HIRDETÉS
Az egykori rádiókabaré szállóigévé vált mondata szerint az idei év rosszabb az előző évinél, de jobb a következőnél. Sokan vallják a nyolcvanas években elhangzott poént ma is. A többség által várt látványos változás elmaradása az oka annak, hogy a zömében középkorú és idősebb nemzedékek közül egyre többen a megszépült múltba menekülnek.
Nemrég vonattal utaztam Erdélyben, és a fülkében arról folyt a vita, hogy Ceaușescu volt az utolsó államférfi, aki tiszteletet érdemel. Hallgattam, és nem hittem a fülemnek, amikor az utasok azt sorolták, mennyit épített, mennyi munkahelyet teremtett és milyen jó fizetéseket biztosított. Újságíróként – aki naponta böngész híroldalakat és mindenféle közvélemény-kutatást – nem kellett volna meglepődnöm, de most mégis váratlanul ért a kommunista rendszert fényező szózuhatag. Amikor a magam véleményét próbáltam elmondani a kommunizmus árnyoldalairól, hamar félbeszakítottak: csak a balekoknak (fraier) volt annyira rossz, mert kis leleményességgel mindent be lehetett szerezni, nem halt éhen senki. És jött a szokásos frázis: ma hiába vannak tele az üzletek, ha nincs pénz.
Egyértelmű, hogy a romániai lakosság jelentős része valamiféle kapitalizmussal kevert emberarcú kommunizmust szeretne, amelyben az állam ingyen lakást adna, jó fizetések lennének és az árutól roskadozó üzletekben minden olcsó lenne. Ez a hármas vágyálom azonban sehol nem működik a világon – a kommunizmusban végképp nem működött –, csak a megszépítő emlékezet mutatja úgy be három évtized távlatából a Ceaușescu-diktatúrát, mintha annak „pozitívumai” ma is követhetőek lennének.
A nosztalgiát kiváltó okok egyértelműek: a rendszerváltást követő években és évtizedekben a kommunista rezsim második vonala, illetve az akkor szocializálódott ifjúkommunista nemzedék került hatalomra, amely immár demokratikus keretek között vezette félre az országot. De ebből nem az következik, hogy a kommunizmus jó volt.
A most lezáruló esztendő sok nyomot nem hagy az emberek emlékezetében. A disszonáns és semmitmondó százéves ünnepségsorozatnak nem volt üzenete. Illetve annyi, hogy az agyonközpontosított országban egy évszázad után is minden marad a régiben. Az egymást követő jobb és baloldali kormányok sara, hogy az 1989 decemberében felcsillant jövőkép mára nemcsak elhalványult, hanem gyakorlatilag eltűnt. Ha azt vesszük figyelembe, hogy uniós viszonylatban Romániában a legkisebb a 15–35 évesek aránya a lakosság körében, ez azt is jelzi, milyen nehéz sors vár az országra a következő 20–30 évben. A masszív elvándorlásból és a születések számának drasztikus csökkenéséből levezethető, hogy miért válik a romániai gazdaság legnagyobb kerékkötőjévé a munkaerőhiány. Ez nemcsak a következő egy-két évtizedben nyugdíjba vonuló népes nemzedékek sorsát keseríti majd meg, hanem súlyosan befolyásolja az ország fejlődését és felzárkóztatását a fejlett országok közé.
Sajátos erdélyi magyar gondjainkon túl ma ez a legnagyobb kihívás mindannyiunk számára. Ha a közeljövőben nem sikerül ezen változtatni, akkor nemcsak a mai generációk, hanem a jövő nemzedékek élete is a puszta várakozással telik el.
Ion Iliescu elnöktől tanultam meg, hogy a demokráciát nehéz elsajátítani. Közvetlenül az 1989-es forradalom után az ország nem tudott 180 fokos fordulatot venni.
Normális esetben az első reformcsomagnak a politikusokat kellett volna kellemetlenül érintenie – írja publicisztikájában a Rapublica.ro oldalon Ciprian Dîrjan Hunyad megyei kollégiumi tanár.
Bő másfél évtized elteltével ismét egy helyi szinten eredményes, tiszteletet parancsoló, ugyanakkor közkedvelt erdélyi-partiumi politikusra hárul a feladat, hogy Románia élére állva elvégezze mások helyett a piszkos munkát.
Furcsának tűnhet, de a közösségi médiában lassacskán immár senkit nem köszöntök fel születésnapján. Megvan ennek is a magyarázata: társadalmunk mérhetetlen felületessége.
A téma örök aktuális: a román tanügyi rendszer, azon belül is elsősorban a közoktatás. A politikusok és a választó nép szerint az óvónők, tanítók, tanárok heti 18 órát dolgoznak, ami botrányosan kevés a polcfeltöltő tanulatlanok heti 40 órájához képest.
Ilie Bolojan új kormánya nagyon nehéz helyzetben van a költségvetési hiány lefaragására hozott intézkedéseivel, amit a közalkalmazottak többsége nem fogad el. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az állami alkalmazottak kellene a legkevésbé tiltakozzanak.
Miközben sztrájkhullám fenyegeti az országot – a közalkalmazottak mindent elkövetnek, hogy kiváltságaikat megőrizzék –, a román államháztartás hiányát csökkenteni akaró Bolojan-kormány kitart eltökélt szándéka mellett.
A napokban egy egyetemi ballagási bulin voltam. A végzősökkel való rövid beszélgetésekből hamar kirajzolódott, hogy a három tanulmányi év végén ugyanolyan sokféleképpen éreznek, mint egykor a saját évfolyamom.
Aki jelen van a közösségi média felületein, óhatatlanul szembe kerül számos reklámmal, valamint ismerősei, barátai által megosztott tartalmakkal. A baj csak, hogy amit látunk, az nem mindig a valóság – a mesterséges intelligencia szüleménye lehet.
Nicușor Dan elnök folytatja a többség kialakítására irányuló műveletet, amelynek célja egy terv kidolgozása a „költségvetési hiány” csökkentésére. Bukarest főpolgármestereként nagyjából ugyanezt próbálta meg.
Bő másfél évtized elteltével ismét egy helyi szinten eredményes, tiszteletet parancsoló, ugyanakkor ...
Ilie Bolojan új kormánya nagyon nehéz helyzetben van a költségvetési hiány lefaragására ...
Aki jelen van a közösségi média felületein, óhatatlanul szembe kerül számos reklámmal, valamint ...
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
