„Minőségi” ellenzék

Tudnál-e ajánlani nekem egy magyarországi minőségi ellenzéki műsort? – szegezte nekem valamelyik héten egyik ismerősöm a kérdést. Többen gyűltünk össze régi ismerősök egy asztalnál, de inkább gyerekeinkről, sportról, vírushelyzetről, családjainkról beszélgettünk. Ami nem is volt baj, mert eszembe jutott a tavalyi érettségi találkozó. Előtte ugyanis a szervező kikötötte: a külföldről érkező egykori osztálytársak miatt (is) vírusról, de főleg politikáról ne nyissunk vitát, mert az a találkozó és az emberi kapcsolatok kárára megy majd. Hát akkor be is tartottuk, s valóban nem ugrottunk egymás torkának.
Most azonban nem érettségi találkozó volt, s nem is osztálytársak, így hát a téma akarva-akaratlanul előkerült.

A kérdező édesanyját állítólag túlságosan is elragadta az Orbán-imádat, s lánya próbálta a mamát „egyenesbe hozni a valósággal.

Ezért kért meg, igazítsam útba, mert tudta, újságírással foglalkozom. S mint ilyen, ismerem a minőségi ellenzéki médiát.
– Ne haragudj, de számomra e két szó kizárja egymást. Az ellenzék és a minőség nem lehet egy kifejezésben, mert sérti a fülemet – válaszoltam, hozzátéve, hogy éppen ezért a sajtójuk sem lehet minőségi.
Egyetemet végzett, értelmiségi emberek között ültem, de egy pillanatra mintha megállt volna valami a levegőben, aztán ki-ki vérmérséklete szerint elkezdett nevetni vagy kacagni. Tudták, hogy a legkomolyabb dolgokból is viccet szoktam faragni, így hát többen arra gondoltak, újabb tréfával álltam elő. Ezt láttam az arcokon. S nem tévedtem, mert a kérdező a lehető legkomolyabban megismételte kérését. Ekkor már én is a komolyabbik felemet vettem elő.

– jelentettem ki kurtán.
Ezt követően a mellettem ülő vette át a szót, aki az ATV péntek esti Öt című műsorát ajánlotta. Amihez hozzátettem, hogy néha ezt is csupán azért nézem, mert a műsorban a szokásos kormányszapulás mellett a baloldali véleményvezérek, újságírók a sajátjaik hülyeségeit is elmondják, ami végtelenül szórakoztat. Utána már csak fizikailag voltam jelen a beszélgetésen. Mintegy kívülről szemléltem az embereket, s a hangfoszlányok alig jutottak el hozzám.
Elcsodálkoztam azon, hogy egyetemet végzett emberekként, akik nem a Győzike-show, esetleg Fekete Pákó műsorain nőttek fel és értelmiségiként láthatják, hogy a magyar kormány az elmúlt 10 évben mennyit tesz a Kárpát-medencei, s ezen belül az erdélyi magyarságért, hogyan képesek a másik oldalon állni. A „minőségi” ellenzékén. Mert hát ki és mi jöhet szóba? Az egyik legsikertelenebb politikust, Fekete-Győr Andrást váltó, magánéleti botrányokkal tarkított, határon túliak ellen hangoló Donáth Anna és a percemberkéket tömörítő, olimpiát meghiúsító Momentum? Az egy százalékot sohasem meghaladó párbeszédre képtelen, tulajdonképpen pártnak sem nevezhető Párbeszéd? A gerinctelen Vonától megváló, a még gerinctelenebb Jakab által vezérelt, szavazati jogunkat kétségbe vonó, óriási pálforduláson átesett Jobbik? A szavazótáborát lassan elvesztő, jellegtelen szocialista párt? A Kétfarkú Kutyapártért és az őszödi szemkilövetőért még a papír is kár. Talán a Mi Hazánk Mozgalmat lehetne említeni, s esetleg az egykori LMP-t, de hát már Schiffer András is évek óta rájött, nem lehet más a politika.
Tudom, sokan harcolnak a mindennapi kenyérért, filléres gondokkal küzdenek, s csak azt nézik, mit hoz számukra a holnap. Az ilyeneket valóban nem érdekli a politika. Mint ahogy azokat sem, akiknek kimondottan jól megy: a cégvezetői, gazdag vállalkozói réteg tagjai csak azzal foglalkoznak, hogy hétvégi házuk mellé minél nagyobb medencét építsenek, s a Maldív-szigetek után hogyan jussanak el Dubajba.
Nekünk azonban

– fontam magamban a gondolatokat. Körülnézve a társaság egy részén rádöbbentem arra, hogy – bár 2010 után az elmúlt száz évben a legtöbb anyagi és szellemi támogatást kaptuk az anyaországtól – magyar állampolgárként miért élnek olyan kevesen szavazati jogukkal.
Ezért aztán udvariatlanul félbevágtam a beszélgetést, hogy megkérdezzem, mikor megyünk ismét egy jó meccsre. Ha már bizonyos (számomra fontos) dolgokban nem értünk egyet, legalább beszélgessünk olyasmiről, amin úgysem kapunk hajba.