Napsütötte és árnyoldalaival együtt megélt házastársi kapcsolat részeseiként három éve úgy csöppentünk bele feleségemmel egy házasságról szóló ökumenikus rendezvénybe, hogy indulás előtt tanácstalanul álltunk programfüzettel a kezünkben: egy maholnap húsz éve egybekelt házaspárnak milyen újdonsággal szolgálhat a több napos, lelki tréningekkel tűzdelt családkonferencia? A kérdést nyilván nem csak mi tettük fel: a festői környezetben megszervezett római találkozó több száz európai résztvevője között sok hozzánk hasonló pár akadt, akik számára a napi taposómalomban megélt együttlétről lelkészeknek, keresztény pszichológusoknak, családterapeutáknak kellett fellebbenteni a hétköznapok leplét. Azaz kimondani azt az aranyigazságot, amit ugyan sejt az ember, de mégsem tesz a magáévá: a házasság olyan, mint egy kert, amit ha magára hagynak, ellepi a gaz. Szellemiségében a római találkozó ugyanaz volt számunkra, mint szerte a nagyvilágban megszervezett Házasság hete rendezvénysorozat sok-sok házaspár számára: szembenézés a múlttal és jelennel, újrakezdés és újbóli elköteleződés a közösen vállalt értékek mentén.
A kétezres években lassan és nehézkesen induló angliai kezdeményezés évről-évre egyre több közösséget és házaspárt mozgat meg, a Kárpát-medencei magyar nyelvterületen pedig a 2010-es családbarát budapesti kormányváltás óta kapott lendületet. Mikor, ha nem most van igazán szükség a Házasság hetére, családsegítő programokra, családokat védő jogi szabályozásra? A család intézményét alapjaiban kikezdő mai világi gyakorlat nemcsak összefogásra serkenti az egészséges társadalom alapsejtje, a család iránt elkötelezett embereket, hanem közös front kialakítására késztet legfontosabb emberi értékeink megóvása érdekében.
A Házasság hetét 2008 óta szervező Magyar Evangéliumi Szövetség és a Magyar Egyházak Ökumenikus Tanácsa mellé a 2010-től felsorakozó magyarországi közmédia évente felkér egy ismert házaspárt, amely a február derekán megszervezett országos, és immár Kárpát-medencei rendezvénysorozat közös arca lesz. Kiderült: a szervezők számára nem a rendezvények tető alá hozása a legnagyobb kihívás,hanem olyan házaspárt találni, amely ország világ előtt vállalja házasságát szép és árnyoldalaival együtt. Ez jól jelzi a házasság intézménye iránti közfelfogás változásait, azokat a csapdákat, amelyek egyre jobban „aláaknázzák” a boldog házasságba vetett hitet és bizalmat.
„A házasság hete olyan széleskörű összefogásra törekszik, amely gyakorlati példamutatással, tudományos kutatások eredményeivel, bibliai és erkölcsi érvekkel támasztja alá a házasság örökkévaló értékét” – olvasom az ezen a héten zajló Házasság hete rendezvény ajánlójában, amelyet Erdélyben a Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye szervez immár harmadszor, és amelyben sok településen a református, az evangélikus és az unitárius egyház mellett a helyi önkormányzat is partner.
A világ számára küldött pozitív üzenetén túl a Házasság hete lényegében ugyanazt a célt szolgálja, amiért elindítója megálmodta. Az angliai keresztény fiatalembert egy hétköznapi történet ihlette meg: barátja neki jelentette be, hogy válni készül, mert nem tud szót érteni feleségével. Újdonsült mediátorként nem tett többet, mint leült velük társalogni. Ekkor derült ki, hogy elhidegülésük oka pusztán kommunikációs rövidzárlat. Barátja megmentett házassága lett a világot meghódító későbbi rendezvénysorozat alapja. Amelyről immár bebizonyosodott: nemcsak kezdőknek, hanem haladóknak is szól.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.