Fogyasszunk helyi termékeket!

A válságok ideje sokféle leleményes­ségre megtanítja az embert. A túl­élési ösztön hihetetlen erőket szabadít fel, hogy megtaláljuk boldo­gulásunk lehetőségeit. A jelenség a gazdák világában is tetten érhető, hiszen elég végigbogarászni a világhálót, ahol a vásárló sok online értékesítési felülettel fut össze. Az eső utáni gomba növekedésének gyorsaságával született új közösségi és egyéb internetes oldalak helyi gazdaközösségek mezőgazdasági termékeit kínálják Erdély-szerte. A több hónapos bezártság arra késztette a gazdaközösségeket, hogy önszerveződő módon találjanak kiutat a fenyegető pénztelenségből, és próbáljanak kihasítani egy vékonyka szeletet abból az élelmiszerpiacból, amelyet szinte teljesen maguk alá gyúrtak az üzletláncokat működtető multinacionális cégek.

A próbálkozás Nyugat-Európában már jóval régebb óta sikerrel jár, Erdélyben azonban még mindig ott tartunk, hogy az élelmiszerek döntő többségét nagyáruházakban vásárolják meg az emberek.

És járvány idején éppen a nagyáruházak éreztek rá leghamarabb a házhoz szállításban rejlő üzletre, így a piacnak ezt a részét is hamar lenyúlták.
Valójában Dávid és Góliát harcának tűnik ez a bibliai Dávidnak megadatott győzelem katarzisa nélkül. A szervezetlen és széthúzó gazdáknak ugyanis egyelőre minimális az esélyük arra, hogy megszerezzék az élelmiszerpiacnak azt a szeletét, amivel a kézműves termékek forgalmazása révén hosszabb távon biztos megélhetése lehet sok ezer gazdacsaládnak. Manapság kevés olyan erdélyi ember számára adatik meg a pénzügyi biztonság, aki gazdálkodásból akarja családját eltartani.
A koronavírus-járvány válsága azonban fordulatot hozott Európában a helyben megtermelt zöldségek, gyümölcsök, húsok és tejek, valamint az ezekből készülő termékek forgalmazása terén. Tucatnyi olyan reklámot lehet olvasni és hallani Franciaországtól Magyarországig, amely a kormányok és agrárminisztériumok támogatásával biztatja arra a fogyasztót, hogy vásárláskor a helyi termékeket részesítse előnyben. A szokás hozzánk is beszűrődött, igaz, vérszegényebben, mint máshol. A hazai gazdák tanácstalansága és kiszolgáltatottsága nem véletlen jelenség. Sem a román nemzeti liberális kormányzattól, sem az agrárminisztérium illetékeseitől nem hallottam olyasmit, hogy a hazai gazdák termékeit kellene előnybe hozni.

Állami stratégia nélkül a gazdapróbálkozások elvesznek a nagy üzletláncok mindent lehengerlő reklámtengerében. A pénztelen és kiszolgáltatott gazdaszervezeteknek esélyük sincs e ringben talpon maradni.

A tavaly ősszel megbuktatott szociáldemokrata kormánynak több javaslata is volt a gazdák által előállított mezőgazdasági termékek forgalmazásának felkarolására, a kormányváltással azonban mindez elbukott. Kérdés, hogy ezt a PSD mennyire gondolta komolyan. Másrészt a PNL soraiban fel sem merült egy hasonló „gazdamentő” csomag. Nem véletlen, hogy a bukaresti kormánypalota új urai számára kellemetlenné vált a magyar kormány által támogatott erdélyi gazdaságfejlesztési program, amiből több ezer gazda jutott beruházásokhoz. A kormánylogika szerint: ha ők erre képtelenek, akkor lehetőleg más se tegye. A külföldről hatalmas tételekben behozott és agyonvegyszerezett török és egyéb mezőgazdasági termékek forgalmazóinak legnagyobb örömére. Miért is kell helyben termelt zöldség, gyümölcs, hús és tejtermék, amikor mindez egységes nagyságban, színben és látszólag olcsóbban beszerezhető külföldről? A minőség meg soha nem számított Romániában. Sokkal nagyobb üzlet ez a nemzetközi cégeknek, mintha romániai gazdákkal bíbelődnének, és ezt a kormány jól tudja. Ezért sem tesz ellene semmit.
Az erdélyi gazdatársadalom próbálkozása így sem esélytelen, hiszen rendre szaporodnak azok a kezdeményezések, amelyek ráébresztik az embereket: inkább a környékbeli gazdáktól vásárolják meg a zöldséget, sajtot, túrót, tojást vagy mézet, mint a nagyáruházakból. Ahhoz, hogy ez mozgalommá váljon, magyar politikusainknak is mellé kellene állniuk.

Ha a francia mezőgazdasági miniszter ki tud állni több millió francia elé arra kérve őket, hogy fogyasszák a francia gazdák által termelt sajtokat, miért ne tudná ugyanezt elmondani egy közismert erdélyi magyar politikus,

akinek fontos a gazdatársadalom ügye. Természetes lenne megszólítani azt a vásárlóközönséget, amely legtöbbször elköteleződés nélkül, csupán megszokásból vásárolja a nagyáruházak kétes minőségű mezőgazdasági termékeit. A közelgő választási kampányok idején Erdélyben is megérne egy próbát az, ami tőlünk kissé nyugatabbra magától értetődő, természetes jelenség.