Friss ismerős, műszaki értelmiségi magyarázza őszinte meggyőződéssel, hogy tenni kell valamit a magyar–magyar ellentétek enyhítése, a különböző világnézetek között éktelenkedő árkok betömése, a normális párbeszéd kialakítása érdekében. Hogy meg kell osztanunk egymással a világról, a nemzetről, a politikai helyzetről alkotott véleményünket, és fórum is szükséges, ahol a sorsunkat meghatározó kérdéseket meg lehetne vitatni. Nem merem megtörni a lelkesedését, csak finoman próbálom értésére adni, hogy nem olyan egyszerű ez, hiszen manapság a közösségi oldalak kommentdzsungelében egyetlen törvény létezik: túlharsogni a másikat.
Nem vitás, hogy az idei Tusványoson nem lett volna szabad úgy elbánni a miniszterelnök ellen tiltakozó fiatal nővel. Egy tapsorkánnal el lehetett volna hallgattatni a sípolását, majd az érdeklődést megköszönve szelíden, de határozottan el lehetett volna vezetni a helyszínről. Biztos vagyok benne, hogy a szitkozódók, hajhúzók, taposódók a közkézre került felvételek visszapörgetése után egyáltalán nem büszkék a tettükre, és ma már kétszer is meggondolnák, mielőtt elragadná őket az indulat. Persze fütyülni sem szép dolog akárhol, annak is megvan a maga helye és funkciója. Más kérdés, hogy egy közszereplőnek számolnia kell a tetszés és a nemtetszés kinyilvánításával egyaránt, vérbeli politikus pedig nemigen szeppen meg holmi kifütyüléstől.
Roppant tanulságos ugyanakkor, ahogy és amilyen következtetéseket levonnak egyesek a tusnádfürdői intermezzo alapján. Merthogy persze a szabadegyetem mindenkori résztvevői agresszív, nőgyűlölő és –verő barbárnak lettek beállítva, az erdélyi magyarok pedig a Fidesz által hipnotizált liberálisfaló zombik gyülekezetének. Újságíró kolléga búsul portálja véleményrovatában, hogy mivé lett ez a szerencsétlen nemzet, magyar a magyart üti-veri, pocskondiázza, holott mennyivel többre mennénk egy kis toleranciával, a másság elfogadásával. Viszont akkor jövök igazán zavarba, amikor ugyanez a pályatárs más fórumon kocsisokat megszégyenítő nyelvezettel torkolja le a vele egyet nem értőt. Vagy amikor a pártot évtizedeken keresztül hűségesen szolgáló publicista nagy vehemenciával lelakájmédiázza a szinte teljes romániai magyar sajtót, miközben a közösségi memória egyáltalán nem olyan rövid, hogy feledné, miként vitte tökélyre jómaga a bértollnokságot – kegyvesztettségéig. Szóval nem feltétlenül hiányzik az embernek, hogy közös nevezőre jusson mindenkivel. Az viszont már csak az önbecsülésünk szempontjából is elsődleges lenne, hogy ne ugyanazokkal az eszközökkel próbáljunk érvelni, amelyeket a mások esetében elhibázottnak vélünk.
Számomra a legeredetibb kommentár az volt, amelyik a tusványosi affér alapján meglehetősen sarkos véleményt fogalmazott meg az anyaország és az erdélyi magyarok kívánatosnak tartott viszonyrendszeréről. Tömören így hangzik: Magyarország, a mindenkori budapesti kormányok, de különösen Orbán Viktor és a Fidesz jobban tenné, ha békén hagyná a romániai magyarokat, el vannak ők maguknak az anyaország gondoskodása nélkül is. Nos, ahhoz nem férhet kétség, hogy a transzszilvanizmus, az erdélyi gondolat, az erdélyiség megizmosodása különösen fontos lenne a Nyugat elbizonytalanodása közepette. Viszont nem több önámításnál azt állítani, hogy a romániai magyar közösség megállna a lábán az anyaország gondoskodása híján, hogy képes lenne gyarapodni, gazdaságilag előrelépni, megőrizni kulturális, etnikai identitását a Budapestről érkező – és egyre kiadósabb – támogatások nélkül. Ki lehetne próbálni, mire megyünk enélkül, de az kissé fájdalmas lenne. Nem feltétlenül kell osztani a jelenlegi magyar kormány politikáját és irányvonalát még itt Erdélyben sem, ám az egyet nem értésnek nem szabad odáig terjednie, hogy egy egész közösséget megfosszon a jólét esélyétől. Még ha csak kommentelés szintjén is.
Megosztott társadalomban élünk, legalábbis Magyarországon és Szlovákiában biztosan. Megosztott, ugyanakkor ellentétes, sőt sokszor gyűlölködő. Jóformán ugyanazt a színű tárgyat is képesek egyik térfélen zöldnek, másikon sárgának beállítani.
Valószínűleg mindannyian érezzük, hogy e merénylet több annál, hogy egy magányos elkövető tette. Nem Fico múltjának, hanem sokkal inkább jelenének szól. Az pedig rendkívül sajnálatos, hogy a 21. század Európai Uniójában ilyesmi megtörténhet.
A diktatórikus politikai hatalom természeténél fogva mindig irtózott a sajátjától eltérő világnézettől. Ezeket a beidegződéseket mentették át az 1989 után létrejött politikai alakulatok is, amelyek a kommunista ideológiában gyökereznek.
Varga Judit igazszágügyi miniszter exférje, Magyar Péter új pártot alapít. Komolyan gondolhatja-e bárki, hogy a „csalódott fideszesek” elegen vannak a rendszer megbuktatásához? Ami nem sikerült az ellenzéki pártoknak, mitől működne Magyar Péter esetében?
A székelyföldi autonómiaharc felemásra sikeredett. Mindenki beszél róla, azonban az erdélyi magyar politikusok egy része nem hisz benne, és ezt megérzik az emberek. Nem elég az autonómiáról évente egyszer-kétszer szépeket mondani és írni.
A három évtizede összeszámolt több száz gazdából 3-4 ha maradt, akik földből próbálnak megélni. A fél tucat faluból álló község szántóföldjeit egyetlen agrárvállalkozó vásárolja fel. Az új földbirtokos impériuma ezer hektárhoz közelít.
„Csak nehogy a CFR-hez jöjjön!” „Remélem, Mutu edzőként nem teszi be a lábát a Fellegvárra!” – Ehhez hasonló szurkolói vélemények láttak napvilágot néhány hónappal ezelőtt, amikor a bukaresti sajtó megszellőztette a lehetséges edőváltást Kolozsváron.
Nagy kérdés, hogy a szélsőséges román pártok legsötétebb időkre emlékeztető kínálatának rajongói tábora megáll-e a szavazói paletta egynegyedénél, vagy további ,,izmosodás” után elsöprik a trónkövetelő kormánypártok ötven százalék körüli támogatottságát?
A román állam és a helyi tanácsok nagyvonalúan kivonultak az egyházi tulajdonú iskolaépületek felújítási terheiből. Bukarest úgy tesz, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga.
Hajlamosak vagyunk elhinni, hogy a mi dolgunk templomaink csendjében imádkozva, kegyes gondolatok ápolásával foglalkozva, a világ dolgaitól elzárkózni, mert azt befolyásolni már nem a mi feladatunk. Szép elképzelés, de veszedelmes.
Megosztott társadalomban élünk, legalábbis Magyarországon és Szlovákiában biztosan. Megosztott, ...
Valószínűleg mindannyian érezzük, hogy e merénylet több annál, hogy egy magányos elkövető ...
Mutu helyére azt az Andrea Mandorlinit akarták kinevezni a kolozsvári CFR edzőjének, akit a Deac–Camora fémjelezte ...
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.