A jóhiszemű ember meg van győződve arról, hogy a világot a tudás és a jóérzés vezérli. Persze ahhoz, hogy manapság ebben a hitben ringassuk magunkat, kicsit naivnak és idealistának kell lennünk. Hiszen ha jobban kinyitjuk a szemünket, egy-kettőre leszámolunk az illúziókkal. A járvány is megmutatta, hogy egyre kevesebben bíznak a politikusokban, a kormányokban, de még az egészségügyben is, és tudományos magyarázatok helyett a polgárok jelentős része az összeesküvés-elméleteket veszi készpénznek. Mintha az egész világ megbolondult volna, minél hajmeresztőbb egy magyarázat valamilyen történésre, annál többen terjesztik – olykor még normálisnak vélt embertársaink is. A hülyeségnek, a bunkóságnak, és sajnos az erőszaknak is egyre nehezebb féket szabni. A félremagyarázott emberi jogok, a lényegéből kiforgatott demokrácia mind a pokolba vezető út egy-egy macskaköve.
Sajnos napjainkban a sportélet is – akárcsak egyéb terület – tele van szélhámosokkal, hozzá nem értőkkel, jellemtelen emberekkel, önjelölt zsenikkel, akiknek egyetlen istenük a pénz. Egyre nehezebb különbséget tenni a valódi szakértők, az igazi tehetségek, a szakmájukat komolyan vevő sportemberek és azok között, akiket a média vagy ügynökeik pumpálnak fel értékekké.
Vannak játékosok, akiket milliókért adnak-vesznek, hogy aztán kiderüljön, szemfényvesztés az egész. Másokat addig tologatnak ide-oda az átigazolások sakktábláján, míg valahol elvesznek.
Sajnos, akik ezzel a modern rabszolga-kereskedéssel foglalkoznak egy percig sem gondolják, hogy karriereket, életeket tehetnek tönkre egy számukra előnyös húzással.
A fiatal sportolókat árunak tekintik, és sajnos egyesek úgy is bánnak velük. A legtöbben vállalják a megaláztatást, hiszen alig nőnek ki a tinédzser korból, és szinte már milliomosok, jogosan vagy jogtalanul annyi pénzt tömnek a zsebükbe, amiről szüleik vagy környezetük álmodni sem mertek. Így hát kialakul a szimbiózis ügynökök, vezetők, sportolók között, aminek a játékosra nézve súlyos ára van: ő az, aki minden körülmény között hallgat.
Mostanában például furcsa dolgok történnek a Sepsi OSK háza táján. A sokunk számára végtelenül szimpatikus klub utóbbi időben hozott néhány döntése igencsak megkérdőjelezhető.
Persze erre jön mindig az a válasz, hogy aki befekteti a pénzét, azt tesz, amit akar. Egy bizonyos pontig ez igaz. De ha a döntései konfliktusokhoz, mások megalázásához, karrierek kerékbetöréséhez, lelki elnyomásához vezetnek, az már talán nem csak a „saját konyha” dolga.
Amikor a szentgyörgyi csapat vezetői leszerződtették vezetőedzőnek Leo Grozavut, szinte borítékolható volt, hogy előbb-utóbb konfliktusok alakulnak ki. Az 52 esztendős szakember futballistaként középszerű volt, mint edző pedig semmi maradandót nem alkotott. Sőt, majdnem minden állásából botrányos körülmények között bocsátották el. 2018-ban Temesvárról két és fél hónap után dobták ki, mert a csapat egyetlen mérkőzést sem nyert irányítása alatt. Még abban az évben Ploieşti-ről is távoznia kellett szintén a gyenge eredmények miatt. Eddigi edzői karriere tulajdonképpen egy rakás csődnek nevezhető. Ám Botoşani-ban másként írta be a nevét a klub történetébe: 2017 tavaszán egy ország szeme láttára pofozta fel a kispadon ülő játékosát.
Huligán tetteit sajnos a Sepsinél is folytatta: nem elég, hogy a csapat a bajnokságban semmit sem játszik, de Grozavu, a „világhírű” pedagógus és edző előbb szó szerint feltörölte a padlót a 22 éves Fülöp Loránddal
(testvérét, Istvánt állítólag a csapattársak tartották vissza, hogy ne essen neki az edzőnek, és ne legyen még nagyobb botrány), egy nappal azelőtt pedig a mindössze 18 esztendős Popescunak vitt be a „mester” egy jobb felütést az állára. A balhés Grozavu kapott a klub vezetőségétől egy ejnye-bejnyét, az ügy körül folyik a ködösítés, ami érthető, ha figyelembe vesszük, hogy a szentgyörgyi csapat jelenlegi menedzsere ugyanaz a Cornel Şfaiţer, aki már Botoşani-ban is kiállt a minősíthetetlen viselkedésű edző mellett.
Grozavu nem az egyetlen kérdőjeles jellem ebben az eurómilliókat felemésztő buliban. Lassan oda jutunk, hogy az idegbeteg edzőket pszichiátereknek kell figyelniük munka közben. Rosszabb esetben fegyőröknek…
Varga Judit igazszágügyi miniszter exférje, Magyar Péter új pártot alapít. Komolyan gondolhatja-e bárki, hogy a „csalódott fideszesek” elegen vannak a rendszer megbuktatásához? Ami nem sikerült az ellenzéki pártoknak, mitől működne Magyar Péter esetében?
A székelyföldi autonómiaharc felemásra sikeredett. Mindenki beszél róla, azonban az erdélyi magyar politikusok egy része nem hisz benne, és ezt megérzik az emberek. Nem elég az autonómiáról évente egyszer-kétszer szépeket mondani és írni.
A három évtizede összeszámolt több száz gazdából 3-4 ha maradt, akik földből próbálnak megélni. A fél tucat faluból álló község szántóföldjeit egyetlen agrárvállalkozó vásárolja fel. Az új földbirtokos impériuma ezer hektárhoz közelít.
„Csak nehogy a CFR-hez jöjjön!” „Remélem, Mutu edzőként nem teszi be a lábát a Fellegvárra!” – Ehhez hasonló szurkolói vélemények láttak napvilágot néhány hónappal ezelőtt, amikor a bukaresti sajtó megszellőztette a lehetséges edőváltást Kolozsváron.
Nagy kérdés, hogy a szélsőséges román pártok legsötétebb időkre emlékeztető kínálatának rajongói tábora megáll-e a szavazói paletta egynegyedénél, vagy további ,,izmosodás” után elsöprik a trónkövetelő kormánypártok ötven százalék körüli támogatottságát?
A román állam és a helyi tanácsok nagyvonalúan kivonultak az egyházi tulajdonú iskolaépületek felújítási terheiből. Bukarest úgy tesz, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga.
Hajlamosak vagyunk elhinni, hogy a mi dolgunk templomaink csendjében imádkozva, kegyes gondolatok ápolásával foglalkozva, a világ dolgaitól elzárkózni, mert azt befolyásolni már nem a mi feladatunk. Szép elképzelés, de veszedelmes.
Az orosz-ukrán háború legnagyobb kelet-európai áldozata a mezőgazdaság. Ez megmutatkozott az ukrajnai termékek exportjának uniós liberalizálása után, amikor az Európai Unió keleti felének piacát hetek alatt elöntötte az olcsó mezőgazdasági importtermék.
Amit ma az ukránok elkövetnek az ország területén élő nemzeti kisebbségekkel – elsősorban a kárpátaljai magyarsággal – szemben, nagyon hasonlít a Nicolae Ceașescu román kommunista pártfőtitkár idejében megélt magyarellenességre.
Herkulesfürdőt osztrákok újíthatják majd fel. A hír sajnos csak részben fedi a valóságot, hiszen a település műemlék épületeinek többsége magántulajdonban van. Feltérképeztük, miért nem mozdul ki a holtpontról a bánsági fürdőváros ügye.
A székelyföldi autonómiaharc felemásra sikeredett. Mindenki beszél róla, azonban az erdélyi magyar politikusok ...
A három évtizede összeszámolt több száz gazdából 3-4 ha maradt, akik földből próbálnak ...
„Csak nehogy a CFR-hez jöjjön!” „Remélem, Mutu edzőként nem teszi be a lábát a Fellegvárra!” ...
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.