Hatósági büntetések ,,bezzeg Romániában”

Egy olyan országban, amely európai uniós éllovas a be nem hajtott adóhátralékok és a közúti balesetek terén – hogy más negatív rekordokat ne soroljak –, nem meglepő, ha az állami hatóságok emberei rendet akarnak tenni. Ebben a kényszerű büntetéshullámban – ahol minden bírságolásra fogható állami hatóság részt vesz – azonban nem nehéz felfedezni a kormány kétségbeesett pénzszerzési törekvéseit. Miután a reálgazdaság fizetéseit messze meghaladó állami szektor bérezése robbanásszerűen megnőtt,

a kormánynak főhet a feje, hogyan tudja lefaragni az uniós elvárásokhoz képest több mint a duplájára emelkedett, 7 százalékos államháztartási hiányt.

A Brüsszelnek tett ígéretek szépen hangzanak, de a valóságban semmi nem változik, ha a mostaninál nagyságrenddel több pénz nem jön be az államkasszába.

Ha a választások előtt ekkora erőbedobással folyik a pénzbehajtás, mi vár az emberekre a decemberi voksolás után megalakuló új kormány részéről, amelynek mandátuma első időszakában kell meghoznia népszerűtlen intézkedéseit, hogy némiképp egyenesbe hozza Románia pénzügyi helyzetét.

A kibontakozó országos pénzbehajtási akció szépséghibája az, hogy a hatóságok elsősorban a kis- és közepes vállalkozók, illetve a természetes személyek adójából akarják az államkasszát feltölteni. Látszik ez a rendőrségi razziákból is, amikor egy-egy kisvárost vagy községközpontot megszállva, sorra veszik a fűszerüzleteket, élelmiszerboltokat, kocsmákat, kávézókat, és lesik, hogy a kasszában található összeg pontosan megfeleljen a pénztárgép egyenlegének. Miközben sebtében raktárkészletet készítenek, nehogy az üzletét kínnal-bajjal fenntartó kisvállalkozó fals számlával több árut adjon el, mint amekkora forgalom után adózik.

A szigorú számonkérésnek igazából akkor volna létjogosultsága, ha hasonló elbírálás alá esnének a multinacionális cégek áruházláncai, illetve a magán és az állami nagyvállalkozók is,

ahol ha adócsalás történik, sok millió lejes tételek tűnnek el. Erről az ellenőrzési szintről azonban valahogy nem esik szó – a fogyasztóvédelem időnkénti ejnye-bejnye megnyilvánulásain kívül a nagyokhoz más nem kopog be –, pedig kétlem, hogy odafenn minden rendben lenne. Marad tehát a helyi szintű pénzbehajtás, ami sok kisvállalkozót arra sarkall, hogy lehúzza a rolót, mert számára egy tízezer lejes büntetés hatalmas összeg, nem beszélve a nagyobb bírságokról.

Példának okáért egy élelmiszerbolt magyar tulajdonosának a kálváriáját emelném ki Kolozsvár belvárosából, akit negyvenezer lejre büntettek egy banális vétség miatt. A méregdrágán bérelt aprócska helyiségben a polcok mellé két hűtőszekrény fért be, de a kákán csomót kereső ellenőrök kiderítették, hogy legalább háromra lenne szükség, mert a hideg-felvágottat nem szabad tejtermékkel közösen tárolni. A vállalkozó intézkedett volna, ha előbb kap egy felszólítást záros határidővel, de nem ez történt, hanem se perc alatt 40 ezer lejről állítottak ki jegyzőkönyvet. Ezzel nem csak az új hűtőszekrény ára úszott el, hanem a teljes bevétele is, ezért végül bezárta az üzletét.

Amikor rákérdezett, hogy miért kap ekkora bírságot, a pénzügyisek azt felelték, nincs különbség kis és nagy üzlet között.

Magyarán szólva a multinacionális áruházlánc helyi üzletét is negyvenezer lejre bírságolják, ha például valami hibádzik a hűtőszekrénnyel, amit a milliárdos összegeket forgató cégóriás meg sem érez, miközben a kisvállalkozót a hatalmas bírság padlóra küldi. De nincs kinek reklamálnia, így nem csoda, ha azok száma nő, akik menekülnek a magyarországi ellenzék kedvenc országából, a ,,bezzeg Romániából”.