Ukrán és orosz álmoskönyv

Ukrajna és Oroszország katonai és gazdasági lehetőségeit jól ismerő szakértők is tanácstalanok az ukrajnai háború kimenelét illetően. A NATO főtitkára, Jens Stoltenberg időnként ugyan magabiztosan kijelenti, hogy Ukrajnának győzni kell – azaz fel kell szabadítania az oroszok által elfoglalt kelet- és dél-ukrajnai területeket –, de állásfoglalása inkább vágyálomnak, mint valóságnak tűnik.

Különböző kerekasztal-beszélgetésekben megszólaló ,,szakértők” még tovább mennek: ha a hitleri Németországot sikerült legyőzni, miért nem lehetne ugyanezt megtenni Oroszországgal?

Aki ezen agyal, az két ,,apróságot” felejt el. A második világháború végén a Németországot körbekerítő angol-amerikai és szovjet csapatok a birodalom fővárosában, Berlinben semmisítették meg Hitler hadseregének utolsó védőbástyáit. Németország kutyaszorítóba került és elveszítette a háborút. A másik ,,apróság”, hogyha a németeknek az amerikaiak előtt sikerül megszerezniük az atombomba gyártásának titkát, a háború kimenetele másként alakul.

Könnyű felmérni, hogy nem létezik párhuzam a két történelmi kor között.

Oroszorországot már csak azért sem lehet katonai erővel legyőzni, mert ezt egyik nyugati állam és a NATO sem akarja. Bármennyire is támogatják Ukrajna függetlenségét, világháborút és atomhalált senki nem akar.

Egy NATO-Oroszország katonai konfliktus beláthatatlan következményekkel járna, és minden bizonnyal leghamarabb Ukrajna tűnne el országként a föld színéről.

A világ egyik legnagyobb atomfegyver-arzenáljával rendelkező Oroszországot nem könnyű, vagy másként fogalmazva lehetetlen úgy legyőzni, hogy a támadó fél ne szenvedjen el jóvátehetetlen károkat. Magyarán szólva ő is megsemmisül. Ha pedig nem lehet legyőzni, a nyugatiak hogyan szeretnének olyan katonai sikereket látni Ukrajnában, ami Oroszországot teljes visszavonulásra és a háborús kártétel megfizetésére kötelezhetné?

Magától adódik a kérdés:

ha egy ország atomhatalom, akkor neki mindent szabad? Mondhatnánk, persze, hogy nem, de a történelmi valóságon ez mit sem változtat.

A polkorrekt európai sajtóban nem illik az Amerikai Egyesült Államok világcsendőr cserepét felhozni, amikor Vietnámban, Afganisztánban, Irakban – és bizony folytatni lehetne a sort –, az amerikai hadsereg nagyjából ugyanazt tette, mint ma az oroszok Ukrajnában. Emlékezzünk az iraki háborúra, amikor Szaddam Husszein iraki diktátort azzal vádolták meg, hogy tömegpusztító fegyvereket tart. Utólag kiderült, hogy a CIA hazudott az amerikai kormányzatnak, de mindez már rég a múlté. Az amerikai hadsereg miatt elpusztult több tízezer civil áldozatért azóta sem felelt senki. Nem emlékszem, hogy az amerikai hadbíróság vagy a világ bármelyik bírósága amerikai katonai vagy titkosszolgálati vezetőket ítélt volna el az elkövetett atrocitásokért.

Mindezt nem azért írom, mert az Ukrajnát lerohanó oroszokkal szimpatizálok. Egyik világhatalmat sem kedvelem. Ne legyenek illúzióink afelől, hogy Amerika, Oroszország van Kína nem viszi át tűzön-vízen az érdekeit. Ha pedig így van, mi értelme belekergetni a világot egy végeláthatatlan háborúba, amelyikben az Ukrajnával határos országok csak ,,járulékos veszteségek” lehetnek.

Nem volna kézenfekvőbb minden eszközzel kikényszeríteni a béketárgyalásokat és a békekötést akár Ukrajna területi veszteségeinek árán, kompromisszumokkal aláíratni? Európa már eddig is hatalmas árat fizetett az ukrajnai háborúért, miközben

Brüsszelben és Washingtonban továbbra is euró- és dollármilliárdok röpködnek a levegőben, amivel Ukrajnát szeretnék támogatni. De vajon meddig?

Mennyi pénze van az Európai Uniónak erre, miközben a vámmentes ukrán mezőgazdasági termékek behozatala csak Romániának több milliárd eurós kárt okozott, amiből Brüsszel könyöradományként 10–20 millió eurót akar kifizetni.

Ma már egyre többen mondják, hogy az ukrajnai háborúnak nem lesznek nyertesei, csak vesztesei. Talán hamarosan eljön az az idő, amikor a döntéshozók felismerik, hogy az emberáldozatokban és anyagiakban napról napra növekvő veszteséget csak békekötéssel lehet megállítani.