Címeresek

Nevetséges lenne, ha nem volna siratnivaló – tartja a román mondás, ami leginkább a tragikomikus megfelelője a többségi köznyelvben. Nos, hasonlóképpen szomorú és egyben nevetséges az a sokakban megütközést keltő eljárás, amelyet a bukaresti főügyészség indított Székelyudvarhely városcímere ügyében, mégpedig az azon szereplő, karddal átszúrt medvefej okán. A kivizsgálás tényét Gálfi Árpád, a székelyföldi város polgármestere hozta nyilvánosságra nemrég, miután a legfőbb ügyészség bekérette a szükséges dokumentumokat az önkormányzattól. Időközben kiderült, mi is áll a háttérben. Egy, a nyilvánosság előtt mondhatni teljesen ismeretlen, Szövetség az Állatok és a Környezet Védelméért (FPAM) elnevezésű román szervezet még tavaly augusztusban feljelentést tett a nyomozóhatóságnál arra hivatkozva, hogy „állatok ellen elkövetett kegyetlenségre és vadorzásra bujt fel a behunyt szemű medvefejet átszúró ezüst színű penge”.

A zöldek beadványában az áll, hogy az udvarhelyi jelkép egyértelműen azt a „kognitív” üzenetet hordozza magában, hogy az „öldöklés megengedett”, ez egyfajta „helyi büszkeség”,

ami explicit gyilkosságra buzdít. Sőt az állatvédők szerint a gyermekek érzékenysége erős traumát szenved az ölésre való „tudatalatti ösztönzéssel”.
Mármost a világ bármelyik ország ügyészségének épeszű munkatársa a hasonló jellegű feljelentések olvastán jót röhög, esetleg a fejét fogva szörnyülködik, majd a beadványt a papírdarálóba illesztve szépen lezárja az „ügyet” a román szakzsargonban NUP-ként emlegetett rövidítéssel, ami a büntetőeljárás be nem indítását jelenti.
Csakhogy

Romániában rengeteg egyéb hajmeresztő ügyben indított eljárást a nyomozóhatóság a rendszerváltást követően is, a címerügy ezeknek a boszorkányüldözéseknek az újabb felvonása.

Egyrészt a román állatvédők teljesen abszurd fantazmagóriái abba a vonalba illeszkednek, amellyel a járvány idején hatványozottan szembesülünk, mégpedig hogy sokan azt hiszik: mindenhez értenek. A mesebeli kontár Mekk Elek módjára az udvarhelyi címerbe belekötő román civilek azt hiszik, hogy szakértői a történelmi jelképeknek és a heraldikának, s majd ők megmondják, mit ábrázolhatnak e szimbólumok, illetve mit nem. Minimális történelmi ismeretekkel rendelkező, épeszű emberek természetesen nem gondolhatják, hogy a már évszázadokkal ezelőtt megjelenített, a székelyek bátorságát jelképező, kardra szúrt medvefej azt hivatott sugallni a mai kor polgárának, ragadjon fegyvert, és öljön medvét. Még akkor sem, ha Erdélyben, Székelyföldön és némely Kárpátokon túli vidéken rendkívül elszaporodtak a ragadozók, ami sok helyen lehetetlenné tette ember és állat együttélését. Utána kellene olvasni kicsit, és mindjárt kiderül: az erdélyi magyar, a székely, ugyanakkor a román, valamint a nyugati népek heraldikája megannyi létező vagy képzeletbeli állatot sorakoztat fel, ami évszázadokra visszanyúló történelmi, kulturális jelentéstartalommal bír. (Megmosolyogtató az egyik erdélyi magyar portál bárgyú gondolatmenete, miszerint végeredményben az is egyfajta állatkínzásnak minősül, amikor Szent György leszúrja a sárkányt, vagy amint a Róma alapítóinak tulajdonított Romulus és Remus az anyafarkas emlőit szopja. No comment…)
Leginkább pedig

annak a tengerentúlról beáramló, a radikális baloldalhoz köthető újhullámnak a begyűrűzése az udvarhelyi címer megpiszkálása, amely teljesen át akarja írni a történelmet, lenullázva a múlt bizonyos korszakait.

Amely az új ideológia alapján szobrokat távolít el közterekről, sőt kigyomlál nem tetsző szövegeket irodalmi alkotásokból. Remélhetőleg nálunk az ügyészség előveszi a józan eszét, hogy az ilyen kezdeményezések ne váljanak szokássá, a feljelentők pedig maradjanak meg annak, amik valójában: címereseknek.