A napokban ünnepelte fennállásának 75. évfordulóját a Magyarok Világszövetsége. Az évforduló alkalmából ünnepi elnökségi gyűlést, nemzetstratégiai konferenciát szerveztek, az idén elhunyt tiszteletbeli elnök, Rácz Sándor emlékére emlékszobát avattak gazdag dokumentációs háttérrel. Az MVSZ elnöke kitüntetéseket, okleveleket adott át: az MVSZ ezüstérmét és aranyérmét, valamint a szövetség legnagyobb kitüntetéseit, a Magyar Nemzetért ezüstérmet és a Magyar Nemzetért aranyérmet, amit csak posztumusz ítélnek oda. A Magyar Nemzetért ezüstérem idei birtokosai - köztük a magyar körökben ismert személyiségek közül Szaniszló Ferenc újságíró és Kozma Imre atya, akik személyesen is megjelentek az átadási ünnepségen – emlékfát ültettek az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkban.
Egy szervezet útja
Az 1938-as alapítástól – amit a trianoni békediktátum tett szükségessé, mivel a Magyar Állandó Értekezlet vagy a jövőre létrejövő összmagyar parlament híján akkoriban nem volt a világ magyarságát képviselő szerv – az MVSZ igen hosszú utat tett meg. Báró Perényi Zsigmond koronaőrt választották a szervezet első elnökévé, akit Wass Albert és Teleki Pál mellett az MVSZ örökös tiszteletbeli elnökévé avattak a szövetség 2000-ben kezdődött új, jelenbe nyúló korszakában. Mint az ünnepi ülésen elhangzott, az MVSZ-t a Magyarok világkongresszusa hozta létre, ezért a szervezet a világkongresszus állandó jelleggel működő szerveként is tekinthető. A világkongresszust a rendszerváltás után négyévente szervezték meg, tavaly nyolcadik alkalommal.
Az első periódus után – amikor a magyar állam minden eszközzel segítette az MVSZ-t, hiszen politikai céljaik, nemzetstratégiájuk közös volt –, a kommunista zsarnokság idején az MVSZ a pártállam eszközévé vált az emigráció megfigyelésében és befolyásolásában. A megújulás 1991-ben indult el, korszakváltásról 1992-től beszélhetünk, amikor Magyarok Világtalálkozója néven rendezték meg a világkongresszust. Vélhetően azért, hogy csökkentsék ezzel a Kisantant részéről várható ellenállást, illetve a valamennyi összmagyar rendezvényt jó eséllyel követő műfelháborodást. Az újjászületett szervezet elnökének Csoóri Sándor írót választották, aki 2000-ig töltötte be a tisztséget. E nyolc év alatt az MVSZ-nek igen komoly megvalósításai voltak, köztük a legfontosabb talán a Duna Tv életre hívásában játszott szerepe. Ezzel együtt feszültségterhes korszak volt, mert az elnök – aki, mint utólag egy esszében leírta, a demokráciában „lidércet látott” – átláthatatlanul vezette a szervezetet, újra és újra összeütközésbe került a parlamenti demokráciához és átlátható viszonyokhoz, követhető pénzelszámoláshoz szokott nyugati régió küldötteivel és az RMDSZ-en belül hatalmi visszaéléseket megélt s azokkal „jóllakott” erdélyi küldöttséggel. A feszültség feloldását célozta 1996-ban az erdélyi szervezet elnökének, Patrubány Miklósnak elnökhelyettessé, majd 2000-es elnökké választása, főként a nyugati régió és a Kárpát-medencei régió küldötteinek szavazataival.
Ekkor kezdődött az MVSZ vesszőfutása.
Lokalizált szembenállás
A korábbi elnök, Csoóri Sándor minden eszközzel azon volt, hogy beváltsa zárt körben tett ígéretét, miszerint ha Patrubány Miklós lesz az utóda, szétveri a szövetséget. Pert indított az új elnök bejegyeztetése ellen – a pert egyébként elvesztette, de ez is jó alkalom volt az MVSZ elleni sajtóbeli hangulatkeltésre –, s minden bizonnyal megvolt a szerepe abban, hogy, az elnökségnek tekintélyes része obstruálta az új vezetést, nem volt hajlandó részt venni az elnökségi gyűléseken, így megbénította MVSZ operatív kulcsszervét. A patthelyzetet végül a siófoki, 2000. december elsejei küldöttgyűlés oldotta fel, de hiába teremtett e gyűlés átlátható, törvényes viszonyokat, a parlament néhány napra rá megvonta a szervezet teljes állami támogatását. Az MVSZ immár tizennegyedik esztendeje állami támogatás nélkül működik. A Fidesz számára minden valószínűség szerint az MVSZ-en belüli konfliktus olyan problémaként merült fel, amit haszonelvű politikai kalkulus útján erőből meg lehet oldani, nem „bíbelődve” a szervezeten belüli törvényesség jogi szempontjaival.
Egyik oldalon állt Duray Miklós, Pozsgay Imre, Csoóri Sándor, Szakály Sándor, Boros Péter, hogy csak néhányat említsek, a Fidesz vezetéséhez akkor közel álló, Kárpát-medence-szerte ismert személyiségek közül, a másik oldalon Tőkés László és Toró T. Tibor, hogy ismét azokra szorítkozzak, akik a Fidesz horizontján meghatározó politikusok. Ráadásul előbbiek igen elszántaknak látszottak az általuk is elismerten demokratikus módon választott elnökkel szemben, míg utóbbiak „leválasztása” az MVSZ-ről nem tűnt lehetetlennek, s később meg is történt. A Fidesz és az MVSZ közötti feszültség azóta is tart. A megsemmisítőnek szánt csapást, a támogatásmegvonást követően az utóbbihoz is köthető, érthető módon nem egy barátságtalan megnyilvánulás, de az áldatlan helyzet konzerválásáért a felelősség elég egyértelműen az előbb említett oldalon lokalizálható.
Arccal és lélekkel
Az MVSZ civil politikai szervezet, amely ha nem is függhet közvetlenül a politikától, de az összehangolt Kárpát-medencei nemzetstratégia szempontjából rendelkeznie kell a maga politikai kapcsolataival. Ehhez képest a viszony csak a Jobbikkal nevezhető problémamentesnek, de az MVSZ–Jobbik-kapcsolat és együttműködés esetlegességét az is mutatja, hogy a jubileumi nemzetstratégiai konferencián – amelynek olyan jeles előadói voltak, mint például Tanka Endre, a földkérdés egyik legjelesebb szakértője – egyetlen jobbikos politikust sem láttunk.
Ha mostoha körülmények között, ha megfogyatkozva is, de az MVSZ fennmaradt, és nemzetépítő tevékenysége nem szűnt meg. A szervezet legjelentősebb történelembefolyásoló gesztusa a 2004-es népszavazás volt, amelynek megítélése mindmáig vitatott a nemzeti oldalon. Úgy vélem, e népszavazás – amelynek során egyébként, a közvélekedéssel ellentétben, győztek a magyar állampolgárság kiterjesztésére leadott igen szavazatok, csak nem elég nagy számban ahhoz, hogy a döntés kötelezze a parlamentet a vonatkozó törvény megalkotására – a maga kampányával, politikatörténeti, tájékoztatáspolitikai utóéletével meghatározó szerepet játszott abban, hogy a 2010-es parlament e kérdést az elsők között rendezte. De említhető a Magyarságtudományi Füzetek és paradigmatikus Magyarságtudományi tanulmánykötet megjelentése, a Honlevél újság és dokumentum kibocsátása, megannyi nemzetpolitikai kiadvány, rendezvény, előadás-sorozat megszervezése is. Az sem elhanyagolható érdem, hogy az MVSZ jelenlegi elnöke hivatalos megnyilatkozásaiban már a kilencvenes évek végén meghirdette a Keletre való nyitás szükségességét (Patrubány Miklós kedvelt fordulata: „Arccal Európa felé, de lelkünkben Ázsia minden zöngésével” ebből az időszakból származik), amelyet ma már az alapvetően nyugati elkötelezettségű kormány sem lát ördögtől valónak.
Mi mással fejezhetnénk be e kis ünnepi áttekintést, mint azzal a jókívánsággal, hogy a szervezet nyerje vissza integratív szerepét, simuljanak ki a nemzeti kormány, valamint az MVSZ közötti ellentétek, s a szervezet csillaga ragyogjon mielőbb régi, 1938-as fényében.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.