HIRDETÉS
Hova a fenébe akarsz menni? – szegezte nekem harminc évvel ezelőtt a kérdést a kolozsvári útlevélosztály parancsnoka, egy bunkó román milicista, miután útlevélkérelmem többszöri elutasítása után feliratkoztam kihallgatásra. Ez 1989 egyik forró augusztusi napján történt azt követően, hogy Magyarországon a Fertő-tó mellett a Páneurópai Piknik keretében ideiglenesen megnyitották a magyar–osztrák határt a távozásra váró kelet-német állampolgárok számára átvágva a két országot elválasztó szögesdrótkerítést. A történetről az egyre nehezebben fogható Szabad Európa Rádióból hallottam, és huszonkét éves fejjel hirtelen ezzel hoztam összefüggésbe a román rendőr kirohanását. A parancsnok hosszú tirádák közepette oktatott ki: hogyha utazni akarok, előbb járjam be saját országomat, Romániát, és ha már megismertem, akkor talán esélyem lehet külföldre is eljutni.
Szövegét aznap igen sok embernek elmondhatta, hiszen mások is sorban álltak irodája előtt előzetes bejelentkezés alapján a heti egyszeri kihallgatásra. A korabeli gyakorlat szerint a nyolcvanas évek végén egyre nehezebben lehetett hozzájutni a kiutazást jelentő útlevélhez, az okokat firtató „delikvenseket” pedig kemény szavakkal verték fejbe, hogy eltántorítsák utazási szándékuktól.
Valószínűleg a kolozsvári rendőrparancsnok sem sejtette, hogy arrogáns elutasítása már csak pár hónapig érvényes, hiszen 1989 decemberében kártyavárként omlott össze féltve őrzött birodalma. A magyar–osztrák határon rendezett „piknik” előrevetítette, hogy nemcsak a Nyugat-Európát a kommunista országoktól elválasztó szögesdrót-határzár fog felszámolódni, hanem a legkeményebben őrzött kommunista barakk, azaz Románia határai is megnyílnak. Ezt akkoriban még kevesen sejtették, így aztán életük kockáztatása árán is sokan nekivágtak a román–magyar vagy a román–jugoszláv zöldhatárnak.
Utólag értékelve a harminc évvel ezelőtti történéseket egyértelműen állítható: 1989 a csodák éve volt. Olyan gyorsasággal váltották egymást az események, hogy visszagondolva előre eltervezett forgatókönyvet vél bennük felfedezni az ember sok ismeretlen lappal, amelyekre három évtized múlva sincsenek egyértelmű válaszok. De ez talán nem is annyira fontos, hiszen épeszű ember nem sírhatja vissza a kommunista rendszerek szörnyűségeit. Főleg úgy nem, ha benne élt és ennek a rendszernek volt a szenvedő alanya. Márpedig az akkori emberek többsége ebbe a kategóriába tartozott.
A kelet-európai kommunista rendszerek végét hirdető jelek 1989 nyarától sokasodtak meg. A sorban az osztrák–magyar határ „megbontása” fontos mérföldkő volt, mint ahogyan más kelet-európai kommunistaellenes megmozdulás és szervezkedés is. Romániában Tőkés László temesvári református lelkész elévülhetetlen szerepvállalása vitte a prímet, és döbbentette rá a Kárpát-medencei magyar és a nemzetközi közvéleményt, hogy milyen állapotok uralkodnak a Ceauşescu-diktatúrában. Igaz, azóta rendszerszinten próbálják minimalizálni vagy elhallgatni a romániai forradalmat kirobbantó erdélyi magyar szerepvállalást, de a történet hitelességéből és értékéből az utókor számára ez semmit nem von le. Inkább arra világít rá, hogy az egykori milicisták, szekusok és a kommunista rendszer többi csicskása az új rendszerben is megtalálta helyét.
Ion Iliescu elnöktől tanultam meg, hogy a demokráciát nehéz elsajátítani. Közvetlenül az 1989-es forradalom után az ország nem tudott 180 fokos fordulatot venni.
Normális esetben az első reformcsomagnak a politikusokat kellett volna kellemetlenül érintenie – írja publicisztikájában a Rapublica.ro oldalon Ciprian Dîrjan Hunyad megyei kollégiumi tanár.
Bő másfél évtized elteltével ismét egy helyi szinten eredményes, tiszteletet parancsoló, ugyanakkor közkedvelt erdélyi-partiumi politikusra hárul a feladat, hogy Románia élére állva elvégezze mások helyett a piszkos munkát.
Furcsának tűnhet, de a közösségi médiában lassacskán immár senkit nem köszöntök fel születésnapján. Megvan ennek is a magyarázata: társadalmunk mérhetetlen felületessége.
A téma örök aktuális: a román tanügyi rendszer, azon belül is elsősorban a közoktatás. A politikusok és a választó nép szerint az óvónők, tanítók, tanárok heti 18 órát dolgoznak, ami botrányosan kevés a polcfeltöltő tanulatlanok heti 40 órájához képest.
Ilie Bolojan új kormánya nagyon nehéz helyzetben van a költségvetési hiány lefaragására hozott intézkedéseivel, amit a közalkalmazottak többsége nem fogad el. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az állami alkalmazottak kellene a legkevésbé tiltakozzanak.
Miközben sztrájkhullám fenyegeti az országot – a közalkalmazottak mindent elkövetnek, hogy kiváltságaikat megőrizzék –, a román államháztartás hiányát csökkenteni akaró Bolojan-kormány kitart eltökélt szándéka mellett.
A napokban egy egyetemi ballagási bulin voltam. A végzősökkel való rövid beszélgetésekből hamar kirajzolódott, hogy a három tanulmányi év végén ugyanolyan sokféleképpen éreznek, mint egykor a saját évfolyamom.
Aki jelen van a közösségi média felületein, óhatatlanul szembe kerül számos reklámmal, valamint ismerősei, barátai által megosztott tartalmakkal. A baj csak, hogy amit látunk, az nem mindig a valóság – a mesterséges intelligencia szüleménye lehet.
Nicușor Dan elnök folytatja a többség kialakítására irányuló műveletet, amelynek célja egy terv kidolgozása a „költségvetési hiány” csökkentésére. Bukarest főpolgármestereként nagyjából ugyanezt próbálta meg.
Bő másfél évtized elteltével ismét egy helyi szinten eredményes, tiszteletet parancsoló, ugyanakkor ...
Ilie Bolojan új kormánya nagyon nehéz helyzetben van a költségvetési hiány lefaragására ...
Aki jelen van a közösségi média felületein, óhatatlanul szembe kerül számos reklámmal, valamint ...
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
