Az ember gyarló, a gép nem téved

A technika rohamos fejlődésével a tenisz lett a világon talán az első olyan sportág, ahol a csalást, a bírói tévedést szinte teljes mértékben kizárták. Ha a labdarúgásban most próbálkoznak a videóbíró bevezetésével, a fehér sportág képviselői régóta élhetnek azzal a kiváltsággal, hogy a kétes labdákat visszanézhessék a képernyőn. Nyilván vannak bizonyos korlátok, hogy a mérkőzések ne váljanak döcögősökké a megszakítások, visszanézések miatt, de alapjában véve a tévedés ki van zárva. Legalábbis a pályán.

Ha egy játékos úgy érzi, a bírói ítélet hamis, magyarán „benézték” a labdát, kérheti a döntés felülbírálását. Óriási lépés ez a sportban, hiszen minden összecsapás lényege a győzelem, de kizárólag küzdelem és tudás útján.

(Főleg akkor, amikor már nem csupán a dicsőség, hanem egyre nagyobb pénzösszeg a tét). Nem hiába találták ki az angolok a fair play kifejezést, ami sehol máshol nem terjedt el úgy, mint a küzdőtereken. No de a tisztesség nem a játékvezetői döntéseknél kezdődik, és nem itt ér véget.

Amikor a román női teniszválogatott Nagy-Britannia csapatával csapott össze Bukarestben a Fed Kupában, a szövetségi kapitány, Ilie Năstase, olyan kifejezésekkel illette a vendégek sportolóit és vezetőit, amely nem tűr nyomdafestéket. A volt világelső teniszező, „civilben” a román hadsereg tábornoka nem először viselkedik alpári módon pályán belül és kívül egyaránt. Ameddig aktív játékos volt, az emberek elnézték kirohanásait, bohóckodását. Még a külföldiek számára is „jópofának” tűntek beszólásai, nem éppen sportemberhez méltó tettei. Zseninek volt kikiáltva – valamilyen mértékben az is volt a pályán –, ezért sokat elnéztek neki. De egy hetvenéves embernek illene már viselkednie. Ilie Năstase felett sajnos úgy telt el az idő, hogy a civilizáltság még nyomokban sem ragadt rá.

Sorozatos félrelépéseit a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) is megelégelte. A világfórum határozataihoz igazodva a Francia Teniszszövetség bejelentette: „Ilie Năstase nem kap akkreditációt a 2017-es francia nemzetközi teniszbajnokságra”. Vagyis a Roland Garrosra, amelyet mellesleg 1973-ban megnyert. Ugyanígy nemkívánatos személlyé vált más nemzetközi turnékon is. Elég, ha a hamarosan kezdődő Wimbledont említjük. Sajátos román módon sokan melléálltak, bírálva a szövetségek döntéseit, kiállva a mocskos szájú generális mellett. Amúgy az egészből az szűrődött le, hogy minél nagyobb gazember valaki, annál elismertebb hazájában…

Elméletileg Năstasénak – legalábbis hivatalos minőségben – semmi keresnivalója nem lett volna az egykori társa, Ion Ţiriac tulajdonában lévő madridi tornán sem, amelyet Simona Halep nyert meg. Fittyet hányva mindenféle tiltakozásra és nem utolsósorban a józan észre, az egykori csapattárs még a díjazásra is felkérte a szebb időket megélt Năstasét.

Ebből újabb botrány kerekedett: nyilván sok bírálat érte Ţiriacot, amiért az ITF által ideiglenesen felfüggesztett Năstasét kérte fel a díjátadásra, ugyanakkor az egykori teniszező, ma milliárdos állatvadász sem maradt adós, és közölte, felfüggeszti a Madrid Open serlegének biztosítását az idei átadót követő „agresszív” bírálatok miatt. Mintha nem ő provokálta volna…

Ţiriac már mondott olyant, hogy ha választani kell egy tolvaj és egy buta ember között, ő a tolvajt választja. Mert a tolvaj után marad valami – magyarázta. Ilyen kijelentés után ne csodálkozzunk, hogy Ilie Năstase szennyesét mossa, és egészen messze került a fair play-szellemtől. Pedig a sportvilág mostanában éppen ezt a szellemet igyekszik megerősíteni. Akár úgy is, hogy gépekre bízza a helyes döntést, hiszen az ember gyarló és olykor gyenge, így bárki tévedhet.