Honnan származik a tehéntej? – látogatóban a nyárádmenti Somosdon

Az 1989-es rendszerváltás óta eltelt három évtizedben gyökeresen átalakult az erdélyi tejtermelés. Míg a kilencvenes években a tejfeldolgozó nagyüzemekhez kerülő nyerstej főleg kisgazdáktól származott, napjainkra drasztikusan visszaesett az 1–2–3 tehenet tartó háztáji gazdaságok száma. Egész vidékekről tűntek el a legelésző marhacsordák, miután a kisgazdaságok tejtermelése felszámolódott.

A falusi tejcsarnokok bezártak, fenntartójuk nem vásárolt hűtőtankot a gazdák számára. A tejfeldolgozó vállalatoknak nem érte meg sok ezer kistermelővel dolgozni,

így lemondtak róluk. Szerencsésebb helyzet, amikor a kieső kisgazdaságok tejhozamát helyi farmok pótolják. Valójában az történt, hogy a nagyobb tejfeldolgozó cégek Magyarországról, Szlovákiából vagy éppen Ausztriából importálnak nagy mennyiségű nyerstejet.

Maros megye ilyen szempontból jó helyzetben van, hiszen tejtermelő farmjai biztosítják a nyersanyagot a tejipari cégek számára. Sok faluban az történt, hogy a 20–30 évvel ezelőtti kisgazdaságok tehénállománya nagyobb tehenészetekben „köszön vissza”. Ahogyan az a Marosvásárhelytől tíz kilométerre fekvő Somosdon is történt. A Nyárád menti faluban a rendszerváltás előtt 500–600 tehenet hajtottak ki minden reggel a legelőre. Napjainkra a legtöbb kisgazdaságból eltűnt a tejelő jószág, viszont az egykori tehénállomány 2021-ben három helyi agrárvállalkozásban termel. Közülük az egyik a Szőcs-tehenészet, ahol a farmalapító Szőcs Imrével három fia – Imre, Áron és Péter – gazdálkodik vállvetve.

A reggeli fejést és a tej elszállítását már nem fogom ki, mire megérkezem a somosdi farmra. A hűtőtankból minden reggel a szovátai Hochland tejfeldolgozó üzem tartálykocsija szippantja ki az 1500 liternyi tejet. Ilyenkor, télidőben valamivel kevesebb gyűl, de ahogy megjelenik a legelők zöld takarmánya, a tejtermelés megugrik.

Szőcs Imrével végigjárjuk a farmot. A tehenek friss silót ropogtatnak, amit egy keverőgépben dúsítanak takarmányliszttel és jó minőségű szálas takarmánnyal. A siló erős illata belengi a környéket, de a falun kívüli farmon ez senkit nem zavar. Még a kilencvenes években kitelepedtek ide, miután az otthoni porta szűknek bizonyult 25 szarvasmarhának. Sokat osztották-szorozták, amíg önerőből belevágtak a beruházásba. Már akkor lehetett uniós SAPARD-támogatásra pályázni, de az önrész nagy volt. Mielőtt belevágtak volna, az történt, hogy az egyik falubelijük belebukott a bankhitelbe, az újdonsült agrárvállalkozónak pedig mindene elúszott. Ez olyan elrettentő példa volt számukra, hogy elhatározták, addig nyújtózkodnak, amíg a takarójuk ér.

amíg sikerült tető alá hozni a marhaistállót, és rendre megvásároltuk a szükséges mezőgépparkot. Igaz, hogy 15–30 év közötti idős traktoraink vannak, de ennyire futotta” – magyarázza a farmtulajdonos.

A szülőfalujában autóbádogos műhellyel indult férfi a kilencvenes években váltott, amikor szülei és felesége szüleinek a földjeit kezdték el dolgozni. Egyre többet bevállaltak, végül úgy döntött, felhagy tanult szakmájával és a tehéntartás mellett kötelezi el magát.

Mialatt beszélgetünk, kisebbik fia jön az apjáért, hogy az egyik traktor javításához kérjen segítséget. Mostanra mind a négyen értenek a gépekhez: legtöbbször csak alkatrészeket vásárolnak, és az erőgépeket az állattelep műhelyében javítják meg. Télidőben ez a legfontosabb teendő, hogy mire elkezdődnek a tavaszi munkálatok, mindenik traktor és mezőgép munkaképes legyen.

Összesen 120 hektár szántóföldet művelnek, ahol megtermelik 150 szarvasmarha eleségét. A zömében pirostarka állományban 90 fejőstehenet tartanak,

és a tehenészetet folyamatosan frissítik előhasú üszőkkel. Tíz évnél többet nem érdemes tartani a teheneket, mert a törzskönyvezett jószágért addig igényelhető az évi háromszáz eurós támogatás. Vendéglátóm szerint a tehenek után járó fejpénz, a tejtámogatás és az üzemanyagtámogatás együttvéve szükséges ahhoz, hogy a tejtermelés jövedelmező legyen. Ezek nélkül be lehetne zárni a farmot, hiszen a literenkénti egy lej fölötti felvásárlási ár az önköltséget sem biztosítja. „Jobban örülnék, ha normális ára lenne a tejnek, az élőmarhának s a bikaborjúnak és nem kapnánk támogatást. Ez azonban a mostani körülmények között illúzió” – magyarázza a gazda.

Szőcsék a farm beindulása óta egyetlen mezőgazdasági pályázatot igényeltek: a magyar kormány által finanszírozott marosvásárhelyi Pro Economica Alapítványtól kaptak 15 ezer eurót mezőgépvásárlásra egy 20 ezer eurós pályázat keretében.

Nagyobb összegű uniós pályázatba most sem mernek belevágni, mert az önrész kitermeléséhez jelentősen meg kéne növelni a tejelőmarha-állományt,

át kéne alakítani a gépparkot és új épületeket építeni, ami meghaladja a család erejét.

Szőcs Imre örül, hogy mindhárom fia az állattenyésztés mellett kötelezte el magát. Nélkülük nem mert volna ekkora fejlesztésbe belevágni. A két nagyobbik fiú megházasodott, és a farm keretében képzeli el családja jövőjét, de a kisebbik is itthon marad a líceum elvégzése után. A fiúk időnként panaszkodnak az apjuknak, hogy kevés a szabad idejük. Már megszokták, hogy a családból csak két ember tud egyszerre hiányozni a farmról, a másik kettőnek ott kell lennie.

Az állattenyésztésben nincs vasárnap és ünnepnap, sőt sokszor éjszaka sem, hiszen az ellős tehenek segítségre szorulnak.

„Ebbe csak úgy érdemes belefogni, ha az ember szereti a mezőgazdaságot. Elköteleződés nélkül az állattartás kínszenvedés lenne. Aki azonban szenvedélyként tekint a gazdálkodásra, az elégedett ember lehet” – magyarázza a somosdi gazda.