HIRDETÉS
2019. április 20., szombat
Tivadar
Tivadar
A napokban a Mócvidék egyik festői városkájában jártam, ahol a magyarság számaránya kevesebb mint egy százalék. Mondhatnánk, nem létező tényező, mégis egy helyi magyar értelmiségi úgy került be független önkormányzati képviselőként a helyi tanácsba, hogy a mintegy 20 magyar szavazat mellett még kapott 240 román voksot. Mindez olyan helységben, ahol a 18. és a 19. században végigsöpört román–magyar háborúskodás ezernél több, zömében magyar áldozatot követelt.
A magyar tanácsos gondolt egy merészet és nagyot, és a centenáriumi ünnepséget megelőző önkormányzati találkozón magyar címeres Tokaji borral köszöntötte román kollégáit azzal a felvezető szöveggel, hogy az ajándékot az utolsó centenáriumra hozta. És mielőtt Avram Iancu népében meghűlt volna a vér, a magyar atyafi hamar hozzátette, azért az utolsó centenárium, mert ha lesz folytatás, az csak bicentenárium lehet. A jól elsült viccen nemcsak a román társaság nevetett nagyot – miközben bajtársuknak a vállát veregették –, hanem az a pár magyar is, akik a városka református parókiáján hallgatták végig a vicces történetet.
Megvallom őszintén, jó érzés volt ízlelni e világtól eldugott vidék néhány magyarjának a felszabadult optimizmusát, jövőtervezését (amiről jövő lapszámunkban olvashatnak riportot), higgadt értékelését a román–magyar együttélésről, és arról a múltról, amelynek hallatán sok magyar ember zsebében kinyílna a bicska.
Ez az aprócska történet annak kapcsán jutott eszembe, mennyire görcsösen gondolunk a közelgő román centenáriumra, a felfokozott nacionalista megnyilvánulásokra és – Sabin Gherman szavaival élve – a bukott politikusok bennünket heccelő megnyilvánulásaira. Legtöbbünkben ott lapul a félelemérzettel vegyes elutasítottság, a kifosztottság érzete, hiszen miközben szomszédunk ünnepel, keserű szájízzel arra gondolunk, hogy nekünk van igazunk, és neki igazából nincs is mit ünnepelnie.
A tömbvidéken élő magyarok számára a történet viszonylag egyszerű, hiszen román embert csak mutatóban látnak, számukra a román–magyar viszony hírek formájában begyűrűző virtuális valóság. A helyzet a vegyes lakosságú vidékeken vagy a szórványban bonyolultabb, ahol az erőteljes román jelenlét tucatnyi külsőségben is tetten érhető, amihez a helyi magyaroknak valamiképpen viszonyulniuk kell.
Szórványvidéken járva hallottam többször a megszívlelendő véleményt: nem jó nekünk a sündisznóállás. Nem volt ez jó 1849 után sem a magyarságnak, amikor sokan úgy gondolták, hogy ha semmibe veszik és elutasítják az osztrákokkal történő együttműködést, akkor előrébb tartanak.
Ma is így van ez. Nyilván nem közös ünneplés kell, hanem részvétel mindenhol, ahol szavunkat hallatjuk, és különvéleményt fogalmazhatunk meg mindarról, ami közösségeinket zavarhatja. Az egymás mellett élésnek más receptje ugyanis nincs.
Jóllehet az Európai Unió nyugati felében a magyar családtámogatási modell különösebben nem érdekli a politikai elitet, az összetett családtámogatási csomag máris több kelet-közép-európai ország szakembereinek és politikusainak keltette fel a figyelmét.
A jogállamiság elleni hadjárat azóta erősödött fel, amióta korrupt politikusok kerültek az élvonalba. Akik ilyen vagy olyan módon be vannak sározva, azoknak legfőbb törekvésük, hogy leigázzák, maguk alá gyűrjék az igazságszolgáltatást. Ez ellen tüntet ismét az ország.
Vannak, akiket a szükség hajt, megint másokat a divat űz messzire. A megnyílt határok, a felgyorsult kommunikáció, az olcsó fapadosok lehetővé tették, hogy hipp-hopp néhány perc vagy óra alatt Európa különböző városaiban találjuk magunkat.
A kommunizmus öröksége nem egy megfoghatatlan fogalom, nem a messzi múlt ködébe vesző balos propaganda, hanem egy 45 éves időszak szörnyű kísértetjárása, amely milliók bebörtönzésével, meghurcolásával és kivégzésével írta be nevét a történelembe.
Egy helyben topog a felvidéki magyarságot kifosztó Beneš-dekrétumok ügye. Az Európai Parlament Petíciós Bizottsága foglalkozott az üggyel, néppárti nyomásra most mégis lekerül napirendről. Az időhúzásban szerepe van Csáky Pál felvidéki EP-képviselőnek is.
Beszédében Călin-Popescu Tăriceanu azt követelte, hogy Kolozsvár szakítson a kommunista örökséggel, és a város térjen vissza eredeti román nevéhez, a Clujhoz, mivel a Napoca nem egyéb, mint a kommunista diktatúra itt felejtett kísértete.
Ha valami foglalkoztatja a politikusokat, akkor a választások kimenetele bizonyosan. Az erdélyi magyar politizálás számára nehezen kiheverhető csapás lenne egy olyan forgatókönyv, amelyben az RMDSZ kiesik az Európai Parlamentből.
Egyre növekvő tisztelettel tekintek azokra, akiknek sikerül megszabadulniuk a tévéjüktől. Erős emberek, nagyszerű karakterek, akik vállalják az elvonási tünetekkel járó összes kínt, hogy aztán szabadon élhessék életüket.
Egy etnikai közösség jelenlétének a településeken az utcák, terek neveiben is tükröződnie kellene. A marosvásárhelyi utcák hivatalos névjegyzékét átfutva, kiderült: a listán 460 utca neve szerepel, közülük mindössze 40 magyar, illetve magyar vonatkozású.
Orbán Viktor jóformán el sem lépett a mikrofontól hagyományos évértékelőjén, és a sajtó egy része azóta is találgatja/számolgatja, várhatóan mekkora tételt jelent Magyarország költségvetéséből a miniszterelnök által bejelentett családvédelmi akcióterv.
Jóllehet az Európai Unió nyugati felében a magyar családtámogatási modell különösebben ...
A jogállamiság elleni hadjárat azóta erősödött fel, amióta korrupt politikusok kerültek az élvonalba. ...
Vannak, akiket a szükség hajt, megint másokat a divat űz messzire. A megnyílt határok, a felgyorsult kommunikáció, ...
