Képtelen történetek tojásra és nyúlra

Az emberek elvek, erkölcsi értékrendek, esetleg szimpátiák mentén szövetkeznek. Jól talált egymással Hitler és Mussolini, de elképzelhetetlen lett volna – az utókor szerencséjére –, hogy Roosevelttel vagy Churchillel szövetkezzenek. E felállásban a kétkulacsos Sztálin nem jön számításba, hiszen ő hatalmának és hadseregének ereje miatt került a képbe. Egyébként mindenki utálta.
Nos, valahogy

így vagyok a húsvéti nyuszival és a tojással is. Hogyan került a kettő egymás mellé? A nyuszi leugrik, a tojás meg legurul. De ennél is fontosabb, hogy minden biológiai szabálynak és a józan észnek is ellentmond a nyuszi meg a tojás szövetsége.

Mert mi a nyúl? Egy emlős, amelyik eleven utódokat hoz világra, és azokat tejjel táplálja. És mi a tojás? Tartalék tápanyagot tartalmazó petesejt vagy zigóta. A nyuszi meg nem tojásból kel ki.
Azért is furcsa a helyzet, mert nekem gyerekkoromban fényes nappal az utcán a tojásaimat lopták el a cigány lurkók. Nem a nyulamat. Arról a tojásrablók nem is kérdeztek. Aztán locsoláskor sem nyulat adnak a szélesen vigyorgó és a sok kölnitől illatozó nénik. Hanem tojást. Vagy pénzt. A jókedvű locsolót pedig süteménnyel és – ha elég nagy már – pálinkával kínálják. Nem fülessel. Egy idő után már süti és ital egyre megy – de ezért sem a nyúl a hibás. Inkább a tojás…
Locsoló kis kertész legény legyen a talpán, aki megérti az összefüggést nyuszi és tojás között. A kettő közötti hasonlóság legfeljebb annyi, hogy a tojást is, a nyulat is megesszük. Már aki… Mégis úgy érzem, fontos tisztázni a kettő viszonyát. Ennek leginkább az ad aktualitást, hogy a nyúl legalább annyira idegenül mozog a tojások világában, mint egy muzulmán a keresztény Európában. Addig nincs gond, míg a tojás (alkalomadtán a nyúl) nem robban. De mi lesz, ha mégis…? Ez itt a kérdés!
Most jövök rá, nem túl szerencsés ilyen elméleti kérdéseken töprengeni. Egyik kérdés hozza a másikat maga után. Például itt van húsvét környékén egy másik kérdés: Kolumbusz tojása. Ebben legalább nincs nyúl. De mi köze egy új világokat felfedező szakállas marcona tengerésznek a törékeny tojáshoz? Meg a húsvéthoz? Gyakorlatilag semmi. Annyi történt, hogy Kolumbusz nem a csizmát csapta az asztalra, hanem egy tojást. Azt is óvatosan, hogy csak picit horpadjon be az alja. A kétkedők eszüket vesztették, a felfedező bölcsen mosolygott, a viharverte tengerészek sóhajtoztak: hja, így könnyű! A tojás megállt az asztalon, Kolumbusz a saját lábán, a többi már történelem.
Nem hibbantam bele a húsvéti készülődésbe. Vagy – ahogyan ebből az okos írásból is kitűnik – nem mutatom. Mondhatják azt, hogy jobb dolgom is lehetett volna, mint a nyusziról és a tojásról írni, még ha ilyenkor ünnep tájékán ez létfontosságú kérdés is. Egyébként teljesen igazuk van, ha nem értik. Néha én sem értem magam…
Mindazonáltal

mégsem hagy nyugodni a kérdés: mi volt előbb, a tojás vagy a nyúl?

Tudom, ahogyan a Kolumbusz esete a tojással is világosan megmutatja, utólag könnyű bármit megtenni. Legalábbis elméletben. De kérdem én: hova lettek a világból az igazság húsvéti nyuszikái?