A haj rendbetétele nők számára szertartás, férfiaknak hétköznapi cselekedet. Annyiban hasonlítunk, hogy általában évekig, néha évtizedekig ugyanahhoz a borbélyhoz, fodrászhoz járunk. Amíg a mester ki nem öregszik, el nem költözik, meg nem hal. A borbély az egyik legjobb ismerősünk, olyan ember, akinek be nem áll a szája, úgy gondolja, ha már megtisztelted azzal, hogy beülsz a székébe, el kell szórakoztatnia a művelet idején. Élete lassan nyitott könyv lesz számodra, de téged is úgy kiismer, hogy legjobb barátod sem tudhat többet rólad. A borbély tanácsokat ad, megoldja életed legnagyobb problémáit, világszemléletedet befolyásolja. Olyan, mint a rádió, megtudod tőle a legfrissebb híreket, néha azt is, ami még sem történt. És a legfontosabb: olykor meglep a legváratlanabb dolgokkal.
Elmentem nyiratkozni. Új helyet választottam, a régi Figarót valahogy meguntam, arra gondoltam, ideje fodrászatot váltatni. A váltás szerencsésnek tűnt, kellemes helyen kedves hölgy fogadott, már a nyírás elején kiderült, szépen dolgozik, minden rendben, amikor hirtelen megszólalt: „Uram, lefényképezhetem?” Nocsak, gondoltam, ez ám a hírnév, már a borbélynál is felismernek. Mint egy Oscar-díjas színészt, a híres zenészeket, egy Nobel-díjas tudóst, egy akármilyen politikust. Nem voltak hiábavalóak a könyvbemutatók, képem ott díszeleg az újságban, nem csoda, hogy szeretett népem tudja, ki vagyok. Kihúztam magamat a székben, már készítettem legcsábosabb mosolyomat, hadd örüljön majd a csőcselék a nagy ember fényképének. Aztán a hölgy hozzátette: „tudja, sokan nem ismerik a különbéget az egyenesen nyírni, vagy felnyírni között, ezért készítenék egy képet a tarkójáról, lássák a kliensek, miről van szó.”
Összeomlottam, hogy milyen gyorsan múlik a dicsőség, hamar letörlődött a mosoly az arcomról. De egyre híresebb nyakam fotója még most is ott díszeleg az egyik borbélyüzlet falán!
Ha kijövünk a fodrásztól, egyéb dolgokon is elcsodálkozhatunk. Például néhanapján meglepnek bennünket tisztelt városvezetőink, hogy jól ismert és még jobban betájolt utcák neveit egy tollvonással egyik napról a másikra megváltoztatják. Jártam úgy, hogy egy bizonyos utca után érdeklődőt elküldtem a város északi felébe, aztán kiderült, hogy pár éve egy nyugatra lévő utca viseli azt a nevet.
Néhány éve Temesváron jártam, és szokásomhoz híven meglátogattam atyai jó barátomat, K. Gyuri dramaturgot. Szép, langyos májusi este volt, házuk teraszán beszélgettünk mindenféléről, fogytak a sörök meg a cigi. Akkoriban újra dívott az erdélyi városokban az utcanév-változtatási hóbort, kissé dühösen panaszkodtam vendéglátómnak, hogy lassan már nem ismerem ki magamat Kolozsváron. A nagyszerűen anekdotázó Gyuri akkor mesélte a következő történetet:
„Barátom életében először utazott Angliába, méghozzá Londonba. Egy megsárgult papírlapot szorongatott a kezében, ahova évtizedekkel azelőtt valaki felírt egy címet, ha netán a sors úgy adja, hogy kiléphet a vasfüggöny mögül, majd keresse meg. Nyilván emberünknek fogalma sem volt, merre lehet az adott utca, ezért taxiba ült, majd kissé félénken odaszólt a sofőrnek:
– Nézze, itt a cím, de évekkel ezelőtt írták fel nekem, nem tudom, hogy az utcát még úgy hívják, mint annak idején…
Az angol taxis meglepődve mérte végig barátomat, majd így szólt:
– De uram! Nem tévedhetünk el. Itt hatszáz éve nem változtak az utcanevek…”
Ion Iliescu elnöktől tanultam meg, hogy a demokráciát nehéz elsajátítani. Közvetlenül az 1989-es forradalom után az ország nem tudott 180 fokos fordulatot venni.
Normális esetben az első reformcsomagnak a politikusokat kellett volna kellemetlenül érintenie – írja publicisztikájában a Rapublica.ro oldalon Ciprian Dîrjan Hunyad megyei kollégiumi tanár.
Bő másfél évtized elteltével ismét egy helyi szinten eredményes, tiszteletet parancsoló, ugyanakkor közkedvelt erdélyi-partiumi politikusra hárul a feladat, hogy Románia élére állva elvégezze mások helyett a piszkos munkát.
Furcsának tűnhet, de a közösségi médiában lassacskán immár senkit nem köszöntök fel születésnapján. Megvan ennek is a magyarázata: társadalmunk mérhetetlen felületessége.
A téma örök aktuális: a román tanügyi rendszer, azon belül is elsősorban a közoktatás. A politikusok és a választó nép szerint az óvónők, tanítók, tanárok heti 18 órát dolgoznak, ami botrányosan kevés a polcfeltöltő tanulatlanok heti 40 órájához képest.
Ilie Bolojan új kormánya nagyon nehéz helyzetben van a költségvetési hiány lefaragására hozott intézkedéseivel, amit a közalkalmazottak többsége nem fogad el. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az állami alkalmazottak kellene a legkevésbé tiltakozzanak.
Miközben sztrájkhullám fenyegeti az országot – a közalkalmazottak mindent elkövetnek, hogy kiváltságaikat megőrizzék –, a román államháztartás hiányát csökkenteni akaró Bolojan-kormány kitart eltökélt szándéka mellett.
A napokban egy egyetemi ballagási bulin voltam. A végzősökkel való rövid beszélgetésekből hamar kirajzolódott, hogy a három tanulmányi év végén ugyanolyan sokféleképpen éreznek, mint egykor a saját évfolyamom.
Aki jelen van a közösségi média felületein, óhatatlanul szembe kerül számos reklámmal, valamint ismerősei, barátai által megosztott tartalmakkal. A baj csak, hogy amit látunk, az nem mindig a valóság – a mesterséges intelligencia szüleménye lehet.
Nicușor Dan elnök folytatja a többség kialakítására irányuló műveletet, amelynek célja egy terv kidolgozása a „költségvetési hiány” csökkentésére. Bukarest főpolgármestereként nagyjából ugyanezt próbálta meg.
Bő másfél évtized elteltével ismét egy helyi szinten eredményes, tiszteletet parancsoló, ugyanakkor ...
Ilie Bolojan új kormánya nagyon nehéz helyzetben van a költségvetési hiány lefaragására ...
Aki jelen van a közösségi média felületein, óhatatlanul szembe kerül számos reklámmal, valamint ...
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.