Sokan felkapták a fejüket tavaly októberben Klaus Iohannis elnök szavain, miszerint „a román állam kudarcot vallott a polgárainak védelmére vonatkozó alapvető küldetése teljesítésében”.

Politológusok Orbán-fóbiától vezérelve fejtegetik: „nem járható út a budapesti kormány ársapkája. Képtelenek alátámasztani, ugyan mitől „jobb” a romániai lakosságnak, fuvarozóknak, ha literenként 3 lejjel drágábban tankolhatnak, mint a magyarországiak. 

A világ más tájain működő klubokhoz, nemzeti csapatokhoz hasonlóan a székelyföldi hokicsapatoknál is szokás, hogy az összecsapások végén a szurkolók eléneklik a székely himnuszt. Ez történt most a ljubljanai vb-én, erre jött a felhördülés. 

Az ukrajnai háborúnak az erdélyi magyar közösségre gyakorolt hatását vizsgáló kutatás szerint az erdélyi magyarok jelentősebb mértékben állnak Moszkva pártján, mint a románok. Hogy ennek mi lehet a magyarázata, az társadalomkutatók szerint is sokrétű.

Szomorú és egyben nevetséges az a sokakban megütközést keltő eljárás, amelyet a bukaresti főügyészség indított Székelyudvarhely városcímere ügyében, mégpedig az azon szereplő, karddal átszúrt medvefej okán.

A két ünnep között a román fővárosban dorbézoló, ír állampolgárságú fiatalember a nagy mennyiségben elfogyasztott alkohol és kábítószer hatására összetévesztette a szállodáját a román parlamenttel, és behatolt a törvényhozás épületébe.

Napjaink nyugati történései láttán mintha három évtizeddel pörgetnénk vissza az idő kerekét, az ateista kommunista rezsimig. Nyugat-Európa több városában cserélik le a karácsonyi vásár elnevezést a politikailag korrekt „téli vásár” kifejezésre.

A bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatott Florin Cîțu megnyilvánulásainak túlnyomó többsége abban merül ki, hogy az ország gazdasága ível fölfelé, az életszínvonal a nyugat-európai magasságokat súrolja, egyre jobban megy itt mindenkinek, kéremszépen.

Az egészségügyi katasztrófává súlyosbodott járványhelyzet miatt Romániát második Lombardiaként emlegetik: akárcsak az észak-itáliai régióban a pandémia tavalyi első hullámában, most nálunk teltek meg a kórházak és az intenzív osztályok fertőzöttekkel.

Az emberek nem is az ország fejlődését, saját jólétük előmozdítását remélték a politikai osztálytól, csupán abban bíztak, hogy a politikusok – legyenek kormányon vagy ellenzékben – értük is cselekszenek. Ezzel az illúzióval is le kellett számolniuk.

A nagy fokú bizalomvesztést mesterségesen is gerjesztik. Amikor „csodadoktornak” kikiáltott orvosok nevezik gyilkosnak a koronavírus-fertőzöttek esetében alkalmazott ellátást és protokollt, érthető, hogy sokan elbizonytalanodnak.

Nem csupán a kommunista diktatúra hazugságokra épült szörnyűségei, hanem a bukását eredményező rendszerváltás óta eltelt harminc év demokráciája is megtanított bennünket, hogy a politikában más szabályok érvényesek, mint a „való világban”.

Két vaskos botrány is megrengette az RMDSZ-t az elmúlt időszakban. Ezek a parlamenti választás után, kormányra lépés kellős közepén úgy hiányoztak az alakulatnak, mint léggömbárusnak a nyílzápor.

A határok fölött egyesült magyar nemzet jogán és okán a külhoni magyarok ügye is a jövő évi magyarországi választás. Akik számára éppen az elmúlt évtized nemzeti kormánypolitikája ismeretében nem mindegy, hogy milyen politikai erő van hatalmon Budapesten.

A történelem során az emberiség megtapasztalta, hogy hiteles vezetőkkel a legkilátástalanabb kihívással is szembeszáll, a legnehezebb időkben is képes sikerrel venni az akadályokat. Manapság azonban ritkán akadnak hozzájuk fogható vezetők.

Olyat állítani, hogy valaki „nem számít”, ha nem szavaz, sőt ez esetben be is foghatja a száját, roppant veszélyes kísérlet, ráadásul ellentmond a demokrácia alapszabályainak. Elvégre a szólás és a vélemény szabadsága minden embert egyenlően megillet.