avatar
Makkay József

2018. október 12., 21:25

Semmi pánik, győztek az igenek!

Megbukott a referendum – olvasom a kárörvendő újságcikkeket és a közösségi oldalak bejegyzéseit. Sok liberális beállítottságú ember a romániai társadalom „érettségével és tisztánlátásával”magyarázza ezt, mintha az emberek többsége mérlegelte volna, hogy miért nem megy el szavazni.

A mintegy négymillió szavazat 91, 56 százaléka igen, ami önmagában jelzi a társadalom véleményét a párkapcsolatról, a házasságról, a család keresztyén meghatározásáról. Valószínűleg ennél jóval nagyobb részvétel esetén sem kúszott volna a hagyományos családmodellre nemet mondók aránya 10 százalék fölé a mostani 6,5-ről. Tehát semmi pánik, nincs miért ünnepelniük az emberi kapcsolatokat „modern” szemszögből meghatározó véleményformálóknak.

Ha a referendum sikertelenségének hátterét vizsgáljuk, akkor egyértelműen a hiányzó vagy vérszegény kampányra kell gondolnunk. A népszavazást kezdeményező Koalíció a családért keresztyén szervezet a kampány területén nem mozgott otthonosan, meghaladták a feladatok. A politikum nem állt melléjük: a referendum kiírásának hosszú ideig történő halogatása nem tett jót az ügynek, a rendelkezésükre álló egy hónap pedig túl kevésnek bizonyult.

Igazából egyetlen politikai párt sem akadt az országban, amelyik magáénak érezte volna az ügyet. A kormányzó szociáldemokraták és az ellenzéki liberálisok nyilatkozatok szintjén ugyan a népszavazás mellé álltak, de kampányra egyiknek sem futotta. Az egykori magyarországi Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) romániai inkarnációja, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) a legvehemensebben kampányolt a távolmaradás mellett, retorikája minden határt túllépett egy magát keresztyénnek tartó országban.

Erdélyi magyar kampány nem volt. A történelmi magyar egyházak püspökei –az unitárius egyház kivételével, amely nem foglalt állást –a részvételre és az igen szavazatra buzdítottak, de egy nyilatkozat önmagában nem kampány. Az RMDSZ szintén nyilatkozatok szintjén buzdított a részvételre, de semmiféle tájékoztatást nem nyújtott sem falun, sem városon. Úgyszintén a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt, amelyek vezetői kiálltak ugyan az igen szavazatok mellett, de kampányra nekik sem futotta.

A civilkezdeményezés nyomán létrejött referendum tanulsága egyértelműen az, hogy megfelelő kampány nélkül esélytelen mozgósítani a szavazókat. Ma már az emberek maguktól sehova nem mennek el: meg kell őket szólítani, meg kell őket keresni, szakszerű tájékoztatásra van szükség. E három kívánalomból az erdélyi magyarság körében egyik sem valósult meg. Amihez hozzáadódott a liberális megmondóemberek referendumellenes kampánya.

Egy dolog bizonyos: Romániában nem az igenekkel, hanem a részvétellel volt baj.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Somogyi Botond 2025. június 14., szombat

Ne higgy, ha látod is!

Aki jelen van a közösségi média felületein, óhatatlanul szembe kerül számos reklámmal, valamint ismerősei, barátai által megosztott tartalmakkal. A baj csak, hogy amit látunk, az nem mindig a valóság – a mesterséges intelligencia szüleménye lehet.

2025. június 12., csütörtök

Nicușor Dan sötét napjai

Nicușor Dan elnök folytatja a többség kialakítására irányuló műveletet, amelynek célja egy terv kidolgozása a „költségvetési hiány” csökkentésére. Bukarest főpolgármestereként nagyjából ugyanezt próbálta meg.

2025. június 08., vasárnap

Szégyenérzet semmi. Hitelesség még annyi sem – Román lapvélemény a kormánypártokról

Most már nem harcoltok a miniszterelnöki posztért, sem a minisztériumokért! Persze, hiszen most dolgozni kell, nem lehet légvárakat kergetni! – fogalmaz a Szociáldemokrata Párt figyelemelterelő manővereire reflektálva a Republica. ro.

Somogyi Botond 2025. június 07., szombat

Pünkösd – a Szentlélek ünnepe

A keresztyén egyházi év egyik legfontosabb ünnepe a pünkösd, amely a húsvét utáni ötvenedik napon következik, és a Szentlélek kitöltetését ünnepeljük. Karácsony és a feltámadás ünnepe után pünkösd csupán a „harmadik helyre szorul” a fontossági sorrendben.

Balogh Levente 2025. június 02., hétfő

Trump külpolitikája a hangzatos ígéretektől a realitásokig

Az ukrajnai háború lezárása, a gázai konfliktus rendezése, új, az Egyesült Államok számára kedvezőbb kereskedelmi kapcsolatok kidolgozása a külföldi partnerekkel – ambiciózus, már-már bombasztikus külpolitikai és gazdasági célokat tűzött ki Donald Trump.

2025. június 01., vasárnap

Ilie Bolojan nem tesz csodákat

Ilie Bolojan nem egy megváltó alkat, és nem is lehet az. Ha egyesek a nevének állandó ismételgetésével sikeresen felépítettek köré egy ilyen aurát – „jaj, nélküle nem lehet” –, az pusztán önhipnózis.

Makkay József 2025. május 30., péntek

A parajdi tragédia bukaresti szálai

Kétségbeesett, könnyező, vagy éppen dühös emberekkel találkoztak az újságírók az elmúlt napokban Parajdon a bányatragédia miatt. A helyiek úgy érzik, megélhetésük végveszélybe került. A jövőbe vetett hite omlott össze sok embernek a Sóvidéken.

2025. május 19., hétfő

Vasárnap a művelt, dolgos, kitartó ember győzött a huligán, a bűnöző, a csaló fölött

Nicușor Dan Románia új elnöke. Komolyan remegtünk, míg idáig eljutottunk, kezdve a 2024. november 24-i fekete estétől, amikor azzal a meglepetéssel szembesültünk, hogy Călin Georgescu felbukkant a fasiszta-kommunista-Ceaușescu múltból.

Somogyi Botond 2025. május 16., péntek

Szavazok, mert nem akarok fogorvos nélkül maradni

Simion és Nicușor. Bármerre tekintek, mindenhonnan ez a két név ömlik. Akár a tévét, akár az újságot nézem. Ha pedig a közösségi médiát vagy a honlapokat böngészem, beleértve a sportportálokat, akkor mintha minden megsokszorozódna.

Somogyi Botond 2025. május 07., szerda

Lehet-e Erdő Péter pápa?

Ferenc pápa halála után a világi lapok egy részében a lehetséges utódok között felmerült Erdő Péter magyar bíboros neve is. A Ferenc pápa által képviselt mai világban azonban nem igazán van szükség egy tudós pápára.

Vélemény
avatar
Somogyi Botond: Ne higgy, ha látod is!

Aki jelen van a közösségi média felületein, óhatatlanul szembe kerül számos reklámmal, valamint ...

avatar
Somogyi Botond: Pünkösd – a Szentlélek ünnepe

A keresztyén egyházi év egyik legfontosabb ünnepe a pünkösd, amely a húsvét utáni ötvenedik ...

avatar
Balogh Levente: Trump külpolitikája a hangzatos ígéretektől a realitásokig

Az ukrajnai háború lezárása, a gázai konfliktus rendezése, új, az Egyesült Államok számára ...

Legnézettebb
csütörtök, 22:13
szombat, 08:18

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.