A haj rendbetétele nők számára szertartás, férfiaknak hétköznapi cselekedet. Annyiban hasonlítunk, hogy általában évekig, néha évtizedekig ugyanahhoz a borbélyhoz, fodrászhoz járunk. Amíg a mester ki nem öregszik, el nem költözik, meg nem hal. A borbély az egyik legjobb ismerősünk, olyan ember, akinek be nem áll a szája, úgy gondolja, ha már megtisztelted azzal, hogy beülsz a székébe, el kell szórakoztatnia a művelet idején. Élete lassan nyitott könyv lesz számodra, de téged is úgy kiismer, hogy legjobb barátod sem tudhat többet rólad. A borbély tanácsokat ad, megoldja életed legnagyobb problémáit, világszemléletedet befolyásolja. Olyan, mint a rádió, megtudod tőle a legfrissebb híreket, néha azt is, ami még sem történt. És a legfontosabb: olykor meglep a legváratlanabb dolgokkal.
Elmentem nyiratkozni. Új helyet választottam, a régi Figarót valahogy meguntam, arra gondoltam, ideje fodrászatot váltatni. A váltás szerencsésnek tűnt, kellemes helyen kedves hölgy fogadott, már a nyírás elején kiderült, szépen dolgozik, minden rendben, amikor hirtelen megszólalt: „Uram, lefényképezhetem?” Nocsak, gondoltam, ez ám a hírnév, már a borbélynál is felismernek. Mint egy Oscar-díjas színészt, a híres zenészeket, egy Nobel-díjas tudóst, egy akármilyen politikust. Nem voltak hiábavalóak a könyvbemutatók, képem ott díszeleg az újságban, nem csoda, hogy szeretett népem tudja, ki vagyok. Kihúztam magamat a székben, már készítettem legcsábosabb mosolyomat, hadd örüljön majd a csőcselék a nagy ember fényképének. Aztán a hölgy hozzátette: „tudja, sokan nem ismerik a különbéget az egyenesen nyírni, vagy felnyírni között, ezért készítenék egy képet a tarkójáról, lássák a kliensek, miről van szó.”
Összeomlottam, hogy milyen gyorsan múlik a dicsőség, hamar letörlődött a mosoly az arcomról. De egyre híresebb nyakam fotója még most is ott díszeleg az egyik borbélyüzlet falán!
Ha kijövünk a fodrásztól, egyéb dolgokon is elcsodálkozhatunk. Például néhanapján meglepnek bennünket tisztelt városvezetőink, hogy jól ismert és még jobban betájolt utcák neveit egy tollvonással egyik napról a másikra megváltoztatják. Jártam úgy, hogy egy bizonyos utca után érdeklődőt elküldtem a város északi felébe, aztán kiderült, hogy pár éve egy nyugatra lévő utca viseli azt a nevet.
Néhány éve Temesváron jártam, és szokásomhoz híven meglátogattam atyai jó barátomat, K. Gyuri dramaturgot. Szép, langyos májusi este volt, házuk teraszán beszélgettünk mindenféléről, fogytak a sörök meg a cigi. Akkoriban újra dívott az erdélyi városokban az utcanév-változtatási hóbort, kissé dühösen panaszkodtam vendéglátómnak, hogy lassan már nem ismerem ki magamat Kolozsváron. A nagyszerűen anekdotázó Gyuri akkor mesélte a következő történetet:
„Barátom életében először utazott Angliába, méghozzá Londonba. Egy megsárgult papírlapot szorongatott a kezében, ahova évtizedekkel azelőtt valaki felírt egy címet, ha netán a sors úgy adja, hogy kiléphet a vasfüggöny mögül, majd keresse meg. Nyilván emberünknek fogalma sem volt, merre lehet az adott utca, ezért taxiba ült, majd kissé félénken odaszólt a sofőrnek:
– Nézze, itt a cím, de évekkel ezelőtt írták fel nekem, nem tudom, hogy az utcát még úgy hívják, mint annak idején…
Az angol taxis meglepődve mérte végig barátomat, majd így szólt:
– De uram! Nem tévedhetünk el. Itt hatszáz éve nem változtak az utcanevek…”
Sokan hinni szerették volna, hogy a demokrata elnökjelöltnek, Kamala Harrisnek esélye van legyőzni Donald Trumpot. Bármennyire is ezt harsogták világszerte a liberális megmondóemberek, kívánságuk nem jött be.
Elcsodálkozom, amikor Nyugatra szakadt ismerőseim arról beszélnek, hogy egyre rosszabbul élnek, miközben nekünk egyre jobban megy. Nem tudom, mire vélni a hasonlítgatást, talán elfeledkeztek arról, hogy honnan indultak.
A novemberi választásokig hetek vannak hátra, ám a kampány már hónapokkal ezelőtt elkezdődött. És most nem a nyugdíjak újraszámolására gondolok, hanem a magyar kártya ismételt előhúzásáról.
Napi hír, hogy a megyei rendőr-főkapitányságok egyenruhásai egy-egy települést, vagy kistérséget szállnak meg, és a közlekedésrendészettől a közbiztonságon át az élelmiszerboltokig mindent ellenőriznek. Nagyon kell a pénz az államkasszába.
Ilyenkor tudatosítom magamban, mennyire igaz, hogy a felnőttek megjelenésükkel, viselkedésükkel, cselekedetükkel példaképek tudnak lenni a gyermekek, fiatalok számára. Számomra keresztapám az volt.
,,Kísértet járja be Európát – a kommunizmus kísértete” – ki ne ismerné ezt a mondatot, mely a kommunista kiáltványban szerepelt. Bár 1989-ben a kommunizmust hirdető államok jelentős része zátonyra futott, Marx és Engels eszméi nem tűntek el.
Tűnődni kezdtem, vajon mi lehet az oka annak, hogy a párizsi ötkarikás játékok megnyitójának szervezői irányába írott LMBTQ- és woke-ellenes véleményem nem tetszett a Facebook-oldalakat folyamatosan ellenőrző szemeknek-füleknek.
Az erdélyi magyar temetőkről soha nem készült részletes értékleltár. Nem tudni pontosan, hol vannak és melyek azok a hagyatékok, amelyek a magyar kulturális örökség számára fontosak. Egy dolog biztos: ezek jelentős része gyorsuló ütemben pusztul.
Csak nehogy megbetegedj, és kórházba kerülj! – hallottam gyermekkoromban nagyszüleimtől, idős emberektől. Akkor nem tudtam, mit jelent, de majd’ egy fél évszázad után bizony saját bőrömön érzékelem, mennyire igaz és valós a félelem.
Megosztott társadalomban élünk, legalábbis Magyarországon és Szlovákiában biztosan. Megosztott, ugyanakkor ellentétes, sőt sokszor gyűlölködő. Jóformán ugyanazt a színű tárgyat is képesek egyik térfélen zöldnek, másikon sárgának beállítani.
Sokan hinni szerették volna, hogy a demokrata elnökjelöltnek, Kamala Harrisnek esélye van legyőzni Donald Trumpot. Bármennyire ...
Elcsodálkozom, amikor Nyugatra szakadt ismerőseim arról beszélnek, hogy egyre rosszabbul élnek, miközben nekünk ...
A novemberi választásokig hetek vannak hátra, ám a kampány már hónapokkal ezelőtt elkezdődött. ...
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.