HIRDETÉS
Úgy tűnik, lecsengett az úzvölgyi cirkusz. A dormánfalviak által a magyar haditemetőbe becsempészett nagy betonkeresztes sírok a helyükön maradnak, a magyarság pedig nyalogatja a sebeit. Végül is nincs ebben semmi meglepő, hiszen száz éve ugyanez történik. Ebbe a kategóriába tartozik erdélyi nagyvárosaink gyors ütemű elrománosítása a múlt évszázad hatvanas-hetvenes éveitől: miután a román hatalom mindenhol új helyzetet teremtett, azt adminisztratív eszközökkel bebetonozta, nehogy valakinek eszébe jusson megváltoztatni bármit. S mivel ez kézenfekvő tanulság, engem csak az lep meg, hogy magyar elöljáróink nem tanulnak a múltból, a történelmi előzményekből, miközben újra és újra ugyanabba a zsákutcába sétálnak bele.
Ma már bizonyossággal tudjuk, hogy az úzvölgyi temetőgyalázás első kapavágásával, sőt az azt megelőző moldvai román előkészületekkel is tisztában voltak Hargita megyei magyar vezetőink, és értesült róla a magyar diplomácia is. A helyi magyar politikusok szájából elhangzó „nem gondoltuk, hogy így lesz” szabadkozás körülbelül úgy hat, mintha valaki tárva-nyitva hagyná lakásának ajtaját, merthogy oda úgysem fog bemenni a tolvaj. Ez a magyar naivitás több mint elgondolkoztató abban a százéves Romániában, amelyik mindig arra törekedett, hogy kisebbségi állampolgárait megalázza, elüldözze és javait kisajátítsa.
Milyen jó lett volna, ha a székelyföldi magyar vezetők a román temetőfoglalás kísérlete előtt riadóztatják a közvéleményt, hogy akkor védje meg jussát a magyar közösség, és ne utólag szembesüljön a megváltoztathatatlanság érzésével. Nem emlékszem ugyanis olyan erdélyi történetre, amikor a magyarság megkérdezése nélkül felállított bármilyen román emlékművet, szobrot vagy egy egyszerű sírkövet is eltávolítottak volna utólag. Erre sem bíróság, sem más romániai hatalom nem vállalkozik, mert a hallgatólagos román egyetértés szerint egy ilyen gesztus megengedhetetlen meghunyászkodás lenne a magyarok irányába. Ma már egyértelmű: a dormánfalviak temetőfoglalása immár ott fog éktelenkedni a következő évtizedekben is, ha csak valami csoda folytán nem fordul a történelem kereke.
Kolozsvár ugyanebben a hajóban úszik: az elmebetegséggel határos magyarellenesség nagymestere, Gheorghe Funar nemcsak román szobrokkal szórta tele a várost, hanem a magyarságot súlyosan sértő feliratok, táblák a mai napig a helyükön maradtak bő egy évtizedes polgármesterségének kitörölhetetlen emlékeként.
Úzvölgye minden esetre újabb tanulóiskola az erdélyi magyarság életében. Ha igaz a közösségi oldalakon megszellőztetett forgatókönyv, hogy a helyi magyar vezetők kampánycélból hagyták az úzvölgyi cirkusz kiterebélyesedését, hogy az európai parlamenti választásokra csatarendbe állítsák az erdélyi magyarságot, ez a lehető legrosszabb stratégia, ami elképzelhető. Ha pedig abban bíztak, hogy valamilyen formában megoldódik majd a temetőfoglalás, akkor ez politikai dilettantizmusra vall. Amin már az sem segít, hogy az RMDSZ az Úzvölgye miatt szakított a kormánypártokkal. Az ortodox sírkereszteket sem az aktuális, sem a leendő kormánypártok nem fogják bolygatni.
Ion Iliescu elnöktől tanultam meg, hogy a demokráciát nehéz elsajátítani. Közvetlenül az 1989-es forradalom után az ország nem tudott 180 fokos fordulatot venni.
Normális esetben az első reformcsomagnak a politikusokat kellett volna kellemetlenül érintenie – írja publicisztikájában a Rapublica.ro oldalon Ciprian Dîrjan Hunyad megyei kollégiumi tanár.
Bő másfél évtized elteltével ismét egy helyi szinten eredményes, tiszteletet parancsoló, ugyanakkor közkedvelt erdélyi-partiumi politikusra hárul a feladat, hogy Románia élére állva elvégezze mások helyett a piszkos munkát.
Furcsának tűnhet, de a közösségi médiában lassacskán immár senkit nem köszöntök fel születésnapján. Megvan ennek is a magyarázata: társadalmunk mérhetetlen felületessége.
A téma örök aktuális: a román tanügyi rendszer, azon belül is elsősorban a közoktatás. A politikusok és a választó nép szerint az óvónők, tanítók, tanárok heti 18 órát dolgoznak, ami botrányosan kevés a polcfeltöltő tanulatlanok heti 40 órájához képest.
Ilie Bolojan új kormánya nagyon nehéz helyzetben van a költségvetési hiány lefaragására hozott intézkedéseivel, amit a közalkalmazottak többsége nem fogad el. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az állami alkalmazottak kellene a legkevésbé tiltakozzanak.
Miközben sztrájkhullám fenyegeti az országot – a közalkalmazottak mindent elkövetnek, hogy kiváltságaikat megőrizzék –, a román államháztartás hiányát csökkenteni akaró Bolojan-kormány kitart eltökélt szándéka mellett.
A napokban egy egyetemi ballagási bulin voltam. A végzősökkel való rövid beszélgetésekből hamar kirajzolódott, hogy a három tanulmányi év végén ugyanolyan sokféleképpen éreznek, mint egykor a saját évfolyamom.
Aki jelen van a közösségi média felületein, óhatatlanul szembe kerül számos reklámmal, valamint ismerősei, barátai által megosztott tartalmakkal. A baj csak, hogy amit látunk, az nem mindig a valóság – a mesterséges intelligencia szüleménye lehet.
Nicușor Dan elnök folytatja a többség kialakítására irányuló műveletet, amelynek célja egy terv kidolgozása a „költségvetési hiány” csökkentésére. Bukarest főpolgármestereként nagyjából ugyanezt próbálta meg.
Bő másfél évtized elteltével ismét egy helyi szinten eredményes, tiszteletet parancsoló, ugyanakkor ...
Ilie Bolojan új kormánya nagyon nehéz helyzetben van a költségvetési hiány lefaragására ...
Aki jelen van a közösségi média felületein, óhatatlanul szembe kerül számos reklámmal, valamint ...
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
