Egyik kedvenc filmem a Tim Robbins és Morgan Freeman főszereplésével készült A remény rabjai című alkotás, amely egy igazságtalanul életfogytiglanra elítélt férfi vívódásait hozza közelképbe a néző számára, mígnem húsz év börtön után a mindig reménykedő rab látványos módon megszökik fogva tartói elől. A filmes történet annyira életszerű, hogy nem fér kétség hozzá: az Egyesült Államok bíróságai is követtek el hasonló baklövéseket.
A terrorizmus vádjával öt-öt év szabadságvesztésre ítélt kézdivásárhelyi Beke István és Szőcs Zoltán története nagyban hasonlít a filmhez. Annyi kiegészítéssel, hogy Bekéékért anyaországi és erdélyi jogászok, közéleti személyiségek és egyszerű emberek tömegei izgulnak, akik az e heti legfelsőbb bírósági tárgyalás előtt abban reménykedtek, hogy a jogászok szerint kellő bizonyítékok nélkül összeállított bűnvádi dossziéjukat ejti a bíróság, és a két elítéltet szabadlábra helyezi.
Nem ez történt, így minden marad a régiben. A tipikus kirakatpernek számító székely terroristaügy két vádlottjával példát mutat a román állam, hogy a továbbiakban egyetlen erdélyi magyarnak se forduljon meg a fejében olyan „szélsőséges és irredenta” szervezetekben tevékenykedni, mint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM). A román titkosszolgálatok, az ügyészségek és a bíróságok összefonódásáról szóló rémtörténetek világában egy ilyen ítélet nem meglepő, mint ahogy az sem, hogy sorra büntetik a székelyföldi önkormányzatokat a román államnak nem tetsző magyar feliratokért és zászlókért.
Ha jól belegondol az ember, egyre kevesebb a különbség a Ceaușescu-rendszer magyarellenessége és a rendszerváltás utáni harminc év rögvalósága között: ugyanazok az állami intézmények üldözik a magyarokat, mint amelyek a kommunizmus idején tették. Most azonban nagyobb kárt okoznak, mert általános félelemérzetet keltve egyre több magyart ösztönöznek szülőföldjük elhagyására.
Románia nem jogállam, ezt nyugodt lélekkel kijelenthetjük. Az elmúlt száz évben nem volt soha az. Ezt jól tudják az Európai Unió csúcsintézményeiben. Brüsszelben azonban nem a magyarság háborgatása miatt aggódnak – azt bocsánatos bűnnek tartják, illetve nem is foglalkoznak vele –, hanem olyanszerű jogállamiságot kérnek számon az országon, amely a mai uniós neoliberális politika szabad térhódítását tenné lehetővé. Ezért is nehéz magyar szempontból az élet minden területén megnyilvánuló román kisebbségellenes politikát úgy bemutatni az EU-ban, hogy azzal érdemben foglalkozzanak. Megszokhattuk, hogy az Európai Parlamentben nem a kisebbségellenes román politika a mumus, hanem a szabad bevándorlást elutasító magyar kormány. Ha a román szociáldemokrata kormány jogállamiság-ellenes lépéseit kritizálják az Európai Bizottság vezetői, soha nem hozzák fel érvként, hogy Romániában rendszerszinten zaklatják a magyarokat.
A kialakult helyzetnek sok oka van, többek között az erdélyi magyar képviselet gyengesége, fonáksága. Az önálló erdélyi magyar külpolitika több évtizedes hiánya most bosszulja meg magát. Miközben folyamatosan másra mutogatunk, és állandóan azt várjuk el, hogy Budapest vagy Brüsszel oldja meg sajátos gondjainkat, nem vesszük észre: a román állam játékszerévé váltunk. Brüsszel és Bukarest között, a senki földjén.
Varga Judit igazszágügyi miniszter exférje, Magyar Péter új pártot alapít. Komolyan gondolhatja-e bárki, hogy a „csalódott fideszesek” elegen vannak a rendszer megbuktatásához? Ami nem sikerült az ellenzéki pártoknak, mitől működne Magyar Péter esetében?
A székelyföldi autonómiaharc felemásra sikeredett. Mindenki beszél róla, azonban az erdélyi magyar politikusok egy része nem hisz benne, és ezt megérzik az emberek. Nem elég az autonómiáról évente egyszer-kétszer szépeket mondani és írni.
A három évtizede összeszámolt több száz gazdából 3-4 ha maradt, akik földből próbálnak megélni. A fél tucat faluból álló község szántóföldjeit egyetlen agrárvállalkozó vásárolja fel. Az új földbirtokos impériuma ezer hektárhoz közelít.
„Csak nehogy a CFR-hez jöjjön!” „Remélem, Mutu edzőként nem teszi be a lábát a Fellegvárra!” – Ehhez hasonló szurkolói vélemények láttak napvilágot néhány hónappal ezelőtt, amikor a bukaresti sajtó megszellőztette a lehetséges edőváltást Kolozsváron.
Nagy kérdés, hogy a szélsőséges román pártok legsötétebb időkre emlékeztető kínálatának rajongói tábora megáll-e a szavazói paletta egynegyedénél, vagy további ,,izmosodás” után elsöprik a trónkövetelő kormánypártok ötven százalék körüli támogatottságát?
A román állam és a helyi tanácsok nagyvonalúan kivonultak az egyházi tulajdonú iskolaépületek felújítási terheiből. Bukarest úgy tesz, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga.
Hajlamosak vagyunk elhinni, hogy a mi dolgunk templomaink csendjében imádkozva, kegyes gondolatok ápolásával foglalkozva, a világ dolgaitól elzárkózni, mert azt befolyásolni már nem a mi feladatunk. Szép elképzelés, de veszedelmes.
Az orosz-ukrán háború legnagyobb kelet-európai áldozata a mezőgazdaság. Ez megmutatkozott az ukrajnai termékek exportjának uniós liberalizálása után, amikor az Európai Unió keleti felének piacát hetek alatt elöntötte az olcsó mezőgazdasági importtermék.
Amit ma az ukránok elkövetnek az ország területén élő nemzeti kisebbségekkel – elsősorban a kárpátaljai magyarsággal – szemben, nagyon hasonlít a Nicolae Ceașescu román kommunista pártfőtitkár idejében megélt magyarellenességre.
Herkulesfürdőt osztrákok újíthatják majd fel. A hír sajnos csak részben fedi a valóságot, hiszen a település műemlék épületeinek többsége magántulajdonban van. Feltérképeztük, miért nem mozdul ki a holtpontról a bánsági fürdőváros ügye.
A székelyföldi autonómiaharc felemásra sikeredett. Mindenki beszél róla, azonban az erdélyi magyar politikusok ...
A három évtizede összeszámolt több száz gazdából 3-4 ha maradt, akik földből próbálnak ...
„Csak nehogy a CFR-hez jöjjön!” „Remélem, Mutu edzőként nem teszi be a lábát a Fellegvárra!” ...
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.