A dalvándorló

Csermák Zoltán 2013. április 26., 11:44

Beteg, értékvesztett világunkban kellenek a kapaszkodók, és ebben az éneklés kitüntetett szerepet játszhat – vallja a felvidéki származású Szvorák Katalin. A népdalénekes, előadóművész nevét a nagyközönség 1981-ben, a Röpülj páva népzenei versenyen elért első helyezése után ismerhette meg. Három világrész 33 országában koncertezett, hangját 27 hanglemez őrzi.

galéria

– Három éve alternatív Kossuth-díjjal, idén Kossuth-díjjal tüntették ki. Mit jelenthet az egy szónyi különbség?

– Az alternatív Kossuth-díj illik lelkivilágomhoz, hiszen egész életutam egyéni, alternatív. Egyedül kaphattam, mivel annak adják, akit a kormány nem érdemesít a Kossuth-díjra. A mostani kitüntetés nem a pályám csúcsa, inkább mérföldkő, váratlan ajándék. Álom és egyben valóság is. Az elismerés viszont terhet is jelent: nyugodtabb lenne az életem, ha interjúk helyett csak énekelhetnék. AKossuth-díj felemelő érzés, az egész Felvidék büszkén emleget. Idehaza a Nógrádi Lapok is címoldalon gratulált, és magáénak vallott Gömör megye is. Szentendrén a polgármester fogadást adott tiszteletemre, gyermekkorom színterén, a Losonc melletti Pincen az öregasszonyok a hír hallatán hosszan pletykáltak. A Kárpát-medencében egyébként lakóhelyemre, Pilisszentlászlóra jut ezer főre vetítve a legtöbb Kossuth-díjas, mivel rajtam kívül Krasznahorkai László is a kitüntetés birtokosa. Az elismerés mégsem változtat meg: megmaradok gondoskodó családanyának, kertjét gondozó gazdasszonynak és hegyen-völgyön túrázónak, aki esténként a kandalló tüze mellett Pál Feri, Popper Péter és Polcz Alaine könyveit olvassa. Diákjaim is a jóságos tanító nénit látják továbbra is bennem. Ars poeticám a cselekvő szeretet, így ez a díj a jóleső érzésen túl figyelmeztetés is egyben a magányos életútösvényem folytatására. A Kossuth-díj bizonyos fokig konzervál és védettséget nyújt.

– Melyik a második kitüntetés, amire a legbüszkébb?

– Nagyra tartom a Népművészet Ifjú Mestere címet, azt az életemet is meghatározó kitüntetést, amit 1980-ban csehszlovák állampolgárként – könnyek között – Pozsgai Imrétől vehettem át a Parlamentben. Hasonlóan felemelő érzés volt, amikor 1981-ben külhoni magyarként a Röpülj páva verseny győztese lehettem. Asok díjam közül harmadikként említeném Pinc falu díszpolgárságát. Ez az alig pár száz lelket számláló közösség indított utamra, erőt, hitet adott a sokszori újrakezdéshez. A majdnem világvégi otthon ajándékozott meg a magyar szóval, s ez odaát mindig többletértéket jelentett. Ama javarészt szlovákokkal betelepített falunak sem iskolája, sem óvodája nincs, mégis nosztalgiával fogadtam a szlovák polgármestertől a díszpolgárságot.

– Felvidéken született, a Röpülj páva népzenei versenyen elért eredményével szerzett nevet. Hogyan emlékezik vissza e sorsdöntő vetélkedőre?

– A verseny idején már harmadéves Eötvös-kollégista voltam. Külhonból érkezett bölcsészhallgatóként a legkedvesebb városomban, Budapesten, a kissé mostoha anyaországban az akkori „legvidámabb barakk\" üzeneteit próbáltam felfogni és megemészteni. Nagyon jólesett az első díj, hiszen ezáltal előtérbe került a szlovákiai magyarság is. Külön öröm volt a soktízezres-százezres, javarészt Csallóköztől a Bodrogközig élőktől érkezett szavazat. Az egyetemen a versenyig én voltam a „cseh\", olykor „szlovák\" lány, aki, „jaj, de szépen beszél magyarul\". Igaz, ekkor már kezdtem levetkőzni őseim csodás palóc nyelvjárását, mert a média a buta és sületlen embert szinte kizárólag palóc nyelvjárásban karikírozta. Nehéz, de szép évek voltak. Nehéz, mert dupla kisebbségiként, palóc-magyarként, falusiként, Csehszlovákiából kerültem át az anyaország „vízfejébe\". Végleges áttelepülésem után egy pici faluban teremtettem otthont és családot, de megmaradtam felvidékinek.

– Magyarországon a \'80-as években a táncházmozgalom gazdag énekkari kultúrával párosult. Egy népdalénekes kedvezőbb indulást nem is remélhetett volna.

– A Röpülj páván szerzett elismerés után sem repült számba a sült galamb. Ez a lelkialkatomra vezethető vissza: nem vagyok mozgalmi beállítottságú, inkább csöndben értéket kereső, teremtő típusként jellemezném magamat. Minden eredményemért keményen meg kellett dolgoznom. A „kultúrdiktátorok\" nem tudtak mit kezdeni a természetességemmel, ezért nem is kedveltek. Így viszont senkinek sem lehettem az eszköze. Általában soha nem voltam jó időben, jó helyen, mindig a magányos ösvényemet tapostam, ahol olykor rám is tapostak. Ma már örömmel látom, hogy ez az ösvény sokaknak jelentett járandó-járható utat! Az utat menedzserek és önmenedzselés nélkül, sokszor ellenszélben tettem meg, ezért tudok örülni minden, pályámat érintő apró sikernek. Valójában mindig a pályámat kísérő kisközösségek éltető ereje volt az elsődleges. Most is az alulról jövő szerveződésekben, a civil szférában, elsősorban a vidékben látom a megújulás legnagyobb tartalékát.

– Első lemeze Dalvándorlás címmel jelent meg, azóta a zenei párhuzamok elkötelezett híveként tartják számon. A közös dallamkincs feltárásában felvidéki gyökerei motiválták?

– Palóc-magyarként cseperedtem fel és anyanyelvemet olyannyira óvtam, hogy a többségi nyelvet csak az iskolában tanultam. Reszketve és dadogva beszéltem szlovákul, hiszen mindig rossz helyen használtam a visszaható „sa\" szócskát és olykor a nemeket is összekevertem. Később Magyarországon már más optikán keresztül használhattam a szlovák tudásomat, a két nép együttélésének kulturális élményéből született nyolc önálló albumom a Hungarotonnál, javarészt Hollós Máté igazgató jóvoltából. Ezeken a Kárpát-medence közös dallamait szólaltatom meg eredeti nyelveken. A politika távol áll tőlem, de a szlovák nyelvtörvényre a szlovák–magyar népdalpárhuzamos Vox Humana albummal reagáltam. A lemez száz számozott példányban, Rudolf Schuster szlovák köztársasági elnök ajánlásával jelent meg. Noha eljuttattam a legfontosabb helyekre az opust, az általam felvállalt közép-európaisághoz hasonló csend veszi körül. Egy másik összeállításommal sem jártam másként. A legutóbb készített 27. albumomon hét egyház Teremtést dicsérő énekei hallhatók, s noha az ökumenét szóban sokan hirdetik, e lemez sem talált visszhangra. Úgy tűnik, mindig megmaradok a „harmadik utasnak\" kijáró karanténban, ahol egyébként nagyon jól érzem magam.

– Mi magyarok nagyon büszkék vagyunk népzenekutatóinkra. A szlovák népzenekutatásról az átlagos zeneszerető embernek legfeljebb Bartók Béla Négy szlovák népdala, vagy Nyitra- megyei gyűjtőútjai jutnak eszébe. Mit kell tudni a szlovák népzenei gyűjtésekről?

– A szlovákok is büszkélkedhetnek népdalgyűjtőkkel, de máig a magyar Bartók a legnagyobb szlovák népdalgyűjtő. Az már más lapra tartozik, hogy mind a román, mind a szlovák gyűjtése alig hozzáférhető, sőt, tudtommal a Slovenské spevy III. kötete a mai napig nem jelent meg. A válaszhoz tartozik, hogy a zeneszerzők közül nekem Bartók a legkedvesebb, ő számomra a „kezdet és a vég\"!

– A közös kultúrák kutatását Magyarországon  nagyra becsülik. Hasonló a visszhangja a határokon túl is?

– Külföldi fellépéseimen is mindig „becsempészek\" egy-egy népdalpárhuzamot. Általában többnyelvű megszólalásaimmal Ausztria nyugati határáig szép sikert aratok, hiszen hallgatóim a Kaiserlich und Königlich (császári és királyi - a szerk.) iránti nosztalgiát érzik bennük. Viszont a szlovák, a román, a szerb és a többi szomszédos nép közönségéhez nem sikerült eljuttatni dalvándorlásaimat, pedig üzenetem elsősorban nekik szól. Az Újvilágban az amerikaiaknak ez a multikulturalitás mást jelent. A nagy olvasztótégelyben sajnos a nemzeti identitást romboló üzenetet is kihallják a dalaimból. Nem értik, hogy magyarként hirdetem az egymás mellett élés csodás kulturális élményét, hogy közben szomszédjaink öntudatát, nemzeti büszkeségét sem szeretném csorbítani, sőt ...

Szvorák Katalin
1958. április 29-én született a felvidéki Losoncon. Tanulmányait az Eötvös Lóránd Tudományegyetem magyar–könyvtár szakán végezte. Első díjjal jutalmazták az 1981-es Röpülj páva versenyen és a Lajtha emlékversenyen 1988-ban. 1983-tól 2005-ig magánénekesként dolgozott a Honvéd Művészegyüttesnél. Vendégtanárként oktatott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, a szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskola tanszakvezető népdaltanára. Számos zenekarral működött együtt, több nyelven énekel. Munkáját Liszt Ferenc-díjjal, Alternatív Kossuth-díjjal és Kossuth-díjjal ismerték el. 2012 óta a Magyar Kultúra Lovagja. Harminckét év alatt több mint háromezer koncertet adott három kontinens 33 országában. Két gyermek édesanyja.

– Egy szerb–magyar kultúrát ápoló városban, Szentendrén, a Vujicsics Tihamér Zeneiskolában tanít. Ez véletlen vagy ide is a multikultúra szeretete vonzotta?

– A véletlennek köszönhetem – noha szerintem nincsenek véletlenek –, hogy immár 16 éve tanítok. Szentendre a legközelebbi város otthonomhoz, az egykori szlovák kisfaluhoz. Az évek távlatából nézve is jó döntésnek tűnik, mert az oktatás kiegészíti előadóművészi tevékenységemet. Jó érzés tapasztalni, hogy az éneklés öröme, a tudás vágya miként működik kicsiknél és nagyobbaknál, és hogyan hat az éneklés természetessége lelkükre, személyiségük fejlődésére. Az éneklés szeretete minden tevékenységükre kihat, én is  rengeteget tanulhatok növendékeimtől. Nekik köszönhetően örök fiatalnak érzem magam. A kiváló zenetudós, Vujicsics Tihamér gyűjtéseiből magam is sokat merítettem. E népdalokat is átadom diákjaimnak, akik a magyar dallamok mellett az idegen nyelvűeket is szívesen tanulják.

– Az e-generációt is érdekli a népzene?

– A gyermeki lélek mindenre nyitott, ezért óriási a pedagógus felelőssége, hogyan adja át a tudást: megszeretteti-e, vagy elriasztja a gyereket? A szeretettel való közelítés-nevelés, a gyermeknek adott bizalom minden gátat lerombolhat, s minden területen kihatással van a tanuló teljesítményére. Munkám elismerése, hogy több mint egy tucat diákom választotta az énekesi pályát: többen konzervatóriumban tanulnak, de a zeneakadémián is vannak növendékeim. Meggyőződésem azonban, hogy nekünk nem „versenylovakat\", hanem zeneszerető, zeneértő gyermekeket kell nevelnünk. Az érzékeny emberpalánták később az élet minden területén képesek hasznosítani ezt a tudást, és tovább is tudják adni.

– „A rák ellen, az emberért, a holnapért!\" Alapítvány meghívására a közelmúltban egy sajtóreggelin vett részt. Nyilatkozatában az életörömet tekintette a legfontosabb gyógymódnak a daganatos betegségek leküzdésére.

– Az Alapítvány felkért, hogy legyek a reklámarcuk, amire boldogan rábólintottam, hiszen egy évtizede én is megjártam a pokol tornácát. Optimista alkatom legyőzte a betegséget, két életmentő műtét utáni kobaltsugárzás alatt csodás magyar népdalokat dudorásztam. Rájöttem, túl rövid az élet ahhoz, hogy pesszimisták legyünk. Azóta újjászületve, töretlen hittel élvezem a mindennapok apró örömeit, földi utam minden rezdülését.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Somogyi Botond 2025. március 30., vasárnap

Talpas Botond igazgató: az MCC-t janicsárképzőnek tartani hamis vád

Több mint két éve részletes interjúban mutattuk be az olvasóknak a Mathias Corvinus Collegiumot (MCC), amely azóta jelentősen fejlődött. Talpas Botondot, az intézmény erdélyi tevékenységéért felelős igazgatót kérdeztük.

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.