A nyílt társadalom és a profit

Magyarországon ma azért emelkednek a reálbérek, mert növekszik a gazdaság, a munkaerőpiac kiegyensúlyozott, a foglalkoztatás szintje 70 százalék körül van (EU átlag), és a béralku mindkét irányban működik: a dolgozó ember kérhet magasabb bért. A bérszínvonal emelkedése addig fog tartani, amíg ezek a körülmények adottak. A gazdasági növekedés több tőkét állít elő, a tőke működtetéséhez munkaerő kell.

Az erős migrációnak kitett gazdaságokban mindig jön valaki, aki elvégezné a munkát kevesebbért, így a foglalkoztatás szintje alacsonyabb és a bérszínvonal reálnövekedése csekély. Ilyen helyzetben a gazdaság növekedéséből származó javak nagyobb arányban csapódnak le a tőketulajdonosoknál tőkejövedelemként, mint az egymással folyamatosan versengő munkaerőnél munkajövedelemként. Erre a legjobb példa az USA, ahol a munkajövedelmek reálértéke a 70-es évek végétől évente 0,2 százalékot növekedett, pedig a GDP reálnövekedése a bérek növekedését 10–20-szorosan is meghaladta, miközben milliók vándoroltak be.

A gazdasági növekedés és a bérszínvonal növekedésének különbségből elsősorban tőkejövedelmek lettek, ami megalapozta a bolygón soha korábban nem látott vagyonkoncentrációt.

Ma az amerikai felső réteg 0,1 százalékának összvagyona annyi, mint az alsó 90 százalék összvagyona. A nemzetközi nagytőke hasonló munkaerőpiacot és jövedelmi viszonyokat szeretne kialakítani Európában is, ennek egyik eszköze a folyamatos bevándoroltatás.

A nyílt társadalom ideológiája a posztmarxista kulturális uniformizálásnak felel meg: mindent ellenez, amit Marx ellenzett a tőkefelhalmozás kivételével. Ez az ideológia és a nemzetközi nagytőke hosszú távú gazdasági érdeke ugyanazon érem két oldala. A nyílt társadalom egy megszépítő kifejezés a nemzetállamok lerombolására. A nemzetállamok lerombolhatóak erőszakkal vagy demokratikus eszközökkel –azt megszavazza a lakosság. Ehhez az internacionalista utópiához olyan lakosság kell, amely hajlandó lesz az internacionalista célokat megszavazni: ideológiai neveltetésük vagy migrációs hátterük miatt nem kötődnek a nemzetállamokhoz. Az ideológiai indoktrináció tőlünk nyugatabbra évek óta átszövi az oktatást, a médiát és a popkultúrát.

A nemzetállamok lerombolásának eredménye egy föderalizált európai szuperállam, az Európai Egyesült Államok lesz.

A nagytőke egyetlen központi kormányzatot könnyebben befolyásol, mint 28 különbözőt. A befolyásolás alatt álló központi kormányzatot könnyebb lesz meggyőzni a „kicsi állam”szükségességéről: az állam feladja a közszolgáltatásokat, azokat piacosítja, a nagytőke pedig újabb hatalmas piacokat fog megszerezni. Lehet privatizálni az európai egészségbiztosítást és egészségügyet. A globális agrobiznisz ki tudja túrni az európai gazdákat a termőföldről, majd jöhet a GMO. Bekövetkezhet az ivóvíz-készletek és a közszolgáltatások privatizálása. Ezek olyan sokmilliárdos piacok, amelyek jelenleg európai köz- vagy magánkézen vannak. A 28 EU-tagország egyesével sose fogja feladni e fontos piacokat a nemzetközi nagytőkének, de a föderalizált uniót könnyű lesz meggyőzni róla, ahhoz csak a megfelelő embereket kell pozícióba ültetni.

A nagytőke számára fontos a tömegtermékek piaca. Az EU piaca ma jogilag egységes, de etnikailag, nyelvileg és kulturálisan sokszínű. Ez a sokszínűség megnöveli a tömegtermékek piacra juttatásának költségét: marketingkommunikáció több nyelven, termékválaszték a különböző etnikumokhoz illeszkedően, helyi szabályozás. A sokszínűségünk csökkenti a tulajdonos nagytőke hasznát, így az európai olvasztótégely létrehozása a nemzetközi nagytőke hosszú távú gazdasági érdekében áll.

Az EU országai nyomás alatt állnak. Néhány kormányzat ellenáll, mások készségesen együttműködnek.

Ebben a konfliktusban a tét ugyanaz, mint a történelem során gyakorlatilag minden konfliktusban: az erőforrások, a szállítási útvonalak és a piacok megszerzése. A jótékonykodással vett politikai befolyás egy eszköz a piacszerzéshez. Jelenleg az unióban Soros civiljei vigyáznak a hatalmi ágak függetlenségére, amely egy fontos demokratikus mérce. A gyakorlatban azt jelenti, hogy a bolygó egyik legbefolyásosabb oligarchája behelyezte az embereit olyan posztokba, ahonnan befolyást tud gyakorolni a hatalmi ágakra. Így a hatalmi ágak függetlensége a demokratikusan megválasztott kormányoktól adott lesz, csak közben azok az oligarcha befolyása alá kerültek. Ez a gazdasági imperializmus sokkal praktikusabb a hagyományos politikai imperializmusnál: nem látványos, nem kell tekintettel lenni a népre, és még el sem lehet kergetni.

A magyarországi kormányváltás esetén az elhúzódó koalíciós tárgyalások ideje alatt támadás várható a forint ellen, de nem feltétlen Soros által. A támadás valószínűsége alacsony, de az okozott kár több száz vagy ezermilliárdos is lehet annak intenzitásától és időtartamától függően. Ez logikus kiindulási lépés lenne a tervezett átalakuláshoz, amelyet még az Orbán-kormányra lehetne fogni. Karácsony Gergely ellenzéki miniszterelnök-jelölt a napokban hangsúlyozta, hogy megválasztása esetén ügyvezető kormányfő szerepet szán Orbán Viktornak. Ha Orbán ezt elfogadja, akkor ő lesz a felelős a forint elleni támadásért. Ha nem fogadja el, akkor is.

Szerény becslés szerint 2008–2009-ben a forint védelme legalább 2000 milliárd forintba került, miközben hét hónap alatt 36 százalékot veszített értékéből az euróhoz képest. (2008. augusztus vége felé 233 Ft és 2009. márciusban 318 Ft is volt az euró.) Ebből a közvetlen kár 600 milliárd Ft, a többi pedig a kamatemelések következménye.

Lentner Csaba közgazdász szerint „háromezer milliárd forintra is tehető az a kár, amelyet a Magyar Nemzeti Bank élén Simor András okozott az országnak. Legalább ekkora tehertől szabadíthatta volna meg a költségvetést, ha a monetáris politika alakításában követi a világban lezajlott változásokat.”

 A viszonyítás kedvéért: a vállalkozásoknak és a háztartásoknak okozott kárral együtt a teljes okozott kár összegéből fel lehetett volna építeni Paks II-t és még a kórházakra is jutott volna.

Kormányváltás esetén – a túlzott deficit veszélye miatt – a forintot ért feltételezhető támadás nyomás alá helyezi a költségvetést, szükség lehet privatizációra, bár azt anélkül is végrehajtanák. Lehetséges célpon­tok: MOL-részvények, gáztározók, MVM, vízművek, Bábolna, tömegközlekedés, egészségbiztosítás, kórházak, termőföld.

A forint támadásával kiváltott kamatemelés megnöveli a bankszektor és a hitelezők nyereségességét. Az ő nagyobb hasznuk a magyar vállalatok és a lakosság kára, közvetlenül és a költségvetésen keresztül történik.

Tíz évvel ezelőtt az összegszerűen kevesebb államadósság éves finanszírozási költsége a költségvetés 12 százalékát vitte el. Ma a GDP arányában alacsonyabb, de összegszerűen magasabb államadósság kamatterhe a költségvetés 7 százalékába kerül.

Minden egyes százalék jelenleg 140 milliárdot jelent évente. Az új koalíciós kormánytól várják a bankok és multik különadóinak eltörlését, elvégre ezek visszamenőleges kivezetése volt a 2012-es IMF-hitel egyik feltétele és az ellenzék követelése. A különadók kivezetéséhez 2012-ben a forrásokat további lakossági megszorításokkal biztosították volna: nyugdíjcsökkentés, családi pótlék eltörlése, SZJA-emelés és közalkalmazotti bércsökkentés. Az IMF-hitel helyett 2012-ben a magyar kormány a (letelepedési) kötvénykibocsátást választotta valamivel magasabb kamatteherrel, de a társadalmat romboló megszorítások nélkül.

A hazai vállalatok számára a kamatemelés magasabb finanszírozási költséget jelent, ami csökkenti azok versenyképességét a nemzetközi piacokon. 2014-ben még csak 2000 exportképes magyar vállalat volt, 2018-ban már 12 000, miközben az export volumene jelentősen megnőtt, további növekedő trend mellett. A magasabb finanszírozási költség mellett adóemelés is vár a vállalatokra. A magyar középvállalatok adóterhelése a kétezres években a Világbank adatai alapján elérte az 57%-ot, mára ez 39,1%-ra csökkent, ami szintén javította versenyképességüket.

Kormányváltás esetén a magyar vállalatokat sújtó magasabb adó- és finanszírozási teher idővel visszafogja a gazdaság növekedését, a lakosságot sújtó magasabb adóteher pedig visszafogja a fogyasztás növekedését. A mostani ciklus végére a jól megalapozott növekedés lecsökkenhet, ami lerontja a foglalkoztatást és a reálbérek emelkedése megáll.

A nemzetgazdaság által előállított érték (GDP) háromfelé osztódva képez jövedelmet. Egy része az államháztartás bevételét képezi, másik részéből tőkejövedelmek lesznek – a befektetett tőke jogos elvárt haszna. A harmadik része alkotja a munkajövedelmeket. A gazdaságban mindenféle érdekek, egyensúlyi állapotok és optimumok vannak. A tőke érdeke a nyereség maximalizálása, ez gyakran ellentétben áll a munkavállalók érdekeivel. A két érdek között az állam által alkotott szabályozás tart rendet. A tőke érdeke az, hogy minél gyengébb legyen az állam szabályozó szerepe, az állam pedig a túlszabályozással elveszi a tőke kedvét a befektetéstől. A tőke érdeke továbbá, hogy a munkaerő folyamatosan versenyhelyzetben álljon a munkáért: mindig lehessen találni valakit, aki kevesebbért elvégzi a munkát, így azt nem kell jobban megfizetni. A munkaerő érdeke az, hogy legyenek befektetések és új munkahelyek. Végül a tőke érdeke az, hogy újabb és újabb piacokat szerezzen meg, és minél nagyobb legyen a piaci részesedése.

A gazdaság szabályozásának van egy optimuma, a szélsőségek károsak. A politikai viták zöme ma arról szól, hogy ki hogyan határozná meg a gazdasági szabályozás optimumát. Magyarország számára fontos cél, hogy a munkaerő bevándorlása ne menjen a reálbérszínvonal emelkedésének rovására, ugyanakkor a munkaerő hiánya ne korlátozza a gazdaság növekedését.

Marton Kata 

A szerző magyarországi közgazdász