A siker egyik titka a formálható művész – beszélgetés Egyed Apollóniával, a Kolozsvári Magyar Opera szopránjával

Nánó Csaba 2019. december 08., 16:05

Zsúfolt programja ellenére is szakított időt a beszélgetésre. Határozott véleménye van mindenről, ami hivatásába vágó, de a szakmai alázat nála nem elcsépelt szólam. Egyed Apollónia a kolozsvári magyar opera egyik legígéretesebb énekművésze.

Egyed Apollónia szerint bizonyos értelemben sokak álma a szabadúszás Fotó: Facebook/Egyed Apollónia

– Az Apollónia szép, de ritka név. Hogyan kapta ezt a kereszt­nevet?

– Édesanyám Kovács Apollónia-kedvelő és innen ihletődött.

– Kislányként éneklős, dalolós volt?

– Már kiskoromban felfedezték, hogy van zenei érzékem és támogattak, hogy erre a pályára lépjek.

– Marosvásárhely nem az operajátszásról híres. Találkozott valahol e műfajjal?

– Nem.

A líceumban énekszakos voltam, egészen más terveim voltak, színiakadémiára szerettem volna felvételizni, de az akkori énektanárnőm meggyőzött arról, hogy ritka a hangszínem, és ő inkább az operaénekesi pályát ajánlaná.

– Másodévesként már a Kolozsvári Magyar Opera tagja volt. Miként történt?

– Sorsszerűen. Munkahelyre volt szükségem, az akadémia falán megláttam az Operaház hirdetését, és a sikeres versenyvizsga után elkezdtem a zenei munkásságomat. Szólista karrieremnek hatéves előzménye a kórus, ami sokat segített megismerni a szakmát, a színpadot, a hozzáállást és a magatartást.

– Hogyan lehet kilépni az énekkari tagi státusból?

– Hagyományszerű, hogy az énekkarban kezdi mindenki, és innen lehetőség nyílik a továbblépésre.

– Ha egy énekest másik intézménytől keresnek meg, leszerződhet egy szerepre oda is?

– Igen, az intézménynek is büszkesége, ha az énekeseit vendégszerepelni hívják.

– Ma már nagy az átjárás az operák között. Ezt a művész hogyan éli meg?

– Bizonyos értelemben sokak álma a szabadúszás. Személy szerint kedvelem a változatosságot mind intézményi szinten, mind műfaji szempontból.

A kolozsvári szprán mindig frissességgel tud hozzáállni az új feladatokhoz Fotó: Biró István

– Noha elért már bizonyos státust az operában, sok versenyen is részt vett. Mi ösztönözte ebben?

 Egy pályakezdőnek megmérettetés és bizonyíték, az énekes önbizalmát is növeli, ha sikereket ér el.

– Számos díjat kapott, melyiket tartja a legértékesebbnek?

– Az EMKE részéről kapott Poór Lili-díj hatalmas elismerés, annak eszmei értéke van. Az operától kapott Albert Annamária-díj is fontos, ezek visszaigazolások számomra, ugyanakkor megbecsülés értékűek. Az énekversenyek díjait másképp élem meg, értékelem. Azok inkább azt jelentik, hogy az ember valamivel kiválik a többiek közül. Nyilván mind különbözünk egymástól, két egyforma hang nincs, két tehetség nem összehasonlítható.

– Van példaképe a hivatásában?

– A régi énekesek közül több szempontból is tudnék neveket említeni. Ott van például Maria Callas, aki megmutatta, hogyan lehet meg minden egy énekesben: muzikalitás, színészi érzék, hangban és zenében való önkifejezés, megjelenés, az odaadás és elhivatottság, ahogyan a szakmának élt.

– Operában énekel, szimfonikus műveket, oratóriumokat ad elő, kamarakoncerteken lép fel. Nem okoz gondot a műfajok közti átjárás?

– Számomra kihívás, és szeretem, hogy ennyire színes a szakmám.

Továbbra is szeretném több műfajban űzni. Nem könnyű az átállás, de az agyat állandóan tréningben tartja.

Régebben nehezebben váltottam, most már úgy vagyok vele, hogy amikor az egyikkel foglalkozom, próbálom kizárni a másikat. Ha ma például a Denevért próbálom, akkor megszűnik a többi…

– Egyik este Verdit énekel, aztán Wagnert, ami közismerten másabb, majd esetleg Kodályt. Hogyan lehet ezekkel megbirkózni, főleg hangilag?

– Több énektanárnál megfordultam, illetve mindenkitől megpróbálom a nekem megfelelő legjobbat eltanulni, még mindig járok énekórákra. Szerintem egy igényes énekes, amíg pályán van, segítséget igényel. Igyekszem mindig formálható állapotban tartani magam.

– Egyre gyakoribb nálunk is, hogy az operákat eredeti nyelven adják elő. Mennyire kell ismernie az énekesnek az adott nyelvet?

– A szövegkönyv ismerete elengedhetetlen a magát tisztelő előadóművész számára. Amióta jobban elsajátítottam az olasz nyelvet és tudom, hogy nyelvta­nilag mi a mondatszerkezet, azóta teljesen másképp építkezem.

– Ha a színházi előadó belesül a szerepbe, azt azonnal észreveszi a néző. De mi történik, ha az énekesnek van kihagyása? Hiszen egy opera szövegét kevesebben értik, mint egy színházi előadásét…

– Az operában is előfordul a szöveges tévedés. De mivel az operának a zene az elsődleges kifejezési eszköze, mi könnyebben megússzuk, ha a szerep zeneileg a helyén van. Akkor kínosabb, ha az énekes hangjegyet téveszt. De hát emberek vagyunk, ez is elő szokott velünk fordulni…

– Rengeteg elfoglaltsága mellett sok mesterkurzuson is részt vett. Ezek mennyire fejlesztik a művészetét?

– Mesterkurzusokra gyakrabban lenne szükségünk. Romániában kevés rá a lehetőség. Szeretnék még eljutni néhányra...

– Hogyan lehet felkészülni egy szerepre?

– Könnyebb eset az, ha van róla irodalom, színmű, regény és így tovább. Minden megnézett felvétel vagy leírt sor segít, szóljon az a zeneszerzőről vagy a mű keletkezéséről. Minden információ értékes, ami kötődik a témához, a szerephez.

 – Egy interjúban említette, hogy Selmeczi György Bizánc című operája nagy kihívás volt. Miért érezte így?

– Mert kortárs mű, és nem vagyunk annyira hozzászokva ahhoz a gondolkodásmódhoz, amit a kortárs zene megkíván. Bár Selmeczi „szép és emészthető” kortárs zeneszerző. A színészi feladat sem volt könnyű, viszont tetszett, hogy végre negatív szerepet alakíthattam a kis lírai, szinte festményszerű női alakok után.

– Fiatal még, karrierje most kezd felfelé ívelni. Mikor érzi majd úgy, hogy elérte a csúcsot?

Ma már felszabadultabb vagyok, jobban oda tudok figyelni a színészi feladatra, játékosabb vagyok, jobban élvezem magát a szakmát.

Hálás vagyok azért, ami az elmúlt években történt velem, és remélem, mindig frissességgel tudok hozzáállni az új feladatokhoz. Számomra a csúcsot az jelentené, ha elénekelhetném az operairodalom nagy női szerepeit…

Egyed Apollónia
Marosvásárhelyen született 1985. szeptember 16-án. A vásárhelyi Művészeti Líceum énekszakának elvégzése után Kolozsváron a Gheorghe Dima Zeneakadémián diplomázott 2009-ben, majd itt szerezte meg a mesteri fokozatot 2011-ben. A Kolozsvári Magyar Opera magánénekese, szoprán, több opera, filharmónia, fesztivál állandó vendége.
Díjak, elismerések:
2013: Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíja fiatal tehetségek számára;
2015: Hariclea Darclée Nemzetközi Énekverseny – a zsűri különdíja, Bartók Plusz Operafesztivál különdíja; Magyar Állami Operaház különdíja;
2016: Simándy József Nemzetközi Énekverseny – II. díj, Kolozsvári Magyar Opera – Albert Annamária-emlékgyűrű;
2018: EMKE – Poór Lili-trófea

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat