Makkay József

2019. szeptember 06., 07:34

Úzvölgye tanulsága

Úgy tűnik, lecsengett az úzvölgyi cirkusz. A dormánfalviak által a magyar haditemetőbe becsempészett nagy betonkeresztes sírok a helyükön maradnak, a magyarság pedig nyalogatja a sebeit. Végül is nincs ebben semmi meglepő, hiszen száz éve ugyanez történik. Ebbe a kategóriába tartozik erdélyi nagyvárosaink gyors ütemű elrománosítása a múlt évszázad hatvanas-hetvenes éveitől: miután a román hatalom mindenhol új helyzetet teremtett, azt adminisztratív eszközökkel bebetonozta, nehogy valakinek eszébe jusson megváltoztatni bármit. S mivel ez kézenfekvő tanulság, engem csak az lep meg, hogy magyar elöljáróink nem tanulnak a múltból, a történelmi előzményekből, miközben újra és újra ugyanabba a zsákutcába sétálnak bele.

Ma már bizonyossággal tudjuk, hogy az úzvölgyi temetőgyalázás első kapavágásával, sőt az azt megelőző moldvai román előkészületekkel is tisztában voltak Hargita megyei magyar vezetőink, és értesült róla a magyar diplomácia is. A helyi magyar politikusok szájából elhangzó „nem gondoltuk, hogy így lesz” szabadkozás körülbelül úgy hat, mintha valaki tárva-nyitva hagyná lakásának ajtaját, merthogy oda úgysem fog bemenni a tolvaj. Ez a magyar naivitás több mint elgondolkoztató abban a százéves Romániában, amelyik mindig arra törekedett, hogy kisebbségi állampolgárait megalázza, elüldözze és javait kisajátítsa.

Milyen jó lett volna, ha a székelyföldi magyar vezetők a román temetőfoglalás kísérlete előtt riadóztatják a közvéleményt, hogy akkor védje meg jussát a magyar közösség, és ne utólag szembesüljön a megváltoztathatatlanság érzésével. Nem emlékszem ugyanis olyan erdélyi történetre, amikor a magyarság megkérdezése nélkül felállított bármilyen román emlékművet, szobrot vagy egy egyszerű sírkövet is eltávolítottak volna utólag. Erre sem bíróság, sem más romániai hatalom nem vállalkozik, mert a hallgatólagos román egyetértés szerint egy ilyen gesztus megengedhetetlen meghunyászkodás lenne a magyarok irányába. Ma már egyértelmű: a dormánfalviak temetőfoglalása immár ott fog éktelenkedni a következő évtizedekben is, ha csak valami csoda folytán nem fordul a történelem kereke.

Kolozsvár ugyanebben a hajóban úszik: az elmebetegséggel határos magyarellenesség nagymestere, Gheorghe Funar nemcsak román szobrokkal szórta tele a várost, hanem a magyarságot súlyosan sértő feliratok, táblák a mai napig a helyükön maradtak bő egy évtizedes polgármesterségének kitörölhetetlen emlékeként.

Úzvölgye minden esetre újabb tanulóiskola az erdélyi magyarság életében. Ha igaz a közösségi oldalakon megszellőztetett forgatókönyv, hogy a helyi magyar vezetők kampánycélból hagyták az úzvölgyi cirkusz kiterebélyesedését, hogy az európai parlamenti választásokra csatarendbe állítsák az erdélyi magyarságot, ez a lehető legrosszabb stratégia, ami elképzelhető. Ha pedig abban bíztak, hogy valamilyen formában megoldódik majd a temetőfoglalás, akkor ez politikai dilettantizmusra vall. Amin már az sem segít, hogy az RMDSZ az Úzvölgye miatt szakított a kormánypártokkal. Az ortodox sírkereszteket sem az aktuális, sem a leendő kormánypártok nem fogják bolygatni.

 

2 HOZZÁSZÓLÁS
Sütő Éva 2019. szeptember 04., szerda

Mindenkori ünneprontásaink

A magyarok megszokják lassan, hogy Nagyváradon, sőt Bihar megyében egyetlen nemzeti ünnep sem múlhat el botrányok, beszólások, csúsztatások nélkül. Erdély- és Partium-szerte nincs tán még egy olyan megye, ahol ennyire ki lennének élezve az indulatok.

 

Rostás Szabolcs 2019. augusztus 30., péntek

Trump és a „nagy”-Románia

A Fehér Ház jelenlegi lakójának meg sem fordult a fejében táplálni a revizionista román reményeket, mindössze arról van szó, hogy a jövőre újrázni készülő Trump jópofizott és korteskedett egyet az újabb mandátumát idén megszerezni kívánó Johannisnak. 

Makkay József 2019. augusztus 23., péntek

A vég kezdete harminc évvel ezelőtt

Hova a fenébe akarsz menni? – szegezte nekem harminc évvel ezelőtt a kérdést a kolozsvári útlevélosztály parancsnoka, egy bunkó román milicista, miután útlevélkérelmem többszöri elutasítása után feliratkoztam kihallgatásra. Ez 1989 augusztusában történt. 

Nánó Csaba 2019. augusztus 08., csütörtök

Profik és dilettánsok

Nézőpont kérdése, hogy milyen művészi értékeket hordoz magában egy műkedvelő előadás, alkotás. Akadnak viszonylag sokan, akik csak legyintenek, ha amatőr művészetről esik szó, mások elismerik, hogy ez is egyik módja az ember önmegvalósításának. 

Nánó Csaba 2019. augusztus 05., hétfő

Egy kiürülő ország magára hagyott állampolgárai

A legújabb adatok szerint mintegy tízmillió román állampolgár távozott az országból. Vagyis a lakosság fele nem itt él, nem itt dolgozik, nem itt fizet adót, gyerekei nem itt tanulnak – és nagy az esély rá, hogy soha vissza se térjen.

Pataky István 2019. augusztus 03., szombat

Hiénák a caracali vértócsában

Van e rettenetes történetnek két olyan vetülete, amelyről legalább olyan hangsúlyosan érdemes beszélni, mint a hatóságok felelősségéről. Az egyik a kiéhezett hiénaként viselkedő média, s azon belül az országos hírtelevíziók bűnös cirkusza.

2019. augusztus 02., péntek

Tusványos 30. Egy a tábor! – Tőkés László beszéde a diáktáborban

Mi, erdélyi magyarok száz esztendeje a saját bőrünkön tapasztaltuk meg, mit jelent a Trianon utáni beolvasztó politika és a Ceauşescu-féle kommunista homogenizáció. A többi európai nemzet önazonosságát is védelmezve állunk ki kereszténységünk mellett.

Makkay József 2019. augusztus 01., csütörtök

Tusványos hozadéka

Gyakorlatias ember lévén én inkább a táborban elhangzó előadások hozadékát próbálom szemrevételezni. Mennyire haladt előre az erdélyi magyar közösség az itt elhangzott gondolatok, tervek, nemzetpolitikai stratégiák megvalósítása terén? 

Sütő Éva 2019. július 28., vasárnap

Arculatépítés közpénzen

Régóta figyelem egyes Bihar megyei polgármesterek azon törekvését, miként alkalmaznak kabinetjeikben olyan „tanácsadókat”, akiket a hivatalban saját népszerűsítésükre, arculatépítésre használnak. Igaz, ezek a kabinetemberkék nem is használhatók másra. 

Makkay József 2019. július 25., csütörtök

A magyar és szerb Hunyadi János

Jó ideje csodálkozva nézem a szerb–magyar kapcsolatokat. A Kárpát-medencében nem vagyunk szokva az ilyen együttműködéshez. Ha éppen nem támadja valaki hátba a magyarokat, akkor a csend a gyanús, mert azt sejteti, hogy valamiféle alattomos dolog készül. 

Vélemény
Rostás Szabolcs: Trump és a „nagy”-Románia

A Fehér Ház jelenlegi lakójának meg sem fordult a fejében táplálni a revizionista román ...

Makkay József: A vég kezdete harminc évvel ezelőtt

Hova a fenébe akarsz menni? – szegezte nekem harminc évvel ezelőtt a kérdést a kolozsvári útlevélosztály ...

Nánó Csaba: Profik és dilettánsok

Nézőpont kérdése, hogy milyen művészi értékeket hordoz magában egy műkedvelő előadás, alkotás. ...