Jó napot kívánok, PSD! – Iohannis bányászjárása

Nem csupán a kommunista diktatúra hazugságokra épült szörnyűségei, hanem a bukását eredményező rendszerváltás óta eltelt harminc év demokráciája is megtanított bennünket, hogy a politikában más szabályok érvényesek, mint a „való világban”. A hétköznapi embereket mondhatni más érzelmek hajtják, ők hajlamosak – és képesek – az életre szóló szerelemre, de a haragra is. Ha valaki megsért bennünket, és nem kér bocsánatot, még csak hajlandóságot sem mutat a megbánásra, örök életre megmaradhat a lelkünkben a tüske. A politika azonban nem az érzelmek, hanem az érdekek vezérelte művészet, ahol csak rövid ideig van helye a sértődöttségnek, annak is csak amolyan politikaimarketing-célból, örökharagnak pedig nincs helye. Nem is lehet, hiszen a mai politikai ellenfelek holnap szövetségesekké válhatnak, közösen kormányozhatnak, sőt akár azonos pártba kerülve dolgozhatnak a szavazatokért. Ebben a közegben tehát a harag látszólagos, de legalábbis mulandó, az ellenérzés pedig viszonylagos.
Nem csoda, hogy

az RMDSZ elnöke már nem haragszik a román államfőre. Kelemen Hunor ismét tanújelét adta annak, hogy elengedte Klaus Iohannis Erdély vélelmezett kiárusításáról megfogalmazott vádaskodásait.

Emlékszünk, arról a tavaly áprilisi kirohanásról van szó, amelynek során az elnök egyenesen azt vetette a román szociáldemokraták (PSD) szemére, hogy azért harcolnak a parlament „titkos irodáiban”, hogy Erdélyt átengedjék a magyaroknak, mégpedig az RMDSZ-nek nyújtott segítséggel, a területi önrendelkezésre vonatkozó autonómiastatútum tervezetének hallgatólagos elfogadásával. Sőt Iohannis egyúttal azt állította, titkos megállapodás létezik erről a román ellenzéki alakulat és Orbán Viktor magyar kormányfő között. Nincs ezen mit szépíteni, elmondták, leírták ezt már mások is: Románia hivatalban lévő elnöke a lehető legsúlyosabb, a nemzetbiztonságot érintő váddal, a hazaárulással és az ország feldarabolásának kísérletével illetett két parlamenti pártot, valamint egy szomszédos országot annak miniszterelnökével az élen. Eme légből kapott állítás miatt az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) ötezer lejre bírságolta Iohannist, a román főügyészség pedig megerősítette, hogy az államfő nyilatkozata kimeríti a gyűlöletbeszéd fogalmát, ám nem indít ellene bűnvádi eljárást, mivel a nyomozó hatóság szerint a kijelentés nem ütközik a Btk. vonatkozó előírásába.
Kelemen Hunor politikusként megteheti, hogy szemet huny a történtek fölött, és a PNL–PSD közötti „politikai csatározás részének” tudja be az államelnök kijelentéseit. A tavaly decemberi választások nyomán Iohannis bábáskodásával létrejött jobbközép koalíciót alkotó politikai alakulat vezetőjeként az RMDSZ vezetője értésre adhatja, hogy a hatalomgyakorlás a román–magyar politikai együttműködés érdekében átlép eme szomorú fejezet fölött. Meggyőződéssel állapítva meg, hogy az államfő tudta: semmiféle titkos szövetkezés nem létezett Erdély „elrablásáról”.

Ennek az országnak a nempolitikus polgárai – nemzetiségtől függetlenül – azonban nem nézhetik el az államfő nyilvánvaló hazudozását, ezt a népbutító, félrevezető manőverét, amellyel pártok és egy népcsoport ellen uszított.

Fröcsögve, gyűlölködve. Elég csak visszanézni a híres felvételt. Nem feledhetik és nem bocsáthatják meg, hogy saját és pártja politikai érdekeiért nem riadt vissza a polgárháború, államközi konfliktus kockáztatásától. Iohannis soha nem lesz képes szabadulni ettől a szégyentől, akárcsak Iliescu a fekete március, a bányászjárás felelősségétől.