Klasszikusunktól úgy tudtuk, hogy „Dunának, Oltnak egy a hangja”. Ám szép lassan kiderült, tájainkon nemhogy a két folyó, de ember embernek sem érti a szavát, mi több, az érettségi eredményeket elnézve a magyar gyerek román kölöknek sem érti beszédét. Ez is okot adhat arra, hogy a rohamléptekkel közeledő nagy egyesülés évfordulóján a mérleg nyelve újra átbillenjen a magyargyűlölők javára. A románság „nagy bulijának”előestéjén a szász származású román államfő azzal járult hozzá a helyzet fokozásához, hogy alkotmányossági kifogást emelt a közigazgatási törvénykönyv minden olyan rendelkezése ellen, amely túlmutat az alaptörvényben rögzített anyanyelv-használati jogon, vagy megengedő módon értelmezi azt. Vagyis 17 éve hatályos, nemzetközi szerződésekben is szereplő kisebbségi jogokat törölne el.
Ilyen körülmények között ne csodálkozzunk, hogy a román állam ott tesz keresztbe a magyar kisebbségnek, ahol csak tud. Elég, ha a nemrégiben „visszaállamosított”gyulafehérvári Batthyáneumra, Bekéék elzárására, a nagyváradi kétnyelvű utcanévtáblák kálváriájára, a székely zászlók miatt állandósult zaklatásra gondolunk.
Ám minden képzeletet felülmúl egy olyan akció, amit egy magát bizonyára roppant viccesnek gondoló „őslakos”bukaresti vitt véghez a napokban. Az illető ugyanis fényképet, születési és elhalálozási dátumot tartalmazó képzeletbeli sírkövet állított Sepsiszentgyörgy polgármesterének egy közösségi portálon. Sértő feliratot is körmölt mellé: „ma este, a munkaidő végeztével, miközben kilépett a polgármesteri hivatalból, pontosan Antal Árpád polgármester nagy és teljesen üres fejére esett a Románia zászlója mellé kitűzött gyászlobogó. Isten bocsásson meg az ostobának!”
A közösségi háló sok mindent megtűr, de az már kicsit furcsa, hogy a diszkriminációellenes tanács sok esetben rendkívül elnézően viselkedik az elkövetőkkel szemben. Néha kiszab egy-egy jelképesnek is alig mondható büntetést, aztán minden ugyanúgy megy tovább. Elgondolkodtató, ami kiérződik a sorozatos támadásokból: tudniillik az, hogy a 100 éves Romániát ért minden szerencsétlenségért „az idegenek”a hibásak. A történelem pedig bebizonyította: a bűnbakkeresés szörnyeket szül. Az állampolitikai szintre emelt idegengyűlölet pedig etnikai tisztogatáshoz vezethet.
A Duna és az Olt hangja régen nem lel egymásra. Ha volt is esély arra, hogy a Romániában élő nemzetiségek közös nevezőre találjanak, ez a remény egyre távolabbinak tűnik. A száz év megünneplésének közeledte mintha egyre fokozná a rágalomhadjáratot ellenünk. Hiszen a mindenkori román politika nagy álma mindig is a nemzetállam volt –ha lehet, nélkülünk…
Aki jelen van a közösségi média felületein, óhatatlanul szembe kerül számos reklámmal, valamint ismerősei, barátai által megosztott tartalmakkal. A baj csak, hogy amit látunk, az nem mindig a valóság – a mesterséges intelligencia szüleménye lehet.
Nicușor Dan elnök folytatja a többség kialakítására irányuló műveletet, amelynek célja egy terv kidolgozása a „költségvetési hiány” csökkentésére. Bukarest főpolgármestereként nagyjából ugyanezt próbálta meg.
Most már nem harcoltok a miniszterelnöki posztért, sem a minisztériumokért! Persze, hiszen most dolgozni kell, nem lehet légvárakat kergetni! – fogalmaz a Szociáldemokrata Párt figyelemelterelő manővereire reflektálva a Republica. ro.
A keresztyén egyházi év egyik legfontosabb ünnepe a pünkösd, amely a húsvét utáni ötvenedik napon következik, és a Szentlélek kitöltetését ünnepeljük. Karácsony és a feltámadás ünnepe után pünkösd csupán a „harmadik helyre szorul” a fontossági sorrendben.
Az ukrajnai háború lezárása, a gázai konfliktus rendezése, új, az Egyesült Államok számára kedvezőbb kereskedelmi kapcsolatok kidolgozása a külföldi partnerekkel – ambiciózus, már-már bombasztikus külpolitikai és gazdasági célokat tűzött ki Donald Trump.
Ilie Bolojan nem egy megváltó alkat, és nem is lehet az. Ha egyesek a nevének állandó ismételgetésével sikeresen felépítettek köré egy ilyen aurát – „jaj, nélküle nem lehet” –, az pusztán önhipnózis.
Kétségbeesett, könnyező, vagy éppen dühös emberekkel találkoztak az újságírók az elmúlt napokban Parajdon a bányatragédia miatt. A helyiek úgy érzik, megélhetésük végveszélybe került. A jövőbe vetett hite omlott össze sok embernek a Sóvidéken.
Nicușor Dan Románia új elnöke. Komolyan remegtünk, míg idáig eljutottunk, kezdve a 2024. november 24-i fekete estétől, amikor azzal a meglepetéssel szembesültünk, hogy Călin Georgescu felbukkant a fasiszta-kommunista-Ceaușescu múltból.
Simion és Nicușor. Bármerre tekintek, mindenhonnan ez a két név ömlik. Akár a tévét, akár az újságot nézem. Ha pedig a közösségi médiát vagy a honlapokat böngészem, beleértve a sportportálokat, akkor mintha minden megsokszorozódna.
Ferenc pápa halála után a világi lapok egy részében a lehetséges utódok között felmerült Erdő Péter magyar bíboros neve is. A Ferenc pápa által képviselt mai világban azonban nem igazán van szükség egy tudós pápára.
Aki jelen van a közösségi média felületein, óhatatlanul szembe kerül számos reklámmal, valamint ...
A keresztyén egyházi év egyik legfontosabb ünnepe a pünkösd, amely a húsvét utáni ötvenedik ...
Az ukrajnai háború lezárása, a gázai konfliktus rendezése, új, az Egyesült Államok számára ...
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.