Vérszemet kapott provokátorok

Magyar közösségi oldalakon olvasok olyan megdöbbentő bejegyzéseket, hogy az erdélyi román és magyar nacionalizmus kéz a kézben halad. Mindezt a székelyudvarhelyi miccsbotrány kapcsán lőtte világhálóra a román-magyar megbékélés néhány liberális élharcosa, arra utalva, hogy egyformán bűnös a titkosszolgálati háttérrel mozgatott magyargyűlölő román vlogger és a védekezni próbáló erdélyi magyar, aki annyit tehet, hogy kihúzza a fejét abból a pocsolyából, amibe a többségi társadalom rendszeresen belekényszeríti.

Nem kell jósnak lennünk, hogy lássuk, a jövő évi nagyromán centenáriumi előkészületekbe az egész országot forrásba hozó „magyar miccsesbotrányok” éppúgy beletartoznak, mint a teljesen fellobogózott települések látványa. A titkosszolgálati tárházban minden bizonnyal ennél sokkal több meglepetés vár ránk. Habár erről pontos információink nincsenek, de ne legyen kétségünk afelől, hogy a „láthatatlan állam” magyarellenes intézkedései napról napra láthatóbbakká válnak.

A vérszemet kapott román titkosszolgálati és politikai elit újabb és újabb módszereket tesztel, hátha elszakad valahol a cérna, és kikényszeríthető egy marosvásárhelyi típusú pogrom, amely újabb löketet adna a többségi társadalom által oly kívánatosnak tartott magyar kivándorláshoz.

Miközben Moldova Köztársaságban – hathatós bukaresti segítséggel – a kisinyovi kormány épp egy olyan törvénytervezeten dolgozik, amely megtiltaná, hogy az ország településneveit oroszul, gagauzul vagy más kisebbség nyelvén lehessen leírni, megeshet, hogy a Ceauşescu-rendszerben szocializálódott romániai politikusok idehaza is gyümölcsöztetni szeretnék a Kárpátok Géniuszának módszereit. Ha ugyanis a nyolcvanas évek ádáz magyarellenességével próbáljuk párhuzamba hozni a közel három évtizeddel későbbi centenáriumi előkészületek időszakát, nagyon sok közös vonást fedezünk fel. A módszerek nyilván másak, de a törekvés ugyanaz: megalázni és távozásra kényszeríteni a székelyföldi, illetve az erdélyi magyarságot.

A marosvásárhelyi katolikus iskola vagy az orvosi és gyógyszerészeti egyetem ügye csupán kettő a sok közül, amelyekkel szemben látszólag épp úgy tehetetlen az erdélyi magyarság, mint a Székelyföld egészét megalázni akaró, székelyudvarhelyi miccses botránnyal szemben.

Az egymást követő, egymást szervesen kiegészítő magyarellenes lépések lajstroma mind azt bizonyítja, hogy Bukarestnek, illetve a román államnak soha semmi sem drága, ha a szemükben a legnagyobb szálkát jelentő erdélyi magyarság vegzálása a tét. A magyarság lélekjelenlétén múlik, hogy ezekre a provokációkra milyen választ ad.