallásszabadság Házaként való felavatása. Ez Kolozsvár egyik legrégebbi épülete, amely most visszanyeri régi, középkori szépségét, miközben otthont talál benne egy állandó múzeum, egy valláskutató központ, konferenciaterem – közösségi terekkel, a tetőtérben vendégszobákkal.

A harmadik fő mozzanat 2018 decemberében az egyházunk ünnepi zsinati ülése lesz, és Dávid Ferenc kolozsvári szobrának felavatása az unitárius templom és a János Zsigmond Unitárius Kollégium között kialakított térben.

Természetesen mindezek mellett mindegyik gyülekezet és egyházkör készül a maga saját rendezvénysorozatával, több műemléktemplom megújul, ünnepi kiadványok jelennek meg stb. A jubileumi év megvalósításaihoz igen jelentős anyagi támogatással járult hozzá Magyarország kormánya.

– A napokban Brüsszelbe készülnek. Hogyan jeleníthető meg Európa fővárosában a világon először, Erdélyben kihirdetett vallásszabadság üzenete?

– Brüsszelben, az Európai  Parlamentben konferenciát tartunk és kiállítást nyitunk meg, amely az erdélyi vallásszabadság kihirdetését mutatja be. Fontosnak tartottuk, hogy az EU fővárosában is megemlékezzünk 1568-ról, mert úgy gondoljuk, ennek jelentősége és a maga korában korszakalkotó jellege túlmutat Erdélyen. Az egész európai keresztény kultúra szempontjából jelentősége van. Köszönet illeti a brüsszeli jelenlét megszervezéséért és támogatásáért Sógor Csaba, Tőkés László és Winkler Gyula EP-képviselőket.

– Megalakulása idején az unitárius vallást sokan „kolozsvári vallásként” emlegették. Ma mekkora a szerepe az egyház életében a kincses városnak?

– Kolozsváron működik az unitárius püspöki hivatal, és itt található a világ első unitárius gyülekezete. Itt működik az egyházunk egyik tanintézménye, a János Zsigmond Unitárius Kollégium, és a Protestáns Teológiai Intézet keretében itt zajlik az unitárius lelkészképzés. 2010-ben a magyarországi egyházrész, amely 1968 óta különálló egyházként működött, egyesült az erdélyi egyházzal, és újra létrejött az egységes Magyar Unitárius Egyház Kolozsvár központtal, vagyis helyreállítottuk a Trianon előtti unitárius egységet. Kolozsvár ma is az egyetemes unitarizmus szellemi központja.

– Létezik-e közép- és hosszú távú terv a lélekszám apadásának meggátolására?

– A demográfiai mutatók sajnos valóban nem kedvezőek, noha a lélekszámcsökkenés még talán nálunk, unitáriusoknál a legmérsékeltebb. Nehéz e trendeket ellensúlyozni, mert olyan társadalmi, gazdasági tényezők állnak a hátterükben, amelyek messze meghaladják egy ilyen kis, 60 ezres lélekszámú szeretetközösség lehetőségeit. Arra törekszünk, hogy híveink érezzék: érdemes magyar unitáriusnak lenni.

– Az egyházi intézményrendszerben az emberek a lelkésztől várják a megoldásokat. A hozzánk is gyors iramban begyűrűző szekularizáció vajon milyen mértékben rendezi át e szerepköröket? Felértékelődhet-e a laikusok szerepvállalása?

– Ma valóban még mindig sokan a lelkészektől várnak el mindent, hogy egy személyben legyenek lelki vezetők, közgazdászok, ingatlanszakértők, legyenek járatosak a műemlékvédelemben, sikeresen pályázzanak, működtessenek ifjúsági egyletet, segélyszervezetet stb. Többségük e sok elvárásnak igyekszik is becsülettel megfelelni. Ez nem volt mindig így:

bizonyos értelemben az, hogy mindent a lelkésztől várunk el, a kommunizmus öröksége, amikor a világiak egyházi szerepvállalását az állam részéről esetenként retorzió, megtorlás kísérte.

Azelőtt az egyházban, főként a protestáns egyházakban nem volt kérdés a világiak szerepvállalása. Egyházközségi szinten a presbiterek hozták meg a közösség életét meghatározó döntéseket, a gondnok felelt a vagyonért, ugyanígy az egyházkörök és az egyetemes egyház szintjén is. Sajnos valós probléma ma is az aktív, rendszeres világi részvétel, de több helyen látható azért változás: fiatal kebli tanácsosok, gondnokok, egyházköri szinten felügyelő gondnokok vállalnak tisztséget, vállalják az ezzel járó munkát. Főgondnokként az ilyen típusú felelősségvállalást nagyra értékelem, mindenképpen segíteni, bátorítani szeretném.

– Mekkora elszántság kell ahhoz, hogy a mai világban valaki ingyen ilyen felelősséggel járó szerepkört vállaljon?

– A világi szerepvállalás önkéntes alapon működik, megtisztelő feladat, tisztség, amivel a közösség kifejezi a bizalmát. Nem anyagi természetű haszon jár vele, hanem megbecsülés, ami annál magasabb kategóriába tartozik. Egy adott ponton az Egyházi Képviselő Tanácsban felmerült annak a lehetősége, hogy – pontosan a változó időkre való tekintettel – egyetemes egyházi szinten a püspökkel azonos rangú főgondnokok részesüljenek javadalmazásban. Ezt nem tartottam jó ötletnek. Szerintem nem szabad a világi önkéntesség kultúráját aláaknázni.

Az önkéntes részvétel fölött szerintem nem járt el az idő, sőt, az anyagi érdekek kiküszöbölésével nő a döntéshozatalban a szabadság: nincs megfelelési kényszer, nagyobb az esélye a pártatlan mérlegelésnek.

– Jók a kapcsolatai az angol nyelvterület unitárius egyházaival. Az erdélyi unitáriusok hogyan tekintenek e kapcsolatokra?

– Kis egyházként nekünk fontos az a tudat, hogy nem vagyunk egyedül: hittestvéreink élnek szerte a világban. 450 éves történelmünk legalább egyharmada, a legfrissebb 150 év e kapcsolatoknak, főként az amerikai és brit unitáriusokkal való barátság és testvériség jegyében telt el. Az elmúlt másfél évszázadban e barátság kiszélesedett, testvéri kapcsolattá alakult.

A legtöbb erdélyi és magyarországi unitárius gyülekezet ma is tartalmas, mély és bensőséges viszonyt ápol amerikai unitárius univerzalista gyülekezetekkel. Egyetemes egyházi szinten pedig a brit unitáriusokkal is élő a kapcsolat.

E kapcsolatok elsősorban személyes barátságokat, ugyanakkor nagyszerű közös megvalósításokat is jelentenek. A brit és amerikai unitárius testvérek mellé időközben India és a Fülöp-szigetek is társult. Nekik pedig mi a gyökereket, zarándoklataik célpontját jelentjük.

– Hogyan látja az ökumenizmus szerepét helyi közösségeinkben?  Mennyire bonthatók le az egyházak közötti láthatatlan falak?

– Nincs más választásunk, mint a felekezetközi együttműködés. Bár a történelem 450 év alatt sok mindent átrendezett, van, ami mégsem változott: közösségként fennmaradásunkért leginkább ma is ugyanarra a négy egyházra számíthatunk. Támogatásukkal olyan intézményeket hoztunk létre, amelyek fölött ténylegesen még mindig mi rendelkezünk. Ha 1568 szelleme minket nem tenne képessé az összefogásra, nagy valószínűséggel könnyebb dolga lenne bármilyen asszimiláló hatalomnak velünk szemben.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Legnézettebb
Hallgassa online rádióinkat