avatar
Nánó Csaba

2017. május 01., 20:09

Nem üres hazabeszélés

Volt, amit bámulnia Mátyás királynak a lováról: a kincses város hétszáz éves történetének legnagyobb sporteseményére került sor a hétvégén. Egyes dolgokban Erdély fővárosa mintha kezdené lehagyni Bukarestet. Nyilván hazabeszélek, de vannak pillanatok, amikor felemelő érzés kolozsvárinak lenni. Ehhez az is kellett, hogy a román fővárost ismét megszállja a nagyzási mánia, és működőképes sportcsarnok helyett megváltást ígérő katedrális építkezéséhez kezdjen. Ezzel csak jót tett Erdélynek, hiszen a világ szeme pár napig ránk szegeződött, és még a viharos franciaországi elnökválasztás sem tudta elnyomni a hírügynökségek méltatásait az eseményről.

A nemzetközi visszhangokból kiderült: Kolozsvárnak nem volt szégyellnivalója. Még úgy sem, hogy az egyik edzőterembe beesett az eső, a közlekedés pedig mifelénk olyan amilyen, ráadásul a tavasz közepén néhány napra a tél is beköszöntött.

Mindazonáltal sikeres tornász-Európa-bajnokságot tudhatnak maguk mögött a rendezők, a nézők pedig bebizonyították, civilizáltan is lehet szurkolni a kedvenceknek. A város és a régió hírnevének csakis jót tett, hogy külföldiek ezrei látogathattak el az ország bizonyítottan kulturáltabb felébe.

Három magyar és négy román érem született, ami a várakozásokat fe­lülmúlta. A tizenhét esztendős Kovács Zsófia történelmet írt azzal, hogy ezüstérmet nyert női összetettben, hiszen a sportág történetében magyar lány ilyen kimagasló eredményt még nem ért el. A román Cătălina Ponor pedig egyenesen szenzációsat alkotott: közel a harmincadik életévéhez ismét aranyat nyert gerendán. Valamikor 14-15 éves gyerekek vitték a tornában a pálmát, de a román hölgy esete is bizonyítja: kemény munkával sokáig a csúcson lehet maradni.

Keserű szájízt hagyott hátra Berki Krisztián ezüstérme lólengésben. Nem mintha egy európai második hely nem lenne nagyszerű és elismerésre méltó, de a magyar sportoló nem a szeren mutatott teljesítménye miatt maradt le az aranyról, hanem amiatt, hogy a gyakorlatát két másodperccel később kezdte meg. Számomra örök rejtély marad, hogy adminisztratív okokra hivatkozva hogyan lehet valakinek a sportteljesítményéből levonni, ezzel gyakorlatilag lenullázva évek kemény munkáját. Egyébként tornában a pontozás mára már jócskán a relativitáselméletre hasonlít: annyira bonyolult és átláthatatlan, hogy a döntőbírákon kívül nagyon kevesen értik a rendszert. Ha másban nem is, de sportesemények szervezésében kezdünk felzárkózni a jobb világhoz. Csak a lendület ne hagyjon alább…

0 HOZZÁSZÓLÁS
Somogyi Botond 2025. június 14., szombat

Ne higgy, ha látod is!

Aki jelen van a közösségi média felületein, óhatatlanul szembe kerül számos reklámmal, valamint ismerősei, barátai által megosztott tartalmakkal. A baj csak, hogy amit látunk, az nem mindig a valóság – a mesterséges intelligencia szüleménye lehet.

2025. június 12., csütörtök

Nicușor Dan sötét napjai

Nicușor Dan elnök folytatja a többség kialakítására irányuló műveletet, amelynek célja egy terv kidolgozása a „költségvetési hiány” csökkentésére. Bukarest főpolgármestereként nagyjából ugyanezt próbálta meg.

2025. június 08., vasárnap

Szégyenérzet semmi. Hitelesség még annyi sem – Román lapvélemény a kormánypártokról

Most már nem harcoltok a miniszterelnöki posztért, sem a minisztériumokért! Persze, hiszen most dolgozni kell, nem lehet légvárakat kergetni! – fogalmaz a Szociáldemokrata Párt figyelemelterelő manővereire reflektálva a Republica. ro.

Somogyi Botond 2025. június 07., szombat

Pünkösd – a Szentlélek ünnepe

A keresztyén egyházi év egyik legfontosabb ünnepe a pünkösd, amely a húsvét utáni ötvenedik napon következik, és a Szentlélek kitöltetését ünnepeljük. Karácsony és a feltámadás ünnepe után pünkösd csupán a „harmadik helyre szorul” a fontossági sorrendben.

Balogh Levente 2025. június 02., hétfő

Trump külpolitikája a hangzatos ígéretektől a realitásokig

Az ukrajnai háború lezárása, a gázai konfliktus rendezése, új, az Egyesült Államok számára kedvezőbb kereskedelmi kapcsolatok kidolgozása a külföldi partnerekkel – ambiciózus, már-már bombasztikus külpolitikai és gazdasági célokat tűzött ki Donald Trump.

2025. június 01., vasárnap

Ilie Bolojan nem tesz csodákat

Ilie Bolojan nem egy megváltó alkat, és nem is lehet az. Ha egyesek a nevének állandó ismételgetésével sikeresen felépítettek köré egy ilyen aurát – „jaj, nélküle nem lehet” –, az pusztán önhipnózis.

Makkay József 2025. május 30., péntek

A parajdi tragédia bukaresti szálai

Kétségbeesett, könnyező, vagy éppen dühös emberekkel találkoztak az újságírók az elmúlt napokban Parajdon a bányatragédia miatt. A helyiek úgy érzik, megélhetésük végveszélybe került. A jövőbe vetett hite omlott össze sok embernek a Sóvidéken.

2025. május 19., hétfő

Vasárnap a művelt, dolgos, kitartó ember győzött a huligán, a bűnöző, a csaló fölött

Nicușor Dan Románia új elnöke. Komolyan remegtünk, míg idáig eljutottunk, kezdve a 2024. november 24-i fekete estétől, amikor azzal a meglepetéssel szembesültünk, hogy Călin Georgescu felbukkant a fasiszta-kommunista-Ceaușescu múltból.

Somogyi Botond 2025. május 16., péntek

Szavazok, mert nem akarok fogorvos nélkül maradni

Simion és Nicușor. Bármerre tekintek, mindenhonnan ez a két név ömlik. Akár a tévét, akár az újságot nézem. Ha pedig a közösségi médiát vagy a honlapokat böngészem, beleértve a sportportálokat, akkor mintha minden megsokszorozódna.

Somogyi Botond 2025. május 07., szerda

Lehet-e Erdő Péter pápa?

Ferenc pápa halála után a világi lapok egy részében a lehetséges utódok között felmerült Erdő Péter magyar bíboros neve is. A Ferenc pápa által képviselt mai világban azonban nem igazán van szükség egy tudós pápára.

Vélemény
avatar
Somogyi Botond: Ne higgy, ha látod is!

Aki jelen van a közösségi média felületein, óhatatlanul szembe kerül számos reklámmal, valamint ...

avatar
Somogyi Botond: Pünkösd – a Szentlélek ünnepe

A keresztyén egyházi év egyik legfontosabb ünnepe a pünkösd, amely a húsvét utáni ötvenedik ...

avatar
Balogh Levente: Trump külpolitikája a hangzatos ígéretektől a realitásokig

Az ukrajnai háború lezárása, a gázai konfliktus rendezése, új, az Egyesült Államok számára ...

Legnézettebb
csütörtök, 22:13
szombat, 08:18

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.