Kódolt kormánybukás

Sokan bocsátkoztak már találgatásokba, vajon melyik volt Románia leggyengébb, legkártékonyabb kormánya a ’89-es rendszerváltás óta. Mivel nagyon nehéz egyetemes mércét felállítani, nem könnyű elkészíteni a toplistát, hiszen egyeseknek az első, Petre Roman vezette, a rablógazdálkodásra alapozott vadkapitalizmus melegágyát megvető kabinet, míg másoknak éppenséggel a példátlan megszorításokat végrehajtó Boc-kormány lehet a „favoritjuk”. Egyikőjükkel sem áll módunkban vitába bocsátkozni, mert mindegyik meglátásban van némi igazság, mindazonáltal mi most nem a leköszönt kormányokat, hanem éppenséggel a frissen kenyérbe esett bukaresti kabinetet kívánjuk górcső alá venni. Amelyikről jóformán borítékolni lehet, hogy az ország leghalványabb végrehajtó hatalmaként fog bevonulni a történelemkönyvekbe.

A félelem részben alaptalan, mert Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök bábjára – elődjéhez, Sorin Grindeanuhoz hasonlóan – valószínűleg átmeneti szerep hárul, és Tudosénak még a 2018. decemberi évfordulós ünnepségek előtt fel kell állnia a kormányfői székből. Elég nagy baj azonban, hogy egy időre oda ültették. Tudose – akinek kinézete és raccsolása máris mémek tucatjait csalogatta elő a világhálón – egyik gyenge pontja a sok közül, hogy két évvel ezelőtt plágiumbotrányba keveredett a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) bukaresti akadémiáján megvédett doktori dolgozata kapcsán, a megfogalmazott vádak hatására pedig tavaly lemondott doktori címéről. A politikus ugyanakkor ezer szállal kötődik a belföldi titkosszolgálathoz, amelynek akadémiáján lektori tisztséget is betölt. Ez a névjegykártya már elegendő érvvel szolgálhatott volna Klaus Johannis államfő számára, hogy a saját maga támasztotta feddhetetlenségi feltételek alapján visszautasítsa Tudose kinevezését.

De sírógörcs kerülgeti az embert az új, nem a Grindeanu-kabinetből örökölt tárcavezetők „kompetenciája” láttán is.

Rejtély, miként irányítja majd a gazdasági minisztériumot a filológus végzettségű Mihai Fifor, akinek a közlekedési tárca élére való kinevezését Johannis két évvel ezelőtt éppen a vélelmezett hozzá nem értése miatt vétózta meg. Kulturális körökben megrökönyödést váltott ki, hogy az a Lucian Romașcanu szenátor került a kulturális minisztérium élére, aki korábban az ország legnagyobb bulvárlapjait menedzselte, továbbá a török tulajdonban lévő KanalD tévécsatorna igazgatója volt. De nem sok jót ígér – a magyar nyelvű oktatás számára sem –, hogy a tanügyi reform nagy ellenzőjeként közismert Liviu Pop szakszervezeti vezető lett az oktatási miniszter, aki korábban arról híresült el, hogy körömszakadtáig igyekezett védeni a plágiumbotrányba keveredett Victor Ponta miniszterelnököt.

A képlet egyszerű. A tavaly felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt, egy másik büntetőperében újabb ítéletre váró Liviu Dragnea azt a feladatot tűzte második bábkormánya elé, hogy végezze el a rebellis Grindeanu által félbehagyott munkát, és iktassa ki a büntető törvénykönyvből, de legalábbis „szelídítse meg” a befolyással üzérkedés fogalmát, így biztosítva be a PSD-elnök igazságszolgáltatással szembeni immunitását. Sokan azt vélelmezik, hogy Dragnea háttéralkut köthetett a titkosszolgálattal „védettsége” érdekében, amit azonban soha egyik fél sem fog elismerni. Fölöttébb gyanús ugyanakkor az is – és hasonló paktumot sejtet –, hogy Johannis elnök ellenvetés nélkül, rekordgyorsasággal megbízta kormányalakítással Tudosét, egyféleképpen mégis csak kezességet vállalva az új miniszterelnökért. Meglehet persze, hogy második mandátuma reményében az államfő arra számít, hogy az önmagukat lejárató balliberálisok valószínűsíthető népszerűségvesztése nyomán gond nélkül megnyeri majd a 2019-es államfőválasztást.

Vagyis az ország érdeke fikarcnyit sem számított a Bukarestben röpke két hét alatt lezajlott kormányváltást övező, kifejezetten a politikusok túlélését szolgáló machinációk során.

Közben saját kormányuk megbuktatásával Dragneáék kétmilliárd eurós kárt okoztak az államkasszának, a Tudose-kabinet tervezett adópolitikája hallatán zuhanórepülésbe fogott a bukaresti tőzsde, a lej árfolyama, az üzleti világ pedig pánikba esett. Nem semmi, erre a „teljesítményre” más kormányoknak bizony több évre volt szükségük a rendszerváltás után.