Aranymosás, gólyák, vaddisznólakoma

– Hogyan alakult ki a Gemenc iránti vonzódása?

– Gyerekkoromban a Sárközben nyaraltam. Tízévesen egy telefonvezetéket követve az erdőbe mentem. Kíváncsi voltam, hova visz a drót a Káposztás-Duna tavirózsai közt. Egy erdészházhoz vezetett a Kisrezéti-Duna mentén, ahol egy mostani magamfajta „ördög“, egy erdész a következővel fogadott: hát te hol jársz, ahol a madár sem jár? Szörppel kínált, majd hazaküldött. Gerlék, malacok voltak ott, az élmény viszont megfogott. A Gemenc iránti rajongásom lassan alakult ki, el kellett kanyarodnom tőle, mert 18 évesen Budapestre költöztem, szociális munkásnak tanultam.

– Mi a „gemencológia”? Tényleg van ilyen tudomány?

– Viccnek indult, de komoly kezd lenni, ezen gyakran összekacsintunk a feleségemmel. A név mögött dendrológia (a fák tudománya), biológia, vízgazdálkodás és halászat áll. Jövőre évfordulót is ünneplünk: 130 éve, 1888. november 11-én ejtették el az első gemenci gímszarvast. Addig nem volt vadja az erdőnek, a farkasok uralták a vidéket.

– A Duna homokzátonyain aranyszemcséket mostunk. Megmutatta a tenyerén, milyenek a kis aranylemezek. Ez ma már nem megélhetés?

– Ha valaki most rászánná magát az aranymosásra, talán napi 3000 forintot keresne vele. Ma már nem népszerű ez a foglalkozás.

Nagyon sok arany van a Kárpát-medencében, rengeteg aranyat bányásztak a felvidéki bányavároskban, Körmöcbányán, Selmecbányán. Az ottani hegyekből származó aranylemezkék kopnak, darabolódnak, utaznak a folyóval. A Vág, a Garam és az Ipoly most is sok aranyat szállít a Dunába. Bán József volt az utolsó aranymosó a múlt század elején, a szigetközi Ásványrárón. Télen megélt abból, amit nyáron kimosott.

– Mit mutat az ide látogatóknak?

– A Gemenci erdő zavartalan sűrűjében még a ritka feketególya is fészkel. Az egyik fészekhez kamerát szereltek, így a feketególya költését, a fiókák felnevelkedését világhálón keresztül is lehet figyelni.

Tőlünk délre fekszik Báta, a Tolna megyei 1700 lelkes zsákfalu. Ott hoztuk létre a Bátai Fekete Gólya Házat egy régi iskola épületében. Ez Európa egyetlen feketególya-múzeuma, amelynek elnökségi tagja vagyok. Önkéntes segítőként gyerekeknek tartok foglalkozásokat. Izgalmas feladat, mert a gyerekektől azonnali bizalmat kell nyernem, nehéz fegyelmezni őket. Ugyancsak Bátán van a Szent vér temploma, amelyet az idők folyamán sokszor felgyújtottak. Lajos király a mohácsi csata előtt ott szállt meg, s ott írta utolsó levelét. A hideg ráz, amikor felidézem ezt a sorát: „már látjuk a törökök tüzeit”.

– A mostani keskeny, sekély Duna volt a szabályozás előtt a folyó fő medre. Mária Terézia korában itt vontatták felfelé a búzával megrakott hajókat. Mennyire változott meg a szállítás azóta?

– Az ökrös vontatás nehéz, kínos, nagy odafigyelést igénylő tevékenység volt, kirendelték rá a jobbágyokat, a köztörvényes bűnözőket is. Olykor elpusztult az ökör, néha emberéletet követelt. A parton kivágták a fákat, bokrokat, de a tönkök ott maradtak a vízben, s ha a vontatott hajó ráment egy víz alatti tönkre, léket kapott, kifolyt belőle a búza. Innen a „tönkre megy” kifejezésünk. Rádi József rengeteg régi levéltári anyagot gyűjtött össze a kalocsai érseki levéltárban, és mindezt a tudásanyagot könyvében tette elérhetővé. Olvashatunk benne hajdan volt árvizekről, régi korokról, így egy győri halkereskedő peréről is.

– Miért jöttek el Budapestről?

November és március közt nincs vendég, olyankor karbantartást végzünk, készülődünk. Általában májusban árad a Duna, s ha a passaui vízállásjelentés árvizet mond, utána öt napunk van a földszintről felhordani a bútorokat az első emeletre, mert tudjuk, öt nap múlva bennünket is elönt az ár. Csak csónakkal lehet ilyenkor a dunafürdői nyaralóházakat megközelíteni, mint Velencében. Tíz év alatt öt árvíz volt, az idén bokáig ért a víz a kertben. Kisebbik fiúnk, a hatéves Levente egy téli árvízkor született, ami ritka. Budapestről elhoztam őket autóval, az autót a Potyka csárdánál hagytuk, mivel az  emelkedőn épült. Amikor közöltem, hogy ladikkal fogunk bejönni a házba, a feleségem felsóhajtott: „De jó, senki nem fog jönni látogatni!” Most már össze-vissza jön az ár, mert a klímaváltozás miatt felborult a rend.

– Közreműködésével A vad Magyarország című filmje 2010-ben készült el. Idén újabb filmet láthatunk a mozikban Gemenc–Az árterek világa címmel, amelynek gyártáskoordinátora és társoperatőre egyben. Mit jelent ez a munka egy természetfilmesetében?

– Én vittem a döglött halakat – mondhatnám viccesen. Bizonyos jelenetek megszervezése, szcenírozása, felvétele volt a feladatom.

– Mennyiben tér el ez a film az eddigiektől?

– Az első Gemencről szóló természetfilmet Homoki Nagy István készítette, és Gyöngyvirágtól lombhullásig címmel mutatták be 1953-ban. A filmbeli vadőr minden reggel elindul gyalog vagy lóháton idomított szirti sasával, rövidszőrű magyar vizslájával és drótszőrű foxijával, hogy vigyázzon az erdőre. Őt kísérve megismerkedünk a Gemenci erdő élővilágával tavasztól őszig. Ebben a filmben még idomított állatok szerepeltek, mivel másképp nem tudták volna elkészíteni a felvételeket. A mostani filmhez olyan ötletekre volt szükség, amelyekkel megkönnyítem az operatőr munkáját. Három jelenet megalkotását mesélem el. Lehull a makk a fáról, a vaddisznó elkapja a pocsolyából. Megkérdeztek: hogyan lehet ezt megjeleníteni? Én meg ötleteltem: fa, levágott ág, ki kell venni a makkot a kalapjából, bekenni fogkrémmel vagy valamilyen ragasztóval, ami nem tart sokáig, enged, a makk kihull a kalapból, majd a vaddisznó kivesz egy makkot valahol egy pocsolyából. A két jelenet nem egy.

Ha a valóságban egybefüggően szeretne az operatőr egy ilyen jelenetet felvenni, évekig kellene várakoznia.

A harcsa kint reked a homokzátonyon a halakkal, vergődik, majd árad a Duna, s a harcsa a fokon keresztül elmenekül. Ehhez kell egy szippantókocsi kimosott tartállyal, ami ráengedi a vizet a kínlódó harcsára. A réti sas halat kap ki a Dunából. Ehhez kell egy akvárium, egy boltban is kapható 50×20 centis, meg egy cső hozzáragasztva. Ebbe beletettük a halat, és betettük az akváriumot a víz alá oda, ahol a réti sas halászni szokott. A hal úszkál az akváriumban, jön a sas, lecsap rá, magával ragadja a levegőbe.

– Szakácsként is dolgozik, 20-30 főre főz, a vidék jellemző ételeit is elkészíti: a sokác köcsögös babot, a szerb csevapcsicsát, a bunyevác birkapörköltet. Van kedvenc étele?

– A halászlé, kakaspörkölt, rántott hús és a lecsó, amit gyerekkoromban nem ettem meg. Szabadtűzi étel a csíptetett ponty, ami délvidéki recept szerint készül, a kopácsi Al-Dunán tanultam. Szívesen közreadom az általam használt receptjét.

– Miről lehetne még filmet készíteni?

– Életekről, itteni emberek régi történeteiről. Mindig jönnek hírhozó emberek, tavaly is járt itt egy idős úr, és azt kérdezte: megvan-e még a kisrezéti erdészház? Elmesélte, hogy a nagyapja cseléd volt az erdészházban, és gyerekkorában az „erdész úr” megengedte, hogy ő és a nővére ott töltsék a nyarat. Egy nap a halászok „árvizet kiáltottak”, ez volt az akkori vízállásjelentés. A nagyapa összepakolt, s szekéren menekültek az erdész úrral, de a gyerekeknek nem jutott hely a kocsin. Mondták, hogy gyalogoljanak ki az erdőből. Ez 15–20 km-t jelentett, közben elkezdődtek a fokbetörések, a Duna lassan folydogált az erdőbe, lábuk alatt víz csillogott, erek indultak, amelyeken átgyalogoltak. Most utoljára szeretné végigjárni azt az utat, átérezni, ahogy ötéves korában a torkában dobogott a szíve, a végén a nővére már a hátára vette, s lábuk alatt egyre nőtt a víz…

 Balázs Ildikó