Nemrég érkezett a hír, hogy néhány napja elhunyt kereszttatám. Idős volt, 85. évében járt, és a korral együtt betegség is felütötte a fejét. Eltávozása tehát a földi élet velejárója volt, főleg, hogy napjainkban számos negyvenes, ötvenes éveiben járó személy költözik az örökkévalóságba különböző okok miatt. Engem mégis mély szomorúság fogott el. És nem csak azért, mert a kereszttatám volt.
Hazaértem, s a letaglózó hírt megosztottam a családdal is, kezdtem mesélni az életéről, s egy adott ponton így fogalmaztam: úgy érzem, miatta találták ki azt a szót, hogy…
Úriember – vágott a szavamba a feleségem. S valóban. Nemcsak nekem egyértelmű, hanem ezek szerint másoknak is.
Számomra, aki ma is alig tudok beütni egy szeget a falba, ezermesternek tűnt, s az is volt, hiszen háza táján mindent ő maga tett helyre, javított meg, készített el. Ugyanakkor személye ma is úgy él bennem, mint aki soha nem emelte fel a hangját, nem veszekedett vagy vitatkozott senkivel. Bárhol volt, bárhova ment, mindig úgy öltözött, mintha skatulyából húzták volna elő. Mert hát úriember volt. Nemcsak kívül, belül is. A kolozsvári református kollégiumban érettségizett, s azok közé a régi vágású férfiak közé tartozott, akikből ma már egyre kevesebb van. Ha egyáltalán van.
A régi rendszerben családunknak nem volt személygépkocsija (az újban sem), neki igen.
Bármikor képes volt, még éjnek idején is felöltözni, ha szükség volt arra, hogy autóval hazavigyen minket. Vagy bárhova.
Gyermekként sokat ültem a hátsó ülésen, s hallgattam, ahogy beszél. Pontosabban figyeltem, hogy mikor szólal meg. Mert ritkán tette, de akkor mindig a fején találta a szöget. Akkor fogadtam meg magamban, hogy ha felnövök, és esetleg autóm is lesz, senkit nem fogok visszautasítani, ha fuvarozni kell. Emlékszem, milyen jóleső érzés volt számomra, s úgy éreztem, ezt majd illik másoknak is visszaadni.
Ilyenkor tudatosítom ismét magamban, mennyire igaz, hogy a felnőttek megjelenésükkel, viselkedésükkel, cselekedetükkel példaképek tudnak lenni a gyermekek, fiatalok számára. Nekem ő az volt, s csak most sajnálom igazán, hogy ezt neki nem tudtam elmondani. Isten nyugtasson, kedves keresztapám!
,,Kísértet járja be Európát – a kommunizmus kísértete” – ki ne ismerné ezt a mondatot, mely a kommunista kiáltványban szerepelt. Bár 1989-ben a kommunizmust hirdető államok jelentős része zátonyra futott, Marx és Engels eszméi nem tűntek el.
Tűnődni kezdtem, vajon mi lehet az oka annak, hogy a párizsi ötkarikás játékok megnyitójának szervezői irányába írott LMBTQ- és woke-ellenes véleményem nem tetszett a Facebook-oldalakat folyamatosan ellenőrző szemeknek-füleknek.
Az erdélyi magyar temetőkről soha nem készült részletes értékleltár. Nem tudni pontosan, hol vannak és melyek azok a hagyatékok, amelyek a magyar kulturális örökség számára fontosak. Egy dolog biztos: ezek jelentős része gyorsuló ütemben pusztul.
Csak nehogy megbetegedj, és kórházba kerülj! – hallottam gyermekkoromban nagyszüleimtől, idős emberektől. Akkor nem tudtam, mit jelent, de majd’ egy fél évszázad után bizony saját bőrömön érzékelem, mennyire igaz és valós a félelem.
Megosztott társadalomban élünk, legalábbis Magyarországon és Szlovákiában biztosan. Megosztott, ugyanakkor ellentétes, sőt sokszor gyűlölködő. Jóformán ugyanazt a színű tárgyat is képesek egyik térfélen zöldnek, másikon sárgának beállítani.
Valószínűleg mindannyian érezzük, hogy e merénylet több annál, hogy egy magányos elkövető tette. Nem Fico múltjának, hanem sokkal inkább jelenének szól. Az pedig rendkívül sajnálatos, hogy a 21. század Európai Uniójában ilyesmi megtörténhet.
A diktatórikus politikai hatalom természeténél fogva mindig irtózott a sajátjától eltérő világnézettől. Ezeket a beidegződéseket mentették át az 1989 után létrejött politikai alakulatok is, amelyek a kommunista ideológiában gyökereznek.
Varga Judit igazszágügyi miniszter exférje, Magyar Péter új pártot alapít. Komolyan gondolhatja-e bárki, hogy a „csalódott fideszesek” elegen vannak a rendszer megbuktatásához? Ami nem sikerült az ellenzéki pártoknak, mitől működne Magyar Péter esetében?
A székelyföldi autonómiaharc felemásra sikeredett. Mindenki beszél róla, azonban az erdélyi magyar politikusok egy része nem hisz benne, és ezt megérzik az emberek. Nem elég az autonómiáról évente egyszer-kétszer szépeket mondani és írni.
A három évtizede összeszámolt több száz gazdából 3-4 ha maradt, akik földből próbálnak megélni. A fél tucat faluból álló község szántóföldjeit egyetlen agrárvállalkozó vásárolja fel. Az új földbirtokos impériuma ezer hektárhoz közelít.
Tűnődni kezdtem, vajon mi lehet az oka annak, hogy a párizsi ötkarikás játékok megnyitójának szervezői ...
Csak nehogy megbetegedj, és kórházba kerülj! – hallottam gyermekkoromban nagyszüleimtől, idős emberektől. Akkor ...
Megosztott társadalomban élünk, legalábbis Magyarországon és Szlovákiában biztosan. Megosztott, ...
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.