Elfelejtjük a karácsonyi disznóvágást?

A koronavírus-járvány és az energiaválság oldalvizein az elszabadult árak keményen érintik a mezőgazdasági és az élelmiszeripari termékeket is. A naponta kenyeret vásárlók elképedve tapasztalják, hogy egy év alatt a kenyér ára megduplázódott, és a legtöbb élelmiszer is két számjegyű értékkel kerül többe, mint pár hónappal korábban.

Románia hatványozottan érintett az élelmiszeripari termékek árdrágulási spiráljában, hiszen a legtöbb mezőgazdasági áruból az ország behozatalra szorul, és e téren előreláthatóan a következő években sem lesz érdemi változás.

Napjaink egyik csalóka látványa, amikor az árdrágulási hullám kellős közepén az áruházláncok olcsón, tizenvalahány lejért reklámozzák az importból, dömping­áron érkező sertéskaraj kilóját. Kevesen sejtik, hogy az egyre súlyosabb gondokkal küzdő kelet-európai sertéságazat „hattyúdala” a piacot elárasztó mostani dömpingár, amely mögött pár hónapon belül hatalmas árdrágulási hullámmal söpörhet végig a régió még működő sertésfarmjainak a tömeges csődje. A napokban erre figyelmeztetett Nagy István mezőgazdasági miniszter. A politikus az Európai Bizottság szemére vetette, hogy nem hajlandó rendkívüli uniós piaci válságkezelési intézkedések bevezetésére, amelyekkel megmenthetné az unió tagországainak sertéstartó gazdáit és disznóhizlaló farmjait. Az EU Mezőgazdasági és Halászati Tanácsának november 15-i ülésén immár 19 uniós tagország – közöttük Magyarország és Románia is – kérte az Európai Bizottságot, hogy hathatós anyagi segítséggel avatkozzon be a súlyos válsághelyzetbe, hiszen az eladhatatlan disznóhús-készletek miatt zuhannak az élőállat-felvásárlási árak. Napról napra egyre több disznófarm számolódik fel. Amelyeket korábban nem zártak be az afrikai sertéspestis elleni intézkedésekkel, azok most az önköltségi ár alatti értékesítés miatt kerülnek reménytelen anyagi helyzetbe.
A magyar agrártárca vezetője elmagyarázta, mi állhat a brüsszeli konokság mögött. Azon érv ugyanis félrevető, hogy az unió vezetői nem akarnak beavatkozni a szabadpiaci folyamatokba. Pedig erre az elmúlt években több példa is volt. A Közös Agrárpolitika szabályrendszere lehetőséget teremt a krízishelyzetekbe történő beavatkozásra. Ilyenkor az uniós intézményrendszer pénzügyi segítséget nyújt egy-egy ágazat kilábalásához a válságból. Példa rá a 2015-ös oroszországi embargó, amikor Moszkva leállította az unió tagországaiból származó mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek importját. Az Ukrajna és Oroszország között kialakult háborús viszony oldalvizein meghozott uniós, majd orosz embargó igen nehéz helyzetbe hozta az európai élelmiszerpiacot, ahol az Oroszországnak szánt hatalmas készletek egyik napról a másikra eladhatatlanná váltak. A kritikus helyzetbe került uniós élelmiszer-ágazatok közül a tejipar szenvedte el a legnagyobb veszteséget. Hat évvel ezelőtt Brüsszel jelentős pénzügyi forrásokkal segítette át a tejágazatot a válsághelyzeten.
Ma is hasonló lépésre volna szükség, ezt viszont Brüsszel elutasítja. A budapesti agrárminiszter szerint ennek az a lehetséges magyarázata, hogy az unió vezetői a szabadpiacra akarják bízni a válságkezelést. Amiért már rövidtávon is igen súlyos árat fizethetünk. Ennek nyomán

néhány nyugat-európai országban talpon maradhatnak a nagy takarmánygyárak által integrált sertéstelepek és húsfeldolgozó üzemek. A mostani csődhullám lecsengése után majd drága hússal árasztják el az uniós piacot.

Nagy István szerint a sertéságazatban akkora a baj, hogy a nemzeti kormányok egymagukban nem tudnak már segíteni.

A kelet-európai országok közül Románia szenvedi meg legjobban a sertéságazat válságát, hiszen a legfrissebb adatok szerint a hazai sertéshúsfogyasztás 80 százaléka importból származik. A néhány évtizede jelentős kiviteli termelésre alkalmas nagy sertéstelepek csődbe mentek, az uniós pályázatokból az utóbbi tíz évben épített farmoknak pedig az afrikai sertéspestis miatti korlátozások okoztak hatalmas károkat. Több közülük bezárt, a háztáji sertéstartás pedig takaréklángon működik. Az állatvásárok megszüntetése, berekesztése, az élőállat-forgalom drasztikus korlátozása a sertéstartó kistermelőket lehetetlenítette el. Ha a gazda nem tudja eladni portékáját, többé nem termel. Ma ez a legnagyobb gondja a hazai sertéstartóknak: az illegálisnak címkézett élőállat-kereskedelem óriási büntetéseket von maga után. Ennek lett egyenes következménye, hogy a hazai fogyasztók asztalára kerülő disznóhús importból származik.

Miközben a helyi sertésfarmokról a vágóhidak élősúlykilogrammonként 5–6 lejért vásárolják fel a jó minőségű, 100 kg körüli vágóállatot, a háztáji gazdaságokban nevelt, és levágásra váró karácsonyi hízó kilójáért 12–15 lejt is elkérnek a termelők.

Amit jórészt csak illegálisan lehet adni-venni – mint a Ceauşescu-rendszerben a borjúvágást –, mert ha a rendőrség az állategészségügyi hatósággal közösen rajtakap, eladó és vásárló egyaránt lebukik.
A magyar agrártárca vezetőjének van mit féltenie, a románnak szinte semmit, hiszen az elmúlt két-három esztendőben az afrikai sertéspestis ürügyén leépítették és felszámolták a hazai sertéstartást. Kérdés, hogy ha a Közös Agrárpolitika brüsszeli irányítói mégis meghallgatnák a zömmel Kelet-Európából érkező jajkiáltást, és megsegítenék a sertéstartókat, a román kormány mit kezdene a sertéságazat megmentésére szánt uniós pénzekkel.