HIRDETÉS
Sokan és sokféleképpen értékelik az idei érettségi eredményeket. Az erdélyi magyar sajtóban és közösségi oldalakon megszólalnak pedagógusok, diákok, szülők, politikusok és szakmai egyesületek képviselői egyaránt. De hasonló vita bontakozik ki országos szinten is – immár évről évre ismétlődve –, hiszen a több mint 30 százalékos bukási arányt nem sikerült csökkenteni. Mondhatnánk persze, hogy az idei, mintegy 70 százalékos érettségi sikerarány sokkal jobb, mint évekkel korábban, a kamerával megfigyelt érettségi rendszer bevezetésekor született ötven százalék körüli átmenők aránya. De ez aligha boldogítja azokat a gyerekeket és szüleiket, akik idén megbuktak. Ráadásul az erdélyi magyar fiatalok körében ez az arány öt százalékkal rosszabb.
A Magyar Szülők Szövetsége érettségi-válságstábot hozott létre, de a legtöbb iskolában líceumi szinten is keresik a megoldás kulcsát. Úgy tűnik azonban, hasztalanul. Mert a megoldás nem Erdélyben, hanem a bukaresti szakminisztériumban és a törvényhozás két házában rejlik. Pontosabban annak az átfogó tanügyi reformnak az elmaradásában kell ezt keresni, amely miatt rossz úton halad a közoktatás. Magyar szempontból elsősorban a román nyelv oktatása a gyenge láncszem, mert érettségin a magyar diákok több mint fele ebből bukik meg. Országos szinten pedig a szakoktatás, a szakmunkásképzés hiánya, illetve csapnivalóan gyenge működése miatt a diákok többsége akkor is líceumba iratkozik, ha a képességvizsgán elért eredménye erre nem jogosítja fel. Vagyis a rendszerbe bele van kódolva a sikertelenség, hiszen a középiskolák tagozatán eleve annyi helyet hirdetnek meg, hogy azt csak bukdácsoló diákokkal lehet feltölteni. Aki kilencedikbe 3, 4, 5 vagy 6-os képességvizsga-jeggyel érkezik, annak nagy valószínűséggel négy év múlva sem lesznek jobb eredményei.
Nagy kérdés, hogy a román közoktatási rendszer miért tol mindenkit az érettségi irányába? Ennek okait a 90-es és a 2000-es évekbe visszanyúlóan kell keresnünk. Akkor virágzott ugyanis a rendszerváltás utáni legnagyobb oktatási szélhámosságként eladott magánegyetemek időszaka, amelyek diplomagyárként működtek. A korábbi oktatási miniszterek – beleértve a mostani minisztert, Ecaterina Andronescut is – ennek az egyetemei hálózatnak rendelték alá a teljes középiskolai oktatást. Tudatosan építették le az 1989 előtti évekből átöröklött szakiskolai képzést, és helyette érettségi diplomát gyártó hatalmas középiskolai hálózatot fejlesztettek ki. Andronescu most hiába akar visszatáncolni, mert az általa korábban létrehozott oktatási rendszer – a hatalmasra felduzzasztott líceumi tanári gárda – a változás legnagyobb kerékkötője. A szakiskolai hálózat újbóli megerősítésével óhatatlanul a rendszer is átalakul, sok középiskolai tanár elveszíti állását, ugyanakkor rengeteg új mérnök-tanárra lenne szükség.
A gordiuszi csomót azonban előbb-utóbb át kell vágni. Erre kényszeríti oktatási rendszerünket az egyre súlyosabb szakmunkáshiány, másrészt reális versenyhelyzet nélkül a folyamatos gyerekhiány még inkább csökkenti a líceumi oktatás színvonalát. A megoldás tehát a politikum kezében van.
A közélet évtizedes gúzsa nemhogy lazulna, de egyre inkább a hetvenes-nyolcvanas évek hangulatát idézi. Vajon meddig hiheti még a politikum, hogy neki ez a kiváltság kijár?
Felértékelődnek a légi közlekedés lehetőségei, és ezzel a magyar kormány is tisztában van. És mivel Budapest nem építhet autópályákat Erdélyben, és egymagában a vasúti infrastruktúrát sem korszerűsítheti, egyelőre marad a légi összeköttetés bővítése.
Elfogadhatatlan – az utóbbi időben ez a legtöbbet használt szava az RMDSZ vezetőinek. Egy-egy kormányzati intézkedés után olyan átéléssel, magabiztossággal mondják bele a kamerákba ezt a szót, mintha ettől bármi változna.
A kultúra az a terület, ahol nemigen lehet mismásolni. Képtelenség félig elkészült előadást bemutatni, részben kész könyvet vagy újságot kiadni, befejezetlen festményt kiállítani. Pedig adtak már át nem teljesen elkészült autópálya-szakaszt Romániában.
Amikor a Bihar megyei magyarok már-már azt hiszik, hogy „fegyverszünet” vagy valamiféle „békeszerződés” van kialakulóban a két magyar párt között, és végre le lehetne kicsit ereszteni, azonnal kiássa valaki az újabb csatabárdot.
Nemcsak Székelyföldön, hanem szerte Erdélyben megrázta a magyar közvéleményt a jogtalan román temetőfoglalás, amit legtöbben olyan határ túllépéseként értékelnek, amire nem igazán vállalkozott eddig a román hatalom.
Nem tudom, milyen politikai érdekek állnak az úzvölgyi történések hátterében, azt azonban látom, hogy ha nem állunk talpra, végünk. Az Úzvölgye csak egyik példája annak, ami történik. A hatalom által támogatott folyamatnak vagyunk az áldozatai.
Érdemes bepillantani a mezőgazdasági szakkiállítások mezőgép-, növényvédőszer- vagy vetőmagkínálatába, hogy rájöjjön az ember, az agrárágazat olyan terület, amiben nemhogy szégyellni való nincs, de a gazda egyenesen büszke lehet arra, amivel foglalkozik.
Miközben nincs helye sem fölényes kisajátításnak, sem a keresztyén értékek szellemében a „migránstámogatónak” titulált pápa bírálatának, több százezer román állampolgár nyert lelki feltöltődést Ferenc pápa történelmi látogatása idején és azt követően.
Az idősebb korosztály bizonyára emlékszik még – a fiatalok pedig nem is tudják, mit vesztettek –, mekkora izgalommal lestük a postást kora reggel, hátha aznap bedobja ládánkba a régen várt levelet.
Felértékelődnek a légi közlekedés lehetőségei, és ezzel a magyar kormány is tisztában ...
Elfogadhatatlan – az utóbbi időben ez a legtöbbet használt szava az RMDSZ vezetőinek. Egy-egy kormányzati intézkedés ...
A kultúra az a terület, ahol nemigen lehet mismásolni. Képtelenség félig elkészült előadást ...
