Változatok politikusi válságkezelésre

Két vaskos botrány is megrengette az RMDSZ-t az elmúlt időszakban. Ezek a parlamenti választás után, kormányra lépés kellős közepén úgy hiányoztak az alakulatnak, mint léggömbárusnak a nyílzápor. A két történetben az a közös, hogy személyi kérdésekről van szó, ugyanakkor alapvetően megkülönbözteti egymástól az eseteket az, ahogyan a főszereplők kezelték a kialakult krízishelyzetet.
Vegyük sorra. Apjok Norbertről, a szövetség második mandátumát taposó parlamenti képviselőjéről kiderült, hogy nincs felsőfokú végzettsége, holott az RMDSZ miniparlamentjeként működő SZKT tavaly kizáró feltételként szabta az egyetemi diploma meglétét képviselő- és szenátorjelöltjei számára.

A Máramaros megyei politikus még a választások előtt egy angliai tanfolyamról szóló oklevelet próbált „eladni” felsőoktatási képesítésként, majd maga ismerte el, hogy a dokumentum hamis.

Hogy mely szigetországi tanintézet milyen kurzusán vett részt a politikus, továbbá ki hamisította a diplomát, azt homály fedi. Apjok megígérte alakulatának, hogy a választásokat követően lemond mandátumáról, később azonban meggondolta magát, emiatt az RMDSZ kizárta soraiból. Tulajdonképpen nem is tehetett mást, hiszen a politikusnak sok van a rovásán. Ezek közül a legnagyobb bűn, hogy megpróbálta megvezetni saját pártját. Nehezen hihető ugyanis, hogy Apjok ne tudta volna: a szigetországi e-kereskedelmi kurzus nem minősül felsőfokú végzettségnek. Ezen túlmenően írásba adott ígéretét is megszegte, mindazonáltal az ominózus diploma kapcsán felmerül az okirat-hamisítás gyanúja is, amit mindenképpen tisztázni kellene, akár a nyomozó hatóságok bevonásával is, hiszen választott tisztségviselőről, törvényhozóról van szó.
Az ügy erkölcsi vetületéhez tartozik, hogy Apjok nem volt hajlandó levonni a megfelelő tanulságot a számára rendkívül előnytelen történetből, és bár fél szájjal elismerte, hogy tévedett, a mandátumához a mai napig ragaszkodik. Holott erre méltatlanná vált – nem azért, mert nincs egyetemi diplomája, hanem mert azt a hamis látszatot próbálta kelteni, hogy rendelkezik ilyennel. Megtehette volna, hogy négy év szünetet tart, elvégez egy egyetemet, aztán akár ismét törvényhozóként folytatja a karrierjét az RMDSZ-ben, így azonban végképp kiírta magát az alakulatból, és nagy eséllyel az erdélyi magyar politizálásból is.
A másik véglet a nagybányai képviselő egykori párt- és frakciótársának, Csép Andreának a nevéhez fűződik, még ha a két történet el is tér egymástól.

A Maros megyei képviselő pert vesztett saját, nagykorú fia ellen, aki azért citálta bíróság elé, mert a szülők válását követően külön élő édesanyja rövid időre megvonta tőle a tartásdíjat.

Mégpedig „nevelési szándékkal”, az anya ugyanis így próbálta jobb útra téríteni a gyenge tanulmányi eredményeket felmutató fiát. Mármost a nem hétköznapi per és az ügyben született ítélet kiszivárgását követően többen azt a következtetést vonták le, hogy a képviselő hitelét vesztette, és családpolitikusként megbukott. Ami természetesen igazságtalan és elrugaszkodott ítélet. Bármilyen kellemetlen legyen is az ilyen családi történet, azzal mindenki – szülő, nagyszülő, nevelő, pedagógus – egyetérthet, hogy a gyermeknevelés nemcsak egyetértésről, felhőtlen harmóniáról szól, hanem bizony konfliktusokkal is jár. Még a szociális és családügyekkel foglalkozó szakpolitikus számára is. Nem kívánt nézeteltérésekkel, mint amilyen a Csép Andrea és fia közötti, amely elől a politikus nem próbált kibújni, a nyilvánosság előtt is vállalta a felelősséget érte.
Ahogy mondani szokás: a két politikusi hozzáállás között zongorázni lehet a különbséget.