Nánó Csaba

2019. március 30., 20:20

Nem éppen ortodox gondolatok a nézőtéren

Nézem az előadást – teljesen mindegy, hogy hol, mikor és melyiket. Próbálom értelmezni a rendező elképzelését, megfejteni a darab mondanivalóját, a szerző gondolatait, de sehogy sem sikerül. Lehetséges, bennem van a hiba, bár a koncentrálástól már verejtékezik a homlokom. Aztán vége az előadásnak, és hallom a kijövő nézőket, amint arról tanakodnak, hogy amit láttak, vajon miről is szólt. Megnyugszom, hogy testületileg nem értettünk az egészből semmit. Aki pedig boldogan bólogat, hogy bizony ez remek volt, minden a helyén, és ő megértette a „modern” rendezést – ami gyakorlatilag átírta a szerző teljes mondanivalóját, és új megvilágításba állította a színdarabot, amit alibinek használt saját „zsenije” kifejtéséhez –, hát az tapsolhat önmagának, hogy ilyen okosnak született. Mi, a többiek pedig kábultan, leszegett fejjel megyünk ki a színházból, mint akik szégyellik, hogy az Úr csak ennyi értelemmel áldotta meg…

Mintha egyre több darab nem arról szólna, aminek a szerző megírta. És a világban mintha egyre szaporodnak a meg nem értett, fel nem fedezett lángelmék. Pedig a legtöbb ember kényesen ügyel még arra is, hogy nevét helyesen írják le. Ez ugyanis a miénk, minket jellemez, vele élünk és vele halunk majd meg, ha eljött az idő. És nyilván így van ezzel minden alkotó, aki művét sajátjának tekinti, amiért ő vért izzadt, álmatlanul hánykolódott éjszakákon át az ágyban. Feltéve, ha az illető író még az élők sorában van. A klasszikusok, akik régen alkottak, és belőlük már csak a Mű maradt, nyilván nem tudnak tiltakozni, ha alkotásukat átértelmezték, és köze sincs már ahhoz, amiért megszületett.

Vajon meddig mehet el az alkotói szabadság? Mikor marad a mű a szerzőé, és mikortól vesződik el mindaz, amit beleálmodott egy bizonyos darabba?

Meddig jogos használni az illető szerző nevét a plakáton, ha a darab már nem az, aminek meg volt írva?

A múlt század hetvenes éveiben a kolozsvári színházban a nemrég elhunyt Szabó József „Odzsa” rendezte Bálint Tibor A sánta angyalok utcája című drámáját. Mindenki Tibi bácsija minden áldott próbán ott ült a nézőtéren, jegyzetelt, javítgatta, írta és húzta a replikákat, tehát a rendező alkotótársa maradt egészen a darab bemutatásáig. Vagy helyesebben a rendező maradt alkotótársa a szerzőnek. A drámaíró így elkerülte azt, hogy nélküle változzon a mondanivaló, a szereplők jelleme, a cselekmény, és minden más, ami megváltoztatta volna a darabja mondandóját.  

Egy másik eset talán még jellemzőbb az igencsak jogos szerzői büszkeségre. Erdélyi színházban próbálták Sütő András egyik korszakos drámáját Harag György rendezésében. Sütő szokásához hűen részt vett a próbákon, figyelt, és amikor a szöveg nem úgy hangzott el, ahogyan ő megírta, azonnal szólt Haragnak. Végül a rendező felszólt a színpadra: „jövőre Shakespeare-t fogunk játszani, ő legalább már nem szólhat bele”.  Érthető a szerző érzékenysége a szöve­gére, hiszen ő szülte meg, és a vajúdás többnyire nem sétagalopp…

A minap Kürthy András, a híres operarendező beszélt Kolozsváron a szakmai alázatról. Vagy inkább annak hiányáról, ami leginkább az ifjú „titánok” esetében mutatkozik meg. Ha lehet parafrazálni Kürthyt, úgy is fogalmazhatnánk:

nem azért írta a szerző a darabot, hogy a színész eljátssza, a rendező megrendezze, hanem a színész azért játssza a szerepet, és a rendező azért rendezi a darabot, mert a szerző megírta.

Ha pedig így állnak a dolgok, talán mi, nézők sem hagynánk el olyan érzéssel a színházat, hogy a cselekmény megértéséhez túl buták vagyunk… 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Nánó Csaba 2019. július 20., szombat

Kolozsvári kertváros a 21. században

A rendszerváltás után a kertet eladták a szomszédok. Az új tulajdonos első dolga az volt, hogy az összes fát kivágta. Csak akkor jöttünk rá, hogy az ortodox egyház vette meg, amikor egyik napról a másikra egy fatemplom épült a kertben.

Makkay József 2019. július 18., csütörtök

Az árulkodó érettségi

A rendszerbe bele van kódolva a sikertelenség, hiszen a középiskolák tagozatán eleve annyi helyet hirdetnek meg, hogy azt csak bukdácsoló diákokkal lehet feltölteni. Nagy kérdés, hogy a román közoktatási rendszer miért tol mindenkit az érettségi fele?

Sütő Éva 2019. július 14., vasárnap

Gúzsba kötött közélet

A közélet évtizedes gúzsa nemhogy lazulna, de egyre inkább a hetvenes-nyolcvanas évek hangulatát idézi. Vajon meddig hiheti még a politikum, hogy neki ez a kiváltság kijár?

Rostás Szabolcs 2019. július 12., péntek

Szállnak rendelkezésünkre

Felértékelődnek a légi közlekedés lehetőségei, és ezzel a magyar kormány is tisztában van. És mivel Budapest nem építhet autópályákat Erdélyben, és egymagában a vasúti infrastruktúrát sem korszerűsítheti, egyelőre marad a légi összeköttetés bővítése.

Pataky István 2019. július 09., kedd

Megfigyelői státusba kényszerült az RMDSZ

Elfogadhatatlan – az utóbbi időben ez a legtöbbet használt szava az RMDSZ vezetőinek. Egy-egy kormányzati intézkedés után olyan átéléssel, magabiztossággal mondják bele a kamerákba ezt a szót, mintha ettől bármi változna.

Nánó Csaba 2019. július 04., csütörtök

Lélegeztetőgépen a kultúra

A kultúra az a terület, ahol nemigen lehet mismásolni. Képtelenség félig elkészült előadást bemutatni, részben kész könyvet vagy újságot kiadni, befejezetlen festményt kiállítani. Pedig adtak már át nem teljesen elkészült autópálya-szakaszt Romániában. 

Sütő Éva 2019. július 01., hétfő

A szokás hatalma Nagyváradon

Amikor a Bihar megyei magyarok már-már azt hiszik, hogy „fegyverszünet” vagy valamiféle „békeszerződés” van kialakulóban a két magyar párt között, és végre le lehetne kicsit ereszteni, azonnal kiássa valaki az újabb csatabárdot. 

Makkay József 2019. június 27., csütörtök

Büntetlen magyarellenesség?

Nemcsak Székelyföldön, hanem szerte Erdélyben megrázta a magyar közvéleményt a jogtalan román temetőfoglalás, amit legtöbben olyan határ túllépéseként értékelnek, amire nem igazán vállalkozott eddig a román hatalom.

2019. június 22., szombat

Nemzetmentő stratégiára van szükség Erdélyben

Nem tudom, milyen politikai érdekek állnak az úzvölgyi történések hátterében, azt azonban látom, hogy ha nem állunk talpra, végünk. Az Úzvölgye csak egyik példája annak, ami történik. A hatalom által támogatott folyamatnak vagyunk az áldozatai. 

Makkay József 2019. június 21., péntek

Gazdálkodás, mint életforma

Érdemes bepillantani a mezőgazdasági szakkiállítások mezőgép-, növényvédőszer- vagy vetőmagkínálatába, hogy rájöjjön az ember, az agrárágazat olyan terület, amiben nemhogy szégyellni való nincs, de a gazda egyenesen büszke lehet arra, amivel foglalkozik.

Vélemény
Nánó Csaba: Kolozsvári kertváros a 21. században

A rendszerváltás után a kertet eladták a szomszédok. Az új tulajdonos első dolga az volt, hogy az összes ...

Makkay József: Az árulkodó érettségi

A rendszerbe bele van kódolva a sikertelenség, hiszen a középiskolák tagozatán eleve annyi helyet hirdetnek ...

Rostás Szabolcs: Szállnak rendelkezésünkre

Felértékelődnek a légi közlekedés lehetőségei, és ezzel a magyar kormány is tisztában ...