Nánó Csaba

2018. december 01., 17:37

Ízlések és igények

Apáink idejében, amikor a világháló még gondolatban sem fogalmazódott meg, és kiváltságosnak érezhette magát már az is, akinek lakásában telefonkészülék volt, az erdélyi magyarok színházakban és temetéseken éltek társadalmi életet. Ugyanakkor elmondhatom, hogy alig 20–25 esztendővel ezelőtt, ha elmentem egy színházi vagy operai előadásra, minden harmadik szembejövő rám köszönt az előcsarnokban. Ehhez képest manapság jó, ha két, három ismerősömmel összefutok. Kicserélődött a baráti kör, a közönség, a színészek, és a kapus bácsi sem a régi. Ezzel együtt a kultúrpolitika sem az, ami volt, a globalizáció begyűrűzött a művészetekbe is.  Ma már kevésbé beszélhetünk „erdélyi színházról”, világméretű gondokról szólnak az előadások, mint a menekültválság, a másság, a recesszió és hasonlók. A mai huszonéveseket egészen más problémák foglalkoztatják, mint annak idején minket. Az úgymond „szabad világban” már nem az a legnagyobb gond, hogy nemzetünk „porlik, mint a szikla”… Határokon átjárható lett a színház, egy külföldi rendező biztos nem azon töpreng, hogy mi bántja az erdélyiek lelkét.

Az olyan csillagok együttállása, mint Sütő András, Harag György és a kolozsvári társulat száz évben egyszer fordul elő. Az Egy lócsiszár virágvasárnapja, A szuzai menyegző vagy a Csillag a máglyán tele volt rejtett üzenetekkel, metaforákkal, ám ezeket – talán a cenzúrán kívül – minden erdélyi magyar megértette. Manapság már nem kell becsomagolni a mondanivalót, a színpadon is bármit ki lehet mondani következmények nélkül. Így aztán Sütő korunkban bonyolultnak, elavultnak, túlbeszéltnek tűnhet, Harag monumentális előadásai pedig megismételhetetlenek a mai körülmények között. Az a fajta színház már a múlté, és lássuk be, faluról is csak elvétve jönnek tömegesen előadást nézni a bácsik és nénik. Viszont a nagy klasszikusokra igenis szükség van, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a kolozsvári Légy jó mindhalálig című Móricz-darab vagy Csehov Ványa bácsija, amelyeket évek óta táblás házzal játssza a kolozsvári színház. (A 90-es években az erdélyi magyar színházak műsorpolitikája parlamenti interpelláció tárgyát képezte. Akkor is elhangzott, hogy a színház nem játszhat kívánságműsort, és lassacskán felnőtt egy generáció, amelynek tagjai egészen másfajta művészetet ismerhettek meg, és nem is sírhatják vissza azt, amit nem ismerhettek meg).  Ugyanakkor, ahogy Lenin nőügyeiről nem volt ildomos beszélni a szocializmusban, Erdélyben a rossz előadásokról hallgatnak a kritikusok. Más lapra tartozik, hogy sokan állítják: ma már igazi, velejéig látó, a dolgok mélyére lenyúló kritika nem is létezik.

Egyre kevesebben maradunk, egyre nehezebb megmaradnunk, minek beletenyerelni még abba is, amit eszünk. Bezzeg egy Krizsán Zoltán vagy Szőcs István! Ők aztán nem sajnálták kimondani, ami fájt, amit elrontottak színházainkban. Őket bizony színigazgatók, rendezők, színészek mind komolyan vették.

Sajnos egyre többször elhangzik az is, hogy az anyagi helyzet hatalmas gát a magas szintű művészetek megvalósítása előtt. Önfenntartó művészeti intézmény – ritka kivételtől eltekintve – talán a világon nem létezik. Állami támogatás nélkül Erdélyben sem tud megélni a színház. Ám miközben Bukarestben közpénzből megépült Kelet-Európa legnagyobb katedrálisa, az államilag támogatott kulturális intézmények komoly pénzügyi gondokkal küzdenek.

Mindazonáltal jó hír is van: a nemrég Kolozsváron zajlott Interferenciák Nemzetközi Színház Fesztivál látogatói zömében 20 és 30 év közötti fiatalok voltak, és majdnem minden előadást telt ház előtt játszottak. Igaz, a fiatalok nem láthatták a Sütő-trilógiát, nincs viszonyítási alapjuk. Az igények és az ízlések viszont alakíthatók, és ebben kell a mindenkori színháznak komoly szerepet felvállalnia.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Makkay József 2018. november 29., csütörtök

Megszívlelendő vélemény a román ünnepre

Legtöbbünkben ott lapul a félelemérzettel vegyes elutasítottság, a kifosztottság érzete, hiszen miközben szomszédunk ünnepel, keserű szájízzel arra gondolunk, hogy nekünk van igazunk, és neki igazából nincs is mit ünnepelnie.

Borbély Zsolt Attila 2018. november 28., szerda

Migráció vagy európai jövő?

Érdemes felidézni, hogy három esztendővel ezelőtt a migránsválságnak nevezett mesterséges „népvándoroltatás” kezdetén az elemzők spontán folyamatnak gondolták azt, amiről mára bebizonyosodott: háttérből irányított és tudatosan előkészített akció volt.

Makkay József 2018. november 24., szombat

Autonómiaküzdelem kérdőjelekkel

Jól látható, hogy az eddig megszokott módon és jelszavakkal az autonómiaüzenet nemcsak a bukaresti román vezetőkhöz, hanem a székelyföldi magyarok többségéhez sem jut el.

Nánó Csaba 2018. november 24., szombat

Az ünnep diszkrét bája

Azzal, hogy a román többség immár egy évszázada hatalmi helyzetben van Erdélyben, sok mindent rákényszerít a Romániában élő kisebbségekre. Azt is, ami nagyon távol áll tőlünk, és amihez semmi közünk. Ez mindig is így volt az utóbbi száz évben. 

2018. november 20., kedd

A politikai tőkeszerzés legkönnyebb módja a gyűlölködés

Nincs új a nap alatt: zaklatott lelkiállapotú román nacionalisták mindenütt etnikai érzékenységüket sértő jeleket vélnek felfedezni. Mint ahogyan legutóbb a Románia alakú flekkennel megjelent színházi plakát esetében.

Pataky István 2018. november 20., kedd

Centenáriumi túlélőshow

Bevallom őszintén, magyarként rosszabbra számítottam a román centenárium évében. A pesszimizmus és a több mint két évtizedes újságírói tapasztalat azt sejtette velem, hogy ebben az esztendőben erős idegrendszerre, s végtelen toleranciára lesz szükség. 

Makkay József 2018. november 18., vasárnap

A Nagy Háború magyar tanulságai

Magyar történészek ma is keresik a választ a Károlyi Mihály miniszterelnök, majd államfő nevéhez, illetve a Tanácsköztársasághoz fűződő, 1918. október végétől 1919 nyaráig terjedő időszak értelmezésére, amelyek megpecsételték Magyarország 20. századi sorsát.

Nánó Csaba 2018. november 11., vasárnap

Magyar riporterek esete a főbohóccal

A replika nem várt helyről érkezett. Méghozzá a teniszsport örökös bohócától, Ilie Năstasétól. Akinek agyi bugyrait évtizedek óta nem hagyta el értelmes gondolat, és már számtalanszor megsértette embertársait nem éppen szalonképes beszólásaival.

Makkay József 2018. november 11., vasárnap

Közös jövőtervezés

Aki az elmúlt években rendszeresen olvasta kiadványunkat, jól tudja, hogy az Erdélyi Napló volt a romániai magyar sajtó egyik legkritikusabb hangvételű kiadványa. Közéleti embereink közül nem mindenki szerette, és ez továbbra sem fog változni. 

Makkay József 2018. november 01., csütörtök

Jövő héttől új Erdélyi Napló

Mérföldkőhöz érkezett a 27 éve megjelenő lapunk: az eddig önállóan forgalmazott Erdélyi Napló jövő héttől a lapcsoportunkhoz tartozó Krónika és a Székelyhon napilapok helyi kiadásaiba fog belekerülni nyolcoldalas, önálló mellékletként. 

HIRDETÉS
Vélemény
Makkay József: Megszívlelendő vélemény a román ünnepre

Legtöbbünkben ott lapul a félelemérzettel vegyes elutasítottság, a kifosztottság érzete, hiszen ...

Makkay József: Autonómiaküzdelem kérdőjelekkel

Jól látható, hogy az eddig megszokott módon és jelszavakkal az autonómiaüzenet nemcsak a bukaresti román ...

Nánó Csaba: Az ünnep diszkrét bája

Azzal, hogy a román többség immár egy évszázada hatalmi helyzetben van Erdélyben, sok mindent rákényszerít ...

HIRDETÉS
Legnézettebb
HIRDETÉS
Hallgassa online rádióinkat
HIRDETÉS