Néha viccesen azt szoktuk mondani, hogy a múlt rendszerben a lakosság fele a besúgókból, másik fele a besúgottakból állt. Most, harminc évvel a nagyon is megkérdőjelezhető változások után kiderül, hogy a fenti megállapítás nem is olyan megmosolyogni való. Szerencsére semmit sem lehet hosszú ideig eltitkolni, főleg ha annak írásos bizonyítéka is marad.
Félve és még mindig kevés számban jelennek meg olyan memoárkötetek, visszaemlékezések, ahol a szerzők nyilvánosságra hozzák megfigyelési dossziéikat, írnak meghurcolásukról, a „kékszemű fiúkról”, a „bőrkabátosokról”, a „kék farkasokról” – ahogyan a köznyelvben megnevezték a szekusokat. Ám azok, akik rászánják magukat, hogy feltárják a múltat, még ma is (olykor indokolatlanul) óvakodnak attól, hogy a gyereket a nevén nevezzék. Vagyis a közvélemény és az utókor tudomására hozzák, kik voltak azok, akik valamilyen hála reményében vagy pusztán egy fajta ügybuzgóságból besúgták őket. Persze tisztában vagyunk azzal, hogy az idő begyógyítja a sebeket, az ember sok mindent kibír és még több mindent elfelejt. És aki akkor nem akart ártani másoknak, az ma is óvatosan viszonyul a dolgokhoz. Főleg akkor, ha „árulója”, aki miatt mindenféle vegzálásnak volt kitéve az illető, annak idején legjobb barátja, kedves munkatársa volt. Ahogy telik az idő, sajnos egyre kevesebb tanúja marad azoknak a rettenetes időknek, amikor senkiben sem lehetett megbízni, nem lehetett tudni, hogy a társaságnak éppen melyik tagja van „beépítve”, ki a barát és ki az ellenség, mikor jön az emberfiáért a fekete autó.
A „téglák” között voltak olyanok, akik teljesen hasznavehetetlennek bizonyultak tartótisztjeik számára, hiszen semmilyen lényeges információval nem látták el őket. Róluk hamar le is mondtak, az is előfordult, hogy szélnek eresztették őket, ezalatt értsd, hogy engedték, hadd menjenek más országba boldogulni. Aztán létezett egy olyan besúgói réteg, amely hitből és buzgalomból árulta el társait, amelynek nem okozott lelkiismeret-furdalást, ha családtagja, barátja, ismerőse a börtönben vagy a csatornánál köt ki.
A harmadik kategória az volt, amelyik komoly hasznot húzott aljas tevékenységéből. A hatalom többnyire nem pénzzel hálálta meg a hűséget – bár nyilván ilyen is volt –, hanem jól fizető állásokkal, külföldi kiküldetésekkel, rangokkal, diplomákkal. Utóbbiak közé tartozik Bukarest volt főpolgármestere, Románia egykori államelnöke. A bukaresti ítélőtábla ugyanis helyt adott a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) keresetének, megerősítve, hogy Traian Băsescu volt államfő, jelenlegi európai parlamenti képviselő együttműködött az egykori kommunista titkosszolgálattal. Ennél nagyobb blamázst egy országra nézve elképzelni is nehéz…
Băse tehát besúgó volt. Korán kezdte, a szolgálat már diákkorában, 1972-ben beszervezte, amikor elkezdte tanulmányait a tengerészeti egyetemen, s később Petrov fedőnév alatt írt jelentéseket. Két ilyen dokumentumot is találtak, amelyben két volt kollégájáról írt elmarasztaló jelentést, egyikük emiatt nem kapott meg egy külföldi megbízatást tengerészként. A kézzel írt jelentéseket egy alezredesnek adta át, 1975-ben például rendszerellenes tevékenységekről, az ország elhagyásának szándékáról, illetve az idegenekkel való találkozókról számolt be. A hála sem maradt el: a nyolcvanas évek végén Băse, mint aki jól végezte dolgát, a belgiumi Antwerpenben, a NAVROM Kereskedelmi Társaságnál kapott állást.
A kérdés immár nem az, hogy a volt államfő „tégla” volt vagy nem, hanem az, hogy miért csak most kerültek elő a dokumentumok. Hiszen őt már átvilágították néhány évvel ezelőtt, és akkor olyan tisztának bizonyult, mint a ma született bárány. A lehetséges válasz az, hogy abban az időpontban a Szekuritáté utódjának nem állt érdekében feltárni Băsescu múltját, hiszen a tét az államelnökség volt. Bizonyára tudták a titkosszolgálat emberei, hogy miért pont ez a félnótás tengerész felel meg nekik. Így utólag pedig érthető, hogyan lehetett ebből a Popeye-figurából (mozgalmi nevén Petrov) előbb főpolgármester, majd egy ország első embere.
Meggyőződésem, ha netalán román papot választanának pápának – ami nyilván lehetetlen, de már láttunk csodákat – több, mint valószínű, hogy előbb vagy utóbb róla is kiderülne, hogy „tégla” volt. Nyilván csak akkor, ha valamelyik érdekcsoportnak ez felelne meg…
Furcsának tűnhet, de a közösségi médiában lassacskán immár senkit nem köszöntök fel születésnapján. Megvan ennek is a magyarázata: társadalmunk mérhetetlen felületessége.
A téma örök aktuális: a román tanügyi rendszer, azon belül is elsősorban a közoktatás. A politikusok és a választó nép szerint az óvónők, tanítók, tanárok heti 18 órát dolgoznak, ami botrányosan kevés a polcfeltöltő tanulatlanok heti 40 órájához képest.
Ilie Bolojan új kormánya nagyon nehéz helyzetben van a költségvetési hiány lefaragására hozott intézkedéseivel, amit a közalkalmazottak többsége nem fogad el. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az állami alkalmazottak kellene a legkevésbé tiltakozzanak.
Miközben sztrájkhullám fenyegeti az országot – a közalkalmazottak mindent elkövetnek, hogy kiváltságaikat megőrizzék –, a román államháztartás hiányát csökkenteni akaró Bolojan-kormány kitart eltökélt szándéka mellett.
A napokban egy egyetemi ballagási bulin voltam. A végzősökkel való rövid beszélgetésekből hamar kirajzolódott, hogy a három tanulmányi év végén ugyanolyan sokféleképpen éreznek, mint egykor a saját évfolyamom.
Aki jelen van a közösségi média felületein, óhatatlanul szembe kerül számos reklámmal, valamint ismerősei, barátai által megosztott tartalmakkal. A baj csak, hogy amit látunk, az nem mindig a valóság – a mesterséges intelligencia szüleménye lehet.
Nicușor Dan elnök folytatja a többség kialakítására irányuló műveletet, amelynek célja egy terv kidolgozása a „költségvetési hiány” csökkentésére. Bukarest főpolgármestereként nagyjából ugyanezt próbálta meg.
Most már nem harcoltok a miniszterelnöki posztért, sem a minisztériumokért! Persze, hiszen most dolgozni kell, nem lehet légvárakat kergetni! – fogalmaz a Szociáldemokrata Párt figyelemelterelő manővereire reflektálva a Republica. ro.
A keresztyén egyházi év egyik legfontosabb ünnepe a pünkösd, amely a húsvét utáni ötvenedik napon következik, és a Szentlélek kitöltetését ünnepeljük. Karácsony és a feltámadás ünnepe után pünkösd csupán a „harmadik helyre szorul” a fontossági sorrendben.
Az ukrajnai háború lezárása, a gázai konfliktus rendezése, új, az Egyesült Államok számára kedvezőbb kereskedelmi kapcsolatok kidolgozása a külföldi partnerekkel – ambiciózus, már-már bombasztikus külpolitikai és gazdasági célokat tűzött ki Donald Trump.
Ilie Bolojan új kormánya nagyon nehéz helyzetben van a költségvetési hiány lefaragására ...
Aki jelen van a közösségi média felületein, óhatatlanul szembe kerül számos reklámmal, valamint ...
A keresztyén egyházi év egyik legfontosabb ünnepe a pünkösd, amely a húsvét utáni ötvenedik ...
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.