Írószerbolt Ady kedvenc váradi éttermében

Makkay József 2014. február 01., 09:34 utolsó módosítás: 2014. február 01., 11:44
galéria

Egy-egy település gazdasági életének valamennyi szakterületén akadnak olyan vállalkozók, gazdasági szakemberek, akik egyféle eligazodási pontot jelentenek a rendszerváltás óta eltelt időszakban. König Péter (képünkön) neve immár elválaszthatatlan lett a nagyváradi bélyegzőkészítés, reklámnyomtatás és iratszer-forgalmazás elmúlt húsz esztendejétől. Nemcsak azért, mert a kilencvenes évek elején családi vállalkozása honosította meg a Körös-parti városban a hagyományos, égetett technológiával készülő pecsétek helyett az új típusú, modern bélyegzőket: a cég iratszer-forgalmazó részlege annak ellenére bővült, hogy Nagyváradot is elárasztották a papíráruval (is) kereskedő nagyáruházak. A cég húsz éves története sikertörténet: a két évtizede 2000 márkás beruházással megvásárolt 486-os lézernyomtatós számítógéptől a napjainkban mintegy egymillió lejes évi forgalmat lebonyolító vállalat megteremtéséig hosszú volt az út.

Nagyvárad legnagyobb írószerboltja 2013 áprilisában úgy telepedett meg az egykori Fő utcában (ma Republicii/ Köztársaság út), hogy a cég tulajdonosa és ügyvezetője, König Péter a szomszédos kis utcában lévő üzlete felé tartva naponta elhaladt a nyolc éve üresen álló Alimentara előtt. Hosszú időbe telt, míg megszületett az elhatározás, sikerült tető alá hozni a bérleti szerződést a Trianon előtt és a két világháború között szebb időket megélt Európa-szálló tágas földszinti részére, ahol Nagyvárad előkelő kávézójában és éttermében egykoron Ady Endre is szívesen vendégeskedett. Műemlék épületről lévén szó, hatalmas összegbe került az átalakítás és felújítás, a külsőre is elegáns és vonzó papírüzlet azonban mérföldkővé vált a tavaly húszesztendős Tehnoprint vállalat történetében.

Korparancs: több lábon állni

„Kezdettől fogva rájöttünk, hogy a több lábon állás az egyetlen esély a cég fejlődésére. 1995-ig folyamatosan nőtt a pecsétrendelés, futószalagon születtek a cégek, alig győztük gyártani a bélyegzőket. Az adókedvezmények lejártával a cégalapítási lendület alábbhagyott: akkor már ráálltunk a névjegykártya-készítésre és papíráru-forgalmazásra” – magyarázza a cégvezető.

A bővítés szempontjából fontos állomás volt a Magyarországon megtanult szitanyomású reklámkészítés nagyváradi meghonosítása. Az elsősorban pólókra nyomott szövegek és képek iránt nagy volt a kereslet, így sikerült alkalmazkodni minden szezonális elváráshoz: bevételek szempontjából nyáron arattak a reklámpólók, ősszel az iskolai tanszerek, télen a szép nyomású határidőnaplók, naptárak, tavasztól pedig újra indult a papíráruk széles választékának piaca. A Tehnoprint a papíráruk nagybani forgalmazója, viszonteladója lett, miután a 2009-ben elmélyült gazdasági válság hatására átmenetileg minimálisra esett vissza a reklámtevékenység. Jó üzletpolitikával sikerült a nagyáruházak árainak szintjén maradni, vagy gyakorta ez alá menni, így tucatnyi nagy cég beszállítóiként tudják megőrizni piaci részesedésüket.

König szerint az utóbbi években amiatt ment csődbe sok cég, mert a vállalatvezetés nem figyelt eléggé a bevételeket megcsapoló kinnlevőség és a cég kiadásai közötti arányokra. „Ahol nem volt tartalékalap, az adósságspirálba került cégek zöme nem bírta sokáig”. A cégvezető szerint sok vállalkozás nehéz helyzetét, csődközeli állapotát nem lehet kizárólag a gazdasági válságra hárítani: a nehéz gazdasági környezet ellenére megfelelő irányítással, a kiadások lefaragásával egyenesbe hozható egy-egy vállalat. Igaz, ehhez elsősorban az kell, hogy a vállalkozó szeresse azt, amit csinál – tartja König Péter.

Csak az elégedett vevő tér vissza

A több hullámvölgyet is átélt vállalat új nagyváradi üzletével, és mintegy egymillió lejes, folyamatosan bővülő árukészletével a város legjelentősebb papíráruszaküzlete. Mivel a vásárlói közönség nagy része ma is nagyáruházakba jár, ahol az élelmiszer mellett papírárut is vásárolhat, ők inkább helyi nagy cégek beszállítóiként, illetve a Bihar megyei kisebb városok üzleteit terítő nagybani forgalmazóként maradtak talpon. A reklámtevékenységet ismét sikerült feltornászni az összforgalom felére, ami aztis jelzi, hogy az utóbbi években megszaporodott új reklámcégek ellenére a húsz éves vállalat ismertségéhez, szakembereinek megbízhatóságához továbbra is ragaszkodnak a régi és új ügyfelek.

„Munkatársaimnak azt mondom: a pénzt ők termelik azzal, hogy a vevő lelkiállapotától függetlenül mindig kedvesek az ügyféllel. A vásárlónak azt kell éreznie, hogy a körülményektől függetlenül segíteni akarunk neki” – hangzik a cégvezető ars poeticája.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.