Idén elhatároztam, hogy felzárkózom a divathoz. Mi több, megelőzöm azt.
Májusban elkezdtem készülni a karácsonyra. Előbb mintegy mellékesen megjegyeztem a család felnőtt tagjainak, hogy közeleg az ünnep. Nem értették, milyen ünnepről beszélek, de egyelőre meghagytam őket jótékony tudatlanságukban. A hónap vége felé céloztam rá, hogy idén sem marad el a karácsony. Rám hagyták, hiszen ez az élet rendje: évszakok, ünnepek jönnek-mennek, és a környezetemben nem csak én beszélek hülyeségeket.
Beköszöntött a június. Piros festékkel bejelöltem a lakásban, hova állítjuk majd a fát, hova tesszük az ajándékokat. Elkészítettem az ünnepi vacsorához az ülésrendet, és egy papírlapra a menüt is felírtam. A családtagok elnézően mosolyogtak, azt hitték, ideiglenesen hibbantam meg, idővel majd elmúlik.
Júliusban kevesebb időm jutott az ünnepre való készülődésre, de azért a cipőket kifényeztem, nehogy az angyalok váratlanul toppanjanak be.
Augusztusban már mindenki bolondnak nézett, de én töretlen hittel jártam a magam útját. Még azt követően is, hogy néhány napra beutaltak. A kedves orvosok megértőn bólogattak, mondták, hogy abban a nagy házban még a Télapóval és esetleg Napóleonnal is találkozhatom. Velük végül nem jöttem össze, de megismertem olyant, akinek egész élete egy vigyorgó karácsony.
Tervemtől semmi sem tántoríthatott el. Szeptemberben megvettem a fenyőfát. Befújtam mindenféle tartósítószerrel, rettenetesen büdös volt, ugyanakkor gyönyörűre sikerült. Kissé besárgult a lakk alatt, de végül is szép lett. És főleg ragacsos.
A család pesszimistább tagjai nyilván rossz szemmel néztek rám. Felvetődött az is, hogy én megyek vagy a bűzlő fa. Végül mindketten maradtunk, csak leköltöztem fástól a pincébe. Így aztán napestig gyönyörködhettem a sok kémiai anyagtól csillogó fenyőfámban. Persze a bűz miatt gázálarcban aludtam, de azt is meg lehet szokni.
Október végén kezdtem hozzá a díszítéshez. A háztetőre műhavat szórtam, gyertyákat gyújtottam az ablakban. Akkor már nem voltam egyedül, a városban is felszerelték a díszkivilágítást, és az üzletekben is elkezdődtek a karácsonyi akciók. Leárazáskor vettem az asszonynak egy aranyhalat. Mondtam, a további kívánságait vele beszélje meg...
Novemberben már feldíszített fákat is láttam, és meleg szívvel egy nagy-nagy közösség tagjának éreztem magam. Akik tudják, sosem elég korán kezdeni a karácsony hangulatának felidézését. Magamra gömböket, csillagszórókat és szaloncukorkákat aggattam, hogy minél hitelesebb legyen az ünnepi várakozás.
Decemberre belefáradtam. A sok-sok készülődéstől és várakozástól elment a kedvem a karácsonytól. Mindenből kiábrándultam, amikor arra gondoltam, hónapok óta tart a karácsonyi készülődés, és önző okokból a kizsákmányolók a téli ünnep hangulatát próbálják lenyomni a torkunkon már ősz óta. Beláttam, hibáztam, nem kell mindig lépést tartani az őrült divattal. Letéptem magamról a karácsonyi díszeket, és olyan napsütötte vidékre költöztem, ahol fehér szakállas Mikulások helyett kicsi néger manók táncolnak körbe, és a telet meg a karácsonyt csak a meséskönyvekből ismerik.
A diktatórikus politikai hatalom természeténél fogva mindig irtózott a sajátjától eltérő világnézettől. Ezeket a beidegződéseket mentették át az 1989 után létrejött politikai alakulatok is, amelyek a kommunista ideológiában gyökereznek.
Varga Judit igazszágügyi miniszter exférje, Magyar Péter új pártot alapít. Komolyan gondolhatja-e bárki, hogy a „csalódott fideszesek” elegen vannak a rendszer megbuktatásához? Ami nem sikerült az ellenzéki pártoknak, mitől működne Magyar Péter esetében?
A székelyföldi autonómiaharc felemásra sikeredett. Mindenki beszél róla, azonban az erdélyi magyar politikusok egy része nem hisz benne, és ezt megérzik az emberek. Nem elég az autonómiáról évente egyszer-kétszer szépeket mondani és írni.
A három évtizede összeszámolt több száz gazdából 3-4 ha maradt, akik földből próbálnak megélni. A fél tucat faluból álló község szántóföldjeit egyetlen agrárvállalkozó vásárolja fel. Az új földbirtokos impériuma ezer hektárhoz közelít.
„Csak nehogy a CFR-hez jöjjön!” „Remélem, Mutu edzőként nem teszi be a lábát a Fellegvárra!” – Ehhez hasonló szurkolói vélemények láttak napvilágot néhány hónappal ezelőtt, amikor a bukaresti sajtó megszellőztette a lehetséges edőváltást Kolozsváron.
Nagy kérdés, hogy a szélsőséges román pártok legsötétebb időkre emlékeztető kínálatának rajongói tábora megáll-e a szavazói paletta egynegyedénél, vagy további ,,izmosodás” után elsöprik a trónkövetelő kormánypártok ötven százalék körüli támogatottságát?
A román állam és a helyi tanácsok nagyvonalúan kivonultak az egyházi tulajdonú iskolaépületek felújítási terheiből. Bukarest úgy tesz, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga.
Hajlamosak vagyunk elhinni, hogy a mi dolgunk templomaink csendjében imádkozva, kegyes gondolatok ápolásával foglalkozva, a világ dolgaitól elzárkózni, mert azt befolyásolni már nem a mi feladatunk. Szép elképzelés, de veszedelmes.
Az orosz-ukrán háború legnagyobb kelet-európai áldozata a mezőgazdaság. Ez megmutatkozott az ukrajnai termékek exportjának uniós liberalizálása után, amikor az Európai Unió keleti felének piacát hetek alatt elöntötte az olcsó mezőgazdasági importtermék.
Amit ma az ukránok elkövetnek az ország területén élő nemzeti kisebbségekkel – elsősorban a kárpátaljai magyarsággal – szemben, nagyon hasonlít a Nicolae Ceașescu román kommunista pártfőtitkár idejében megélt magyarellenességre.
Mutu helyére azt az Andrea Mandorlinit akarták kinevezni a kolozsvári CFR edzőjének, akit a Deac–Camora fémjelezte ...
A székelyföldi autonómiaharc felemásra sikeredett. Mindenki beszél róla, azonban az erdélyi magyar politikusok ...
A három évtizede összeszámolt több száz gazdából 3-4 ha maradt, akik földből próbálnak ...
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.