Románok úgynevezett toleranciája

Noha százszor, ezerszer lejátszottuk már ezt a meccset, a jelek szerint sosincs vége. Bukarestben ismét rácsodálkoznak, hogy az országban élnek nem román nemzetiségűek is, akik ragaszkodnak önazonosságukhoz, hagyományaikhoz, és amikor a hovatartozásukat nyilvánosan is felvállalják és kifejezik, jön a menetrend szerinti berzenkedés és hőzöngés, hogy ezt azért nem szabad. Elvégre mégis csak románok vagyunk valamennyien…

A román sportsajtó, majd a többségi politikusok egy része iszonyú patáliát csapott abból, hogy a Szlovéniában rendezett divízió I/A világbajnokságnak a magyar és a romániai válogatott által vívott zárómérkőzése végén a magyar hokisok elénekelték a székely himnuszt is.

A sportágban kevésbé jártasak kedvéért el kell mondani, hogy néhány kivételtől eltekintve Romániában mindenekelőtt a Székelyföldön űzik a jégkorongot, de ott aztán nagyon. Kis túlzással a székely gyerek korcsolyával a lábán születik. De a hoki nem csak szeretett, hanem sikeres sportág is a székelyeknél. Elég, ha azt említjük, hogy a romániai és magyarországi klubcsapatok részvételével zajló regionális Erste Liga idei kiírását – bajnoki címét megvédve – a Csíkszeredai Sportklub nyerte megszerezve a román bajnoki címet is. Nem véletlen, hogy a ljubljanai vb esetében romániai válogatottat említettünk, hiszen a húsz fős keretet tíz székely, öt román, továbbá öt honosított – orosz, ukrán és szlovák – játékos alkotja. Tetszik, nem tetszik, ezek a realitások és merítési, válogatási lehetőségek a honi sportágban.

Mármost a világ más tájain működő klubokhoz, nemzeti csapatokhoz hasonlóan a székelyföldi hokicsapatoknál is szokás, hogy az összecsapások végén a szurkolók eléneklik a székely himnuszt, a legtöbb esetben a játékosokkal közösen. Így történt az említett vb-meccsen is.

A pillanat egyediségét pedig az jelentette, hogy a himnuszt nemcsak a magyar, hanem a romániai válogatott keretének a fele is végighallgatta – piros-sárga-kék mezben.

Erre jött a felhördülés. Először a bukaresti sportlapokban, majd természetesen jelentkezett a szolgálatos uszító, hogy némi meglepetésre beszálljon a magyarellenes kórusba az intoleranciájáról eddig kevésbé ismert egykori kormányfő, a jelenlegi kabinetben miniszterelnök-helyettesi posztot betöltő Sorin Grindeanu is. Valamennyien a román állammal szembeni súlyos sértésként igyekeznek beállítani, hogy magyar nemzetiségű sportolók elénekelték/meghallgatták az önazonosságukhoz szervesen hozzátartozó székely himnuszt, mintha ezzel legalábbis kikiáltották volna a tömbmagyar régió függetlenségét. Egyenesen szánalmas, amint a politikusok, sportpublicisták hol a Székelyföldet, hol a székely indulót nevezik „úgynevezettnek”. Mintha éppenséggel ők lennének illetékesek megállapítani egy őshonos népről, annak szülőföldjéről, nyelvéről, kultúrájáról, himnuszáról, hogy létezik. (Az egyik felháborodott egyenesen azt állította, hogy a vb-n a román himnusz helyett játszották le a székelyt, holott tudni kell, hogy mindig a győztes csapat/nemzet himnusza csendül fel).

Hogy mi lesz a hokibotrány végkimenetele, nem tudni. A román jégkorongszövetség a politikától érkezett ösztönzésre szolgai módon válaszolva vizsgálatot indított.

Büntetéssel fenyegetik a székely hokisokat, a román koalíciós „partnerek” közül többen RMDSZ-es miniszterek felelősségre vonását pedzegetik.

A zsigeri magyargyűlöletből nehezen kigyógyítható „úgynevezettezők” azonban jobb, ha az eszükbe vésik: ha Romániának szüksége van nemzeti kisebbségei teljesítményére – esetünkben a székelyek hokitudására, amely nélkül a válogatottat sehol nem jegyeznék –, akkor kelljenek csak a jelképeik is, és ne próbálja nem létezőnek beállítani magyarok, székelyek kultúráját, önazonosságát. Elvégre máskor előszeretettel hangoztatják a bukaresti illetékesek, hogy a román állam mennyire toleráns a kisebbségeivel, amelyekkel példaértékűen bánik. Hát egy hokimeccs is rávilágít, mennyire...