HIRDETÉS

Nánó Csaba

2017. augusztus 25., 21:27

Egykori stúdiósok második találkozója: színházat játszó örökifjak

Volt idő, amikor a művészetek és a művészemberek szabadok voltak. Aztán eljött az idő, amikor a művészetek nem voltak szabadok, a művészembereknek pedig nehéz ólomgolyót kötöttek a lábára, és betapasztották szájukat. De bármilyen nemű és beállítottságú hatalom is lett volna, mindig akadtak lelkes emberek, akik támogatták, előre vitték az olykor fájdalomból, máskor felhőtlen örömből született kultúrát, hogy maguknak és másoknak örömöt szerezzenek.

Alig hűlt ki Sztálin helye a trónon, Erdély és benne Kolozsvár etnikai összetétele még nem billegett ide meg oda, az emberarcú kommunizmus megvalósítása egyesek számára egészen hihetőnek tűnt, amikor a múlt század hatvanas éveinek legelején

lelkes műkedvelők úgy határoztak, színházat csinálnak.

A kincses város két hivatásos társulata mellé egy harmadikat. A Stúdió Színpadot. Idővel rájuk is ragadt a „harmadik színház” elnevezés. Ami aztán az évek múlásával fogalommá vált. Így gazdagodott Kolozsvár kulturális élete a már meglévők mellett még egy szentéllyel. Az állami magyar színház kicsinyke testvért és egyben versenytársat kapott. A közönség már nemcsak a „sétatéri színházba” térhetett be, hanem a „Palotába” is. És a tapsok, a nevetések – amikor mindenről beszélhettünk, csak demokráciáról nem – egészen demokratikus módón mindkét helyen felhangzottak. Ahogyan akkor írták illedelmesen a kommunista főkolomposok beszédei alá: „hosszan tartóan”. Olykor még „ovációkat” is hallani lehetett. És nem szalagról, és nem kényszeredetten, mint a téren, ahol másfajta emberek tartottak beszédeket. Akiket kötelességből éljenzett és ünnepelt a tömeg azokban az időkben. Míg mások szocialista módon építgettek, itt teátrum született. A túlélésért. A megmaradásért. Az igaz szóért és a megmásíthatatlan igazságért.

Igazából versengés soha nem volt, nem lehetett a két intézmény, a hivatásosok és műkedvelők között. Kiegészítették egymást.

Negyed évszázadon át majdhogynem szimbiózisban éltek. Hiszen az amatőrök munkáját a hivatásosok segítették, de a műkedvelők is ott voltak az állami színházban, ha kellett. Büszkén viselték a statisztaszerepek nehéz gúnyáját, és náluk alázatosabb színészt nem hordott hátán a föld. Aztán visszatértek a „Palota” kicsiny színpadára, ahol már ők lehettek ideig-óráig az igazi csillagok. És járták Erdélyt fáradhatatlanul, hogy ott is hallassák a szép magyar beszédet, ahova máskülönben nem jutott el. Ez volt a hivatásuk, ezért álmodták azt, hogy Jókai simogatja homlokukat. Huszonöt év alatt kétszázötven műkedvelő színjátszó lépett a „Palota” varázslatos deszkáira, és sokan, nagyon sokan később „igazi” színészek lettek. És önfeladó munkájukért a közönség szeretetet és ragaszkodása volt a legnagyobb és mondhatni egyetlen jutalom. De ez életeket, jövőt meghatározó volt. Ők, stúdiósok tudták, hogy a színház nem más, mint játék – de azt illik halál komolyan venni.

Kereken három évtizede, ugyanaz a hatalom, amelyik megengedte, majd elnézte azt, hogy magyar beszéd hallatszódjon egy kicsiny színpadról, majdnem pillanatok alatt betömte a szájakat. Akkor már zavaró volt, hogy megszólalunk. Hogy egyáltalán vagyunk. Hogy itt akarunk otthon lenni. A Stúdió Színpad megszűnt. De a stúdiósok ismeretlenül is itt vannak közöttünk. Ma már távol a reflektorok fényétől, pusztán látogatóként betévedve egy-egy színházi előadásra.

Harminc évvel megszűnte után ismét összeültek a stúdiósok. Különböző korosztályok válogatott eminenciásai ők.

Ha nem is lettek mindannyian hivatásos színészek, a játék lángja ma is ott ég a lelkükben. És velük ült az asztalhoz Az aranyember, Noémi, Volpone, Chirita meg a többiek. A játszó és az eljátszott személyek. Csak úgy száguldoztak a levegőben az emlékek, tisztes nagymamák és nagypapák ültek fel ismét Thália szekerére, és utaztak vissza csillagporral beszórt színészi múltjukba.

Az egy perc néma csend pedig nem csak az eltávozott játszótársakért szólt. Főhajtás volt a megszűnt Stúdió előtt is. Egy korszak előtt. Amikor fiatalok voltunk, szépek és üdék, és fáradtan is boldogan színházat játszottunk.

 

 

HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
Makkay József 2017. augusztus 25., péntek

A magyar napok védőpajzsa

A Kolozsvári Magyar Napok talán legnagyobb tanulsága az, hogy amelyik magyar közösség kezébe veszi sorsának irányítását, és képes bármilyen mélységekből talpra állni, annak ellenséges környezetben is nyert ügye van.

Nánó Csaba 2017. augusztus 22., kedd

Édes balgaság és önsanyargatás

Üzent a hatalom. „Meggyőződésem, hogy azoknak a románoknak, akik külföldön vállaltak munkát, van okuk hazatérni. Szeretettel várjuk őket, együtt egy jobb Romániát építhetünk” – írja közösségi oldalán a román miniszterelnök.

HIRDETÉS
Rédai Attila 2017. augusztus 22., kedd

Illojális jószolgálat

Románia „létrehozásának” százéves centenáriumát úgy fogja „ünnepelni” az ország, hogy a nagyobbik része ugyanazokban a szindrómákban szenved, mint száz évvel ezelőtt: ugyanaz a magyargyűlölet a mozgatórugója és ugyanaz az ellenségesség az éltetője.

Kádár Hanga 2017. augusztus 22., kedd

Hadd lélegezzen fel az utókor!

A globális felmelegedést sokan akkor kezdik komolyan venni, amikor az augusztusi hőhullám elhomályosítja a látásukat. Bármennyire is hallgatunk az öregekre, akik szerint a nyár évtizedekkel ezelőtt is meleg volt, a tikkasztó kánikula már nem véletlen. 

HIRDETÉS
2017. augusztus 16., szerda

Megoldhatatlannak látszó ügyek Vásárhelyen

Két éve tart az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) bűnvádi eljárása a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyében. A hatósági zaklatások ellehetetlenítették az iskolát. Jogászszemmel foglaljuk össze az elmúlt időszak történéseit. 

Nánó Csaba 2017. augusztus 16., szerda

Sírjunk vagy nevessünk?

Az újságírónak nem a riogatás a dolga, de Beethoven Örömódája sem zenghet minduntalan a lelkünkben. Az élet már csak olyan, hogy naponta szembesülünk pozitív és negatív dolgokkal, történésekkel.

HIRDETÉS
Nánó Csaba 2017. augusztus 16., szerda

Uborkaszezon és másként gondolkodók

A nyár a médiában úgynevezett uborkaszezon, amikor a politikusok és más emberek szabadságon vannak, a diákok és tanárok vakáción, a kulturális intézményekben szünetel az élet, és úgy általában szinte semmi sem történik. Nincs kit átkozni vagy dicsérni.

Kádár Hanga 2017. augusztus 16., szerda

Medvebecsület

Magóg, a barnamedve a csűr mögötti bozótosban leste a ház asszonyát, mikor hagyja egy pillanatra magára a főtt kukoricás fazekat, hogy bár egy csövecskét tudjon lopni belőle. Világlátott medve volt, hiszen körbemálnászta már fél Erdélyt.

Rostás Szabolcs 2017. augusztus 16., szerda

Kommentdzsungel törvénye

Nem feltétlenül kell osztani a jelenlegi magyar kormány politikáját és irányvonalát még itt Erdélyben sem, ám az egyet nem értésnek nem szabad odáig terjednie, hogy egy egész közösséget megfosszon a jólét esélyétől. Még ha csak kommentelés szintjén is. 

Makkay József 2017. augusztus 16., szerda

Az elodázott turizmus

A nyári trendek alapján kijelenthető, hogy Erdélyben tombol a turizmus. Turizmussal foglalkozó szakemberek, falusi vagy nagyvárosi vendéglátók visszajelzései alapján tudjuk, hogy egyre többen érkeznek külföldről, illetve az ország más részeiből. 

HIRDETÉS
Vélemény
Makkay József: A magyar napok védőpajzsa

A Kolozsvári Magyar Napok talán legnagyobb tanulsága az, hogy amelyik magyar közösség kezébe veszi sorsának ...

Nánó Csaba: Édes balgaság és önsanyargatás

Üzent a hatalom. „Meggyőződésem, hogy azoknak a románoknak, akik külföldön vállaltak munkát, ...

Kádár Hanga: Hadd lélegezzen fel az utókor!

A globális felmelegedést sokan akkor kezdik komolyan venni, amikor az augusztusi hőhullám elhomályosítja a látásukat. ...

HIRDETÉS
Legnézettebb
vasárnap, 17:39
vasárnap, 17:55
péntek, 11:23
HIRDETÉS
HIRDETÉS