Nánó Csaba

2017. augusztus 25., 21:27

Egykori stúdiósok második találkozója: színházat játszó örökifjak

Volt idő, amikor a művészetek és a művészemberek szabadok voltak. Aztán eljött az idő, amikor a művészetek nem voltak szabadok, a művészembereknek pedig nehéz ólomgolyót kötöttek a lábára, és betapasztották szájukat. De bármilyen nemű és beállítottságú hatalom is lett volna, mindig akadtak lelkes emberek, akik támogatták, előre vitték az olykor fájdalomból, máskor felhőtlen örömből született kultúrát, hogy maguknak és másoknak örömöt szerezzenek.

Alig hűlt ki Sztálin helye a trónon, Erdély és benne Kolozsvár etnikai összetétele még nem billegett ide meg oda, az emberarcú kommunizmus megvalósítása egyesek számára egészen hihetőnek tűnt, amikor a múlt század hatvanas éveinek legelején

lelkes műkedvelők úgy határoztak, színházat csinálnak.

A kincses város két hivatásos társulata mellé egy harmadikat. A Stúdió Színpadot. Idővel rájuk is ragadt a „harmadik színház” elnevezés. Ami aztán az évek múlásával fogalommá vált. Így gazdagodott Kolozsvár kulturális élete a már meglévők mellett még egy szentéllyel. Az állami magyar színház kicsinyke testvért és egyben versenytársat kapott. A közönség már nemcsak a „sétatéri színházba” térhetett be, hanem a „Palotába” is. És a tapsok, a nevetések – amikor mindenről beszélhettünk, csak demokráciáról nem – egészen demokratikus módón mindkét helyen felhangzottak. Ahogyan akkor írták illedelmesen a kommunista főkolomposok beszédei alá: „hosszan tartóan”. Olykor még „ovációkat” is hallani lehetett. És nem szalagról, és nem kényszeredetten, mint a téren, ahol másfajta emberek tartottak beszédeket. Akiket kötelességből éljenzett és ünnepelt a tömeg azokban az időkben. Míg mások szocialista módon építgettek, itt teátrum született. A túlélésért. A megmaradásért. Az igaz szóért és a megmásíthatatlan igazságért.

Igazából versengés soha nem volt, nem lehetett a két intézmény, a hivatásosok és műkedvelők között. Kiegészítették egymást.

Negyed évszázadon át majdhogynem szimbiózisban éltek. Hiszen az amatőrök munkáját a hivatásosok segítették, de a műkedvelők is ott voltak az állami színházban, ha kellett. Büszkén viselték a statisztaszerepek nehéz gúnyáját, és náluk alázatosabb színészt nem hordott hátán a föld. Aztán visszatértek a „Palota” kicsiny színpadára, ahol már ők lehettek ideig-óráig az igazi csillagok. És járták Erdélyt fáradhatatlanul, hogy ott is hallassák a szép magyar beszédet, ahova máskülönben nem jutott el. Ez volt a hivatásuk, ezért álmodták azt, hogy Jókai simogatja homlokukat. Huszonöt év alatt kétszázötven műkedvelő színjátszó lépett a „Palota” varázslatos deszkáira, és sokan, nagyon sokan később „igazi” színészek lettek. És önfeladó munkájukért a közönség szeretetet és ragaszkodása volt a legnagyobb és mondhatni egyetlen jutalom. De ez életeket, jövőt meghatározó volt. Ők, stúdiósok tudták, hogy a színház nem más, mint játék – de azt illik halál komolyan venni.

Kereken három évtizede, ugyanaz a hatalom, amelyik megengedte, majd elnézte azt, hogy magyar beszéd hallatszódjon egy kicsiny színpadról, majdnem pillanatok alatt betömte a szájakat. Akkor már zavaró volt, hogy megszólalunk. Hogy egyáltalán vagyunk. Hogy itt akarunk otthon lenni. A Stúdió Színpad megszűnt. De a stúdiósok ismeretlenül is itt vannak közöttünk. Ma már távol a reflektorok fényétől, pusztán látogatóként betévedve egy-egy színházi előadásra.

Harminc évvel megszűnte után ismét összeültek a stúdiósok. Különböző korosztályok válogatott eminenciásai ők.

Ha nem is lettek mindannyian hivatásos színészek, a játék lángja ma is ott ég a lelkükben. És velük ült az asztalhoz Az aranyember, Noémi, Volpone, Chirita meg a többiek. A játszó és az eljátszott személyek. Csak úgy száguldoztak a levegőben az emlékek, tisztes nagymamák és nagypapák ültek fel ismét Thália szekerére, és utaztak vissza csillagporral beszórt színészi múltjukba.

Az egy perc néma csend pedig nem csak az eltávozott játszótársakért szólt. Főhajtás volt a megszűnt Stúdió előtt is. Egy korszak előtt. Amikor fiatalok voltunk, szépek és üdék, és fáradtan is boldogan színházat játszottunk.

 

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rostás Szabolcs 2019. május 11., szombat

Kétszínű Budapest-fóbia

Orbán Viktor erdélyi látogatása újfent táptalajt szolgáltatott bizonyos román politikusok és véleményformálók számára, hogy hangot adjanak a magyar miniszterelnökkel szembeni ellenérzésüknek, és megismételjék untig emlegetett összeesküvés-elméleteiket.

Makkay József 2019. május 11., szombat

Nemzetközi szintre emelt magyar ügy

Az erdélyi magyar pártok rájöttek, széleskörű összefogás nélkül az erdélyi magyarságnak nincs esélye autonómiatörekvéseit megvalósítani, de az újabb botrányokkal „színesített” romániai magyarellenességet sem tudja egymagában kezelni egyikük sem.

Pataky István 2019. május 02., csütörtök

Ukrajnán csak a nyomásgyakorlás segíthet

Magyarország nem kíván határmódosítást, de még azt sem, hogy Ukrajnát átkereszteljék. Csak a kárpátaljai magyarság már meglévő jogait akarja vissza a Kijevtől. Némi nyomásgyakorlással ugyan, de a diplomáciai szokásjog keretein belül. 

Nánó Csaba 2019. április 25., csütörtök

Képmutatók álünnepe és kirakatgyásza

Európa keresztény lakosságának negyede jár rendszeresen templomba. A többség, amely most a Notre-Dame tragédiáját siratja és jajveszékel, hogy a keresztény Európa egyik jelképe dőlt majdnem össze, valószínűleg életében nem tette be a lábát Isten házába. 

Makkay József 2019. április 25., csütörtök

Percemberkék igazságszolgáltatása

Dan Tanasă egyesülete külön fejezetet érdemel e kafkai világban. A titkosszolgálati háttérrel működő magyarellenes holdingban futószalagon születnek olyan ítéletek, amelyet egy szakmájára valamit is adó törvénybíró jogállamban ne tudna kimagyarázni. 

Borbély Zsolt Attila 2019. április 17., szerda

Európa megmentése a tét

A globalisták minden erővel tüzelnek Orbánra és a Fideszre. Ennek tudható be az útszéli mocskolódásoktól sem mentes európai szintű rágalomkampány, ami elsősorban a fősodratú balliberális sajtóból zúdul a magyar kormányra, de a konzervatívnak mondott média is kiveszi belőle a részét.

Makkay József 2019. április 12., péntek

Brüsszel és Bukarest között, a senki földjén

A kirakatpernek számító székely terroristaügy két vádlottjával példát mutat a román állam, hogy a továbbiakban senkinek ne forduljon meg a fejében olyan „szélsőséges” szervezetekben tevékenykedni, mint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM). 

Nánó Csaba 2019. április 11., csütörtök

Kardrántás helyett

Újabb „botrányt” szimatoltak ki a román lapok, mégpedig azt, hogy modern, hivatásos labdarúgó-akadémiát hoz létre Szatmárnémetiben a magyar kormány, amelynek előkészületi munkálataira már el is különítettek 216 millió forintot.

Makkay József 2019. április 05., péntek

Népszavazásdi

Több eset is jól mutatja, mennyire veszélyes kezdeményezés olyan ügyekről rendezni népszavazást, amihez a lakosság többsége csak érzelmileg viszonyul. Egy-egy ilyen referendum hosszú távra meghatározza az ország vagy a tágabb régió életét.

2019. április 05., péntek

Csillagot kapott Erdély

Új csillagos éttermünk a kézdivásárhelyi, sokat látott, sokat tanult séf-zseni, Veres István által fémjelzett Babel, amelynek már korábban is volt érintőlegesen köze a csillaghoz.

Vélemény
Rostás Szabolcs: Kétszínű Budapest-fóbia

Orbán Viktor erdélyi látogatása újfent táptalajt szolgáltatott bizonyos román politikusok és ...

Makkay József: Nemzetközi szintre emelt magyar ügy

Az erdélyi magyar pártok rájöttek, széleskörű összefogás nélkül az erdélyi magyarságnak ...

Pataky István: Ukrajnán csak a nyomásgyakorlás segíthet

Magyarország nem kíván határmódosítást, de még azt sem, hogy Ukrajnát átkereszteljék. ...

Legnézettebb