HIRDETÉS
Miközben üzleteinkben a legtöbb gyümölcs importból származik, egyre több gazda, vagy eddig mással foglalkozó befektető érdeklődik a gyümölcstermesztés iránt. Sokan gondolják úgy, hogy a mezőgazdaságnak ez az ága jó üzlet lehet, ha az ember megfelelő nagyságú területtel és pénzzel rendelkezik a telepítéshez. Ez azonban csak fél igazság, mert mindennél fontosabb a szakértelem, azaz a gyümölcstermesztő gazda hozzáértése.
Kiss Miklós, a Maros megyei Makfalván élő fiatal kertészmérnök és falugazdász szerint az elmúlt évtizedben a dióültetvények szaporodtak el leginkább.
Akinek pár hektáros szabad területe van, elsősorban diótelepítésre gondol, mert a közhiedelem szerint ezzel van a legkevesebb gond. A csemetéket el kell ültetni, majd évekkel később összeszedni a földről a lepotyogott gyümölcsöt. „A szakmai hibák ott kezdődnek, hogy sokan nem faiskolából származó, jó minőségű csemetét ültetnek, hanem magról szaporítják a diót. Úgy telepítenek diós gyümölcsöst, mint ötven vagy száz évvel ezelőtt. Másrészt nem vizsgáltatják meg a föld minőségét, és nincsenek tekintettel a diótermesztés fontos elvárására, hogy a környék legyen megfelelően csapadékos övezet, ha öntözni nem lehet” – magyarázza a székelyföldi szakember. Egy szakszerűen ültetett gyümölcsös évi 2500-3000 kilós hektárátlagához képest a „régi módszerekkel” elindított diósban ezer kg alatti termésre számíthat a gazda. Utóbbi esetben komoly bajok lehetnek a termés minőségével is, ezért nem éri meg ad hoc módon nekilátni a diótelepítéshez.
A dió nem szereti a fagyzúgós területeket sem, és a Székelyföldön sok ilyen van. A szakemberek sem tudnak minden esetben megbízható választ adni arra, hol érdemes diót termeszteni, ha a környéken nincs összehasonlítási lehetőség. Hidegebb vidékeken érdemes kevés csemetével próbálkozni, mielőtt nagyobb befektetésre gondolna az ember. A kinemesített diófajták csemetéi elültetés után már öt évre meghozzák az első termést, így viszonylag hamar kiderül, hogy az adott vidéken megéri-e diótermesztéssel foglalkozni. A magról vetett dió bő tíz év után hozza meg az első termését.
A székelyföldi megyékben, de Erdély más vidékein is sokan ráharaptak a bogyósgyümölcsű cserjék termesztésére. Legtöbben ribizli- és málnaültetvénnyel próbálkoznak, és az első tapasztalatok sikeresek. „Több vállalkozó szellemű gazdát ismerek, akik egy-két vagy akár öt hektáros területen telepítettek gyümölcscserjéket.
– fogalmaz a gyümölcstermesztési szaktanácsadással foglalkozó falugazdász.
A málnatermesztők is magukra találtak, hiszen a friss gyümölcsöt nem lehet importálni nagy távolságokról, így aki frissen szedett málnát akar fogyasztani, azt a környék termelőitől tudja megvásárolnia. Ezen a területen már több a szakértelem: Kiss szerint aki ezzel foglalkozik, az több szakkönyvet átnéz és szakemberektől kér tanácsokat. A sikeres bogyós ültetvények követendő példát jelentenek mások számára is, hogy megpróbálkozzanak a ribizli, málna, áfonya, bodza, som, szeder vagy az egres termesztésével.
Az 1989-es rendszerváltás előtt Romániában több százezer hektárnyi alma, szilva és cseresznyeültetvény termett, ezek voltak a legkeresettebb hazai gyümölcsök és a romániai mezőgazdaság fontos exportcikkei. Mára a régi ültetvények töredéke maradt fenn. A mezőgazdasági területek magántulajdonba kerülésével a legtöbb gyümölcsös felaprózódott. Az intenzív telepítéseket kevés helyen művelték közösen a gazdák, a legtöbb gyümölcsös idővel kiszáradt. Kiss úgy látja,
hosszú ideig azért nem érte meg Erdélyben almatelepítésekbe beruházni, mert az uniós országokból dömpingáron érkező gyümölccsel a helyi gazdák nem tudták tudták felvenni az árversenyt.
Ma jobb a helyzet, mert sokan keresik a hazai termesztésű gyümölcsöket. Ezzel magyarázható, hogy egyre több beruházó érdeklődik alma-, szilva- vagy cseresznyetelepítés iránt, sőt, többen szuper-intenzív gyümölcsösök létrehozására is vállalkoznának. A falugazdász szerint ma már rezisztens fajtákat kell keresni, amelyek a régebbi alma-, -körte, -szilva, -cseresznye vagy meggyfajtákkal összehasonlítva jóval kevesebb permetezés mellett is ízletes és piacos gyümölcsöt teremnek. Ma már az olyan fogyasztók számára is fontos a kevésbé vegyszerezett gyümölcs, akik nem feltétlenül biominőségű terméket keresnek. „Fontos szempont, hogy a piac a jó minőségű és a jó kinézetű gyümölcsre vevő. Ilyent elsősorban intenzív telepítésű, jéghálóval és csepegtetős öntözéssel védett gyümölcsösökben lehet előállítani, amihez hektáronként sok tízezer eurós beruházás kell” – magyarázza a kertészmérnök. Míg az intenzív almásokból a gyümölcs 80 százaléka fogyasztási almaként értékesíthető, addig a hagyományos gyümölcsösökben ez az arány a termés felét jelenti. A régi fákról sok gyümölcs lepotyog, ami aprópénzért eladható léalma.
Kiskertekben sok a régi fajtájú alma, körte, szilva, cseresznye vagy barack. Kiss szerint nincs ezzel baj, hiszen családi fogyasztásra tökéletesen megfelelnek. Üzemi méretekben azonban hagyományos fajtákkal nem érdemes próbálkozni, még akkor sem, ha el lehet nosztalgiázni a régi fajták nagyszerű ízéről. Legnagyobb bajuk, hogy a fa túl magasra nő, túl terebélyes ahhoz, hogy a gyümölcsös kis- vagy nagyüzemi körülmények között sikerrel művelhető legyen. A termés egy része már jóval szedés előtt lehullik, ami jelentősen csökkenti a gazda bevételét. A fogyasztók almából az egységesen zöld, vagy a kilencven százalékban piros árnyalatú gyümölcsöt keresik, aminek hagyományos fajtáink nem felelnek meg.
A biopiac romániai előretörésével egyre többen keresnek biogyümölcsöt, ebből azonban alig van helyi választék.
Kiss úgy látja, ma már jóval több lehetősége van az erdélyi gyümölcstermelő gazdáknak a közvetlen értékesítésre, mint pár évvel korábban. A zöldségtermesztők termelői csoportokba szerveződve kínálják felhozatalukat, ezzel szemben a gyümölcstermelők önszerveződése gyerekcipőben jár. Kevés a helyi választék, így jó eséllyel el lehetne adni a településen és környékén is a helyben megtermelt almát, körtét, szilvát vagy cseresznyét. A legnagyobb hiány körtéből van, mert a betegségek és kártevők a körtefákat pusztítják leginkább. Aki tehát megfelelő szaktudással és jó oltványokkal lát hozzá a körtetermesztéshez, az szép bevételekre számíthat a körte értékesítéséből is, ha meg tud birkózni a növényvédelemmel.
Cikkünk eredetileg a Székelyhon napilap hetente megjelenő gasztronómiai kiadványában, az Erdélyi Gasztró legfrissebb számában látott napvilágot.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
