Hacsek és Sajó a Dâmboviţa partján

A május elsejéhez kapcsolódó hosszú hétvége témaínsége közepette a bukaresti hírtelevíziók számára az jelentette a fő hírt, hogy egy vezető román politikus fogadást nyert egy közösségi oldalon tamáskodó galaci polgárral szemben. Aki kétségbe vonta, hogy valóban a magas rangú közszereplő posztolgatja a kommentárokat saját profilján, nem pedig egy bérkommentelő. A nyertes jutalma egy láda sör lett, amelyet a szavatartó vesztes fél át is adott, mégpedig a pártszékház udvarán, ahol a felek a fogadás kapcsán kötött ismerkedés örömére el is fogyasztottak pár üveggel a nedűből. És ha már így összejöttek, újabb fogadást kötöttek: a galaci férfi kész újabb láda sört átnyújtani a politikusnak, ha a jelenlegi kormány 2020-ig 150 kilométernél több autópályát épít szerte az országban.

A színes közjáték nem lenne több politikai bulvárnál, ha a fogadást nyerő politikus történetesen nem Románia jelenlegi erős embere, Liviu Dragnea lenne, a sztrádaépítésről és sok minden másról szóló ígérgetéseknek pedig nem egy egész ország inná a levét.

A kormányzó szociáldemokrata párt vezetőjének nem nehéz fogadásokat állni vagy kötni csak azért, hogy elvigye a show-t, és ne a saját büntetőügyei vagy éppen az általa összeállított és felügyelt kormány ballépései szolgáltassák a híranyagot a média számára.

Az a baj, hogy a másfél éve hatalmon lévő román balliberálisok jóformán semmit nem valósítottak meg választási programjukból és kampányígéretükből. Több száz kilométernyi új autópályával kecsegtették az embereket, ehhez képest Romániában legutóbb 2016-ban adtak át sztrádaszakaszt a forgalomnak. Jóléti társadalmat ígértek, ahol az évtizedeken keresztül mellőzött egészségügyi és oktatási dolgozók nyugati színvonalú bérezést kapnak majd – aminek az lett az eredménye, hogy az egészségügyi kisegítő személyzet tiltakozó akciója miatt a teljes ágazat lebénulhat, ezáltal a lakosság élete kerülhet veszélybe.

Nem véletlen tehát, hogy ezeket a kormányzati elhajlásokat és tévelygéseket meglovagolva Klaus Johannis az elmúlt időszakban kétszer is durván nekiment a balliberális koalíciónak, követelve Viorica Dăncilă miniszterelnök távozását. Az államfőnek vitathatatlanul igaza van, amikor felrója, hogy az államháztartás bevételei elmaradnak a tervezett szinttől, hogy a beígért béremeléseknek csupán a töredéke valósult meg, vagy hogy a kormány álságos módon igyekszik a központi bank nyakába varrni az elmúlt időszakban elszabadult infláció felelősségét. És persze joggal morog Johannis amiatt is, hogy a Dăncilă-kabinet teljesen kizárta az államfőt egy fajsúlyos külpolitikai témában, amikor nemrég titkos memorandumot fogadott el Románia izraeli nagykövetségének Tel-Avivból Jeruzsálembe történő áthelyezése ügyében. De

vajon miért éppen most – Dăncilă kinevezése után három hónappal – látta elérkezettnek a pillanatot a sokáig Csipkerózsika-álmát alvó Johannis a balliberális koalíció elleni támadás elindításához?

Elvégre ő maga bízta meg kormányalakítással Dragnea sokadik kiszemeltjét, akinek alkalmatlanságáról már akkor megannyi információ látott napvilágot. Nos, a titok nyitja egyértelműen abban rejlik, hogy Johannis máris a jövő évi államfőválasztásra, és az általa remélt második mandátum megszerzésére hangol. E téren pedig abban látja a győzelmi esélyt, ha – elődjéhez, Traian Băsescuhoz hasonlóan – amolyan játékos, proaktív elnökként gyakorolja hatáskö-rét. Nagyszeben egykori polgármesterét az sem riasztja el, hogy a bukaresti koalíció adott esetben nekiláthat a tisztségéből való felfüggesztésének, ez a lépés ugyanis vélhetően kifejezetten jót tenne halványuló népszerűsége visszaszerzésének. Abban ugyanis pillanatig sem bízhat, hogy Dragnea majd az ő követelése nyomán válik meg harmadik miniszterelnökétől.

Nagyon úgy fest tehát, hogy az idei esztendő kőkemény politikai csatározásokkal, az elnöki hivatal és a kormány közötti „palotaháborúval” fog eltelni, amikoris a felek Hacsek és Sajó módjára követelik majd egymás lemondását. Teljesen világos, hogy ilyen politikai közegben egy hozzáértő kormánynak sem lenne könnyű dolga irányítani az ország szekerét, hát akkor a mostani társaságnak! Mindazonáltal ha szigorúan a többség szemszögéből vizsgáljuk a dolgokat, a román társadalom számára bizonyára szomorú lehet, hogy olyan politikai elittel áldotta meg a sors, amely még a nagy egyesülés centenáriumát sem képes az alkalomnak megfelelően, tisztességesen megünnepelni. Valószínűleg nem erre fogadtak, nem ilyen lovat akartak.