Johannis és Trump

Szinte teljes az egyetértés román politikai és elemzői körökben, hogy Klaus Johannis szép babért aratott le múlt heti amerikai látogatásával. Az államfő politikai ellenfelei is többnyire szuperlatívu­szokban beszélnek a tengerentúli látogatásról, amelyre a Donald Trumppal folytatott háromnegyed órás megbeszélés tette fel a koronát. Még a Johannis iránti rajongással egyáltalán nem vádolható, a 2014-es államfőválasztáson éppen a mostani elnökkel szemben alulmaradt Victor Ponta volt kormányfő is történelminek nevezte a Trump–Johannis-találkozót, amely szerinte egész nemzedékek sorsát befolyásolja Romániában. De valóban akkora horderejű lenne a mostani vizit, hogy még az unokáink is emlegetni fogják?

Bukarestet jóformán teljesen váratlanul érte Trumpnak a tavaly novemberi amerikai elnökválasztáson aratott győzelme, a román politikusok többsége ugyanis mondhatni előre elkönyvelte, hogy a demokrata Hillary Clinton lesz a befutó. Ehhez képest

nem kellett túl sok időnek eltelnie, amíg a bukaresti diplomácia „felocsúdott” az ingatlanmágnás diadala okozta meglepetésből, és nagyon hamar sikerült igazodnia az új washingtoni doktrínához és elvárásokhoz.

Johannis a NATO-tagállamok vezetői közül elsőként ígérte meg, hogy Románia tartja magát a Trump által rögzített feltételhez, ennek megfelelően a kormány már idén a GDP két százaléka fölé emelte a védelemre fordított költségeit (amelyek eddig sohasem haladták meg az össztermék 1,5 százalékát). Most pedig a román államfőt – aki az első, akit megválasztása után hivatalában fogad az amerikai elnök a kelet-közép-európai vezetők közül – Trump követendő példaként állította a NATO többi tagállamának vezetője elé. Mindazonáltal a romániai adófizetőknek valószínűleg ennél is többe kerül Amerika pártfogása. Az ország várhatóan az Egyesült Államoktól készül vásárolni – mintegy hatmilliárd dollárért – hét hosszabb és 21 rövidebb hatótávolságú légvédelmi rakétarendszert, ugyanakkor légi flottáját is F-16-osokra cseréli.

Bukarestnek a jelek szerint semmi se drága, és abban bízik, hogy az idén húszéves kétoldalú stratégiai partnerség szorosabbra fűzésével Washington kitüntető figyelmet szentel a közép-kelet-európai országok közül Romániának, amelynek az orosz expanzió, a kelet-ukrajnai válság közepette hatványozottan szüksége van a tengerentúli nagyhatalom oltalmára.

Ami a román–orosz viszony elhidegülése ismeretében nem véletlen, a NATO keleti szárnyán elhelyezkedő Románia tudatában van annak, hogy biztonsága nagyban függ az Amerikához fűződő partnerségtől, ilyen összefüggésben az ország számára különös jelentőséggel bír, hogy otthont adhat az amerikai rakétavédelmi rendszer tavaly beélesített elemeinek.

Románia felértékelődésének, a román–amerikai kapcsolatok megszilárdulásának amúgy több összetevője is van. A kiváló igazodási és alkalmazkodási képességéről elhíresült bukaresti diplomácia sohasem az illető ország vezetőjének képe és magatartása alapján ítélte meg szövetségeseit és stratégiai partnereit. Romániát kizárólag érdekei vezérelték, amikor húsz évvel ezelőtt stratégiai partnerségi megállapodást kötött az Egyesült Államokkal, amikor NATO-csatlakozása fejében, 2003-ban közbeszerzés nélkül egy amerikai társaságra bízta a teljes hosszában soha meg nem épült észak-erdélyi autópálya kivitelezését, vagy amikor engedélyezte titkos CIA-börtön működtetését a területén. Bukarest még azt is hajlandó lenyelni, hogy belpolitikai válsághelyzetekben az amerikai nagykövet szavának mindig döntő súlya van (és a megoldást rendszerint megelőzi a diplomata látogatása valamelyik magas rangú román közméltóságnál), hogy Washington nemcsak a korrupcióellenes küzdelem élénkítésére szokta ösztönözni a román politikumot, hanem a jogállamiság és a demokrácia alapelveinek betartatása jegyében arról is véleményt nyilvánít, hogy indokolt-e egy törvény elfogadása.

A világnagyhatalom számára katonai szempontból Románia stratégiai fontosságú szerepet tölt be Oroszország, Törökország és a Közel-Kelet viszonylatában, Bukaresthez hasonlóan ugyanis Washingtonnak is érdeke, hogy a Fekete-tenger – Băsescu exállamfő szóhasználatával élve – ne váljék „orosz tóvá”.

Mindazonáltal Amerika számára Románia jelentős energetikai forrásai sem közömbösek, nem véletlen, hogy a Fekete-tenger kontinentális talapzatában fellelt gazdag földgázmezőt részben a tengerentúli Exxon Mobil aknázza ki, de erős amerikai érdek fűződik a hazai palagáz kitermeléséhez is. Ezen túlmenően már csak az a kérdés, hogy a kétoldalú partnerség elmélyítése a katonai, stratégiai és gazdasági érdekeken túlmenően kiterjed-e az értékekre is, azaz Románia számára ugyanilyen fontos lesz-e a jogállamiság kiépítése. Ez a kérdés a nemzeti kisebbségekhez való viszonyulás tekintetében sem elhanyagolandó.